A Biblia a magyar képzőművészetben
Pilátus előtt
A Pilátus előtti kihallgatás két jelenetét is megörökítette Munkácsy Mihály. Vajon miért? Miért mondott le a Getsemánéról, a keresztvitelről, a megcsúfoltatásról és más jelenetről ennek az egynek a javára, melyet kétszer is megfestett? Munkácsy a Krisztus Pilátus előtt című művével 1880-ban fogott bele a nagy témába. A francia mesterek közül Gustave Doré 1864-es Biblia-illusztrációi, még inkább 1867–1872 között festett nagy méretű kompozíciói (Krisztus elhagyja a praetóriumot, Ecce Homo, Pilátus feleségének álma, Mennybemenetel) ihlethették. Zichy Mihállyal párizsi tartózkodásának végéig (1879) kapcsolatban állt. Műkereskedője, Karl Sedelmeyer is nagyméretű, bibliai témára ösztönözte, mint ami Európában és Észak-Amerikában is nagy közönségsiker elé nézhet. Így jött létre és kezdte el 1881-ben máris diadalútját az első festmény, amelyet csakhamar, 1884-ben a Golgota követett. Harmadik témának kézenfekvő lett volna a sírba tétel vagy a feltámadás, de nem ezeket választotta, jóllehet a két kép valóságos diadalutat tett meg világszerte. John Wanamaker kvéker milliomos vásárolta meg összesen 220 000 (más források szerint 335 000) dollárért, egyszer engedve vissza Európába, ahol az 1889-es párizsi világkiállításon aranyérmet kaptak. Munkácsy emberileg és művészileg sem állt közel a feltámadáshoz mint témafolytatáshoz, ezért tért vissza a Pilátus-témához, s festette meg az 1896-os millenniumi kiállításra az Ecce Homot, melyet Déri Frigyes, a művészetpártoló bécsi selyemgyáros és műgyűjtő 1916-ban vásárolt meg 76 000 aranykoronáért. A mű előbb Bécsbe, majd jelenlegi helyére, a debreceni Déri Múzeumba vándorolt, a számára kialakított, különálló tetővilágításos terembe 1930-tól, máig is hol az egyik, hol mindkét előző kép társaságában, amennyiben az új amerikai tulajdonosok letétbe adják őket. A sötét bitumenalapozásból mindkét Pilátus-képen a fehér színek ütköznek ki a leghathatósabban, főleg az első esetében. (A második festmény színeinek „hanyatlását” a korabeli kritikától máig felpanaszolják.) Pilátus éppen mossa a kezét, tehát az Ecce Homo időrendben az elé lép. Hetvenhárom alakos együtteséből a főszereplők mellett Nikodémus és Arimátiai József álló, megfontolást tükröző alakjaira, a János apostol által fölkarolt Máriára terelődik a figyelmünk. Az 1896-os Krisztus szeme forradalmibb, mint az 1881-esé, vagy mint Mihajlov orosz festő Krisztus Pilátus előtt című képén, melyről Tolsztoj is megemlékezett az Anna Kareninában (1873–76).
A Munkácsy-képek kiemelt helyet kapnak a tragikus sorsú művész pályáján, de összes kiválóságuk sem elegendő, hogy a valóban nagy európai mesterek alkotásai mellé helyezzük őket. Gigantikus erőfeszítés gyümölcsei, de sem a késő gótikus, sem a barokk klasszikusai szintjét nem érik el eszmei kisugárzásukban. Technikailag a realista festészet csúcsteljesítményei, a megszülető plein air árnyékában. Számtalan vázlat, színvázlat készült valamennyihez, a róluk készült és eladott másolatok százezerszámra rúgnak. Sz. Kürti Katalin kiváló könyvei a részletekbe is bevezetik az érdeklődőket (Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, Gondolat, Bp., 1989; Munkácsy Mihály Krisztus-képei, Debrecen, 1993). Mikor Sedelmeyer a Brodway Tabernacle-ben, templomi környezetben állította ki a képet, a későbbi vásárlóra, John Wanemakerra ilyen hatást tett: „Belépek a tabernákulumba, két-háromszáz térdelő embert látok a kép előtt. Halk mormolás... kezükben a Biblia... Imádkoznak... Sírnak... Idegenül állok a környezetben. Első pillanatban nem éreztem semmi nagyságot, meghatottságot... nem értettem a tömeget, s éppen ezért érdekelni kezdett a kép, s még jobban érdekelt a hatása. Másnap újra elmentem... Ugyanolyan tömeg, ugyanolyan jelenetek... Kérdeztem magamtól: – Mi van veled? Miért nem sírsz te is? Harmadnap megint ezt láttam, ezt kérdeztem magamtól... Azután hazamentem, s nézegetni kezdtem a többi Krisztus-képet... Valahogyan elém kerültek Doré és Benjamin West Krisztusai... És akkor egyszerre megértettem... Az ő Krisztusaik lágyak, ideálisak, nőiesek, Munkácsy Krisztusa ember... Szenvedő, fáradt, szomorú ember, a nyakán ráncok... Látszik rajta, hogy előtte való éjszaka nem aludt, gyalog, elcsigázva jött a Getsemánéból... Ember, aki az emberiségért meghal... Erre eszméltem rá.”
|
