A Biblia a magyar képzőművészetben
A tiszta Noé
Az emberi történelem első tizenhét évszázadában a Biblia szerint nem volt állam, és nem volt egyház sem. A testi és lelki bűncselekmények fékezésére hiányoztak az eszközök. A világ így egyenletes gyorsasággal rohant a teljes szétzüllés felé. „A föld pedig romlott volt Isten előtt, és megtelt a föld erőszakoskodással. És látta az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön...” Közbe kellett tehát lépni az élet megóvása érdekében. Ez az isteni közbelépés az özönvíz, mely a Biblia szerint istenítélet, az újabb tudomány álláspontja szerint is világméretű katasztrófa volt. Az özönvizet megelőzte egy százhúsz évvel korábbi felhívás, amelyet Noé és családja közvetített ennek a hatalmassá nőtt civilizációnak. Az emberek azonban kitartottak az önzés gyakorlásában. Noén és családján – mindössze nyolc emberen – kívül nem is menekült meg senki. Az „ősvilág” – ahogyan a teremtéstől az özönvízig terjedő időszakot a Biblia nevezi – alapjait elmosta a víz. A hajdani özönvíz előtti állapotokhoz hasonló világhelyzet áll elő Jézus Krisztus második eljövetele előtt is. Erről Jézus a halála előtt nem sokkal elmondott „nagy apokaliptikus beszédé”-ben részletesen szólt:
„Amiképpen pedig a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban ettek és ittak, házasodtak és férjhez mentek, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába ment, és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindnyájukat elragadta, akképpen lesz az ember fiának eljövetele is.” (Mt 24:37–39) Ez az idő olyan közel van, hogy nem is gondoljuk. A magyar irodalomban már a XIX. században szaporodni kezdtek az özönvízmotívumok (Vörösmarty: A vén cigány, Arany: Honnan és hová?) az özönvízköltemények (Vargha Gyula: Új özönvíz), képzőművészetünkben ez a folyamat a XX. században erősödött fel – Kovács Margit, Füleky Adrienn, Návay Sándor különböző technológiájú alkotásai jelzik ezt. Füleky Adrienn színes rézkarcán a bibliai kettős prófécia – a jövőben megismétlődő jelen –, a Tóth Árpád-i „ember utáni csend” képzete ölt testet (Elégia egy rekettyebokorhoz). Mindig van túlélés, megmaradás – de kinek? Midőn a vízözön dagálya egyre nőtt,
|
