A Biblia a magyar képzőművészetben
Krisztus sírba tétele
A halott Krisztus három (megkezdett) napig a sír foglya volt, ahogy minden ember „porrá lesz” (I. Móz 3:19). Ő is osztozott, nem csak életében, halálában is az elbukott ember sorsában. Jézus sírba tétele, Mária anyai fájdalma (bár erről a Biblia egyáltalán nem beszél, közvetetten lett képzőművészeti téma) szintén hosszú évszázadok óta – s különösen a reneszánszban és a barokkban – széles körben feldolgozott történet. Bizonyos, hogy a téma széles elterjedése művészi kiaknázásának szinte feneketlen tárnáiból következik. A gyász, a halott test az élők karéjában, az anyai fájdalom az élet legszomorúbb és legtöbb együttérzést kiváltó mozzanatai. Másfelől a passióciklusában – a kibővítettben – mindenképp helye van a keresztlevételnek és a sírba tételnek. Rembrandt, Rubens nem is egy alkotással tisztelegtek előtte.
Festészetünkben a Benczúr-tanítvány Hegedűs László XX. század eleji Sírba tétele kelt figyelmet rőten izzó színeivel, az élénk kék háttér ellenpontozott beállításával. Kacziány Ödön a szoborpiétàkat vászonra vetítve-fektetve – Blake, az angol látnok festő-költő stílusához hasonlóan – a romantikus egzaltációt a szecesszióba oltva állítja elénk a városok fölött lebegő anyai fájdalmat. (Vö. a Krisztus-ábrázolások c. kötetben!) Kmetty János a kubizmus eszköztárát mozgósítja a téma megjelenítésekor. A szoborpiétàk koronázatlan királyának, Michelangelónak műve árnyékában persze alig mondanak valamit a magyarországi emlékek a középkortól máig. Borsos Miklós, Prokop Péter grafikái itt is bizonyítják életképességüket. Ha nem is rembrandti finomságú megoldásokra bukkanunk, a téma iránti érdeklődés folytonosságát jelzik e több mint fél évezred alkotásai. Szabó Gyula fametszetén a keresztlevétel története mögött a diadalmas jövő, a feltámadás rajzolódik ki. Így válik minden régi téma egy-egy új feldolgozása során új üzenet hordozójává.
|
