A Biblia a magyar képzőművészetben

A négy evangélista

A négy evangélista mozaikon, Ravenna, Szent András-oratórium

A négy evangélistának nincsen jelképe a Bibliában, de tanulságos eset, hogy miként alakulhatott ki kultusza és ikonográfiai hagyománya. A túloldali négy ábrázolás már ennek jegyében fogant: Lotz Károly alkotása a XIX. századvégi Budapestet feldíszítő sorozatából. (A mozaik a Szent István-bazilika csegelyében található.)

A középkor, mint tudjuk, elsősorban nem magából a Bibliából ismerte a Szentírást. A Bibliát a gót fordítás (i. sz. V. század) után más nyelvekre csak a hatalmi kereszténység peremvidékein (Etiópia, Örményország, Szíria) fordították le, Nyugaton az egyházi hagyomány furakodott a helyébe, a római tanítóhivataltól hitelesítve és egyre jobban támogatva. A Bibliát részleteiben ugyan felolvasták, magyarázták (voltak igeszakaszok, amelyek sohasem kerültek az „egyszerű hívők” szeme elé, például Dániel 7., II. Thesszalonikai levél 2. fejezete stb.), azt is allegorizálva és tipologizálva ismertették. Az előbbi módszerből fejlődött ki az erőszakos belemagyarázás, az utóbbiból a leegyszerűsítő és gyakran teljesen hamis párhuzamba állítás.

Lotz Károly: A négy evangélista (Máté, Márk, Lukács, János), 1896/1905, üvegmozaik, Budapest, Szent István Bazilika

Hogy csak ez utóbbiról szóljunk: a tipologizáló beállítás hozta létre a Biblia Pauperumokat (a szegények Bibliáját), a gótikus katedrálisok díszes kapubejáratainak reliefjeit (Ghiberti: Porta del Paradiso, Firenze), az egymás mellé helyezett ó- és újszövetségi jelenetek keretében.

Így került egymás mellé Ezékiel próféta könyvének híres látomásából a négy fej, és a négy evangéliumból a négy szerző. A kettő között még távoli hasonlóság vagy kapcsolat sincsen, a 4-es szám élteti egyedül összefércelésüket.

Ezékielnél a négy fej négy kerub arca, mely hasonló volt a próféta előtt az ember, az oroszlán, a bika és a sas arcához (Ezék 1:10). A látomás középpontjában az élőlények előtt mozgó kerekek mozogtak négyirányú kiterjedésben, egyszerre az eget is, a földet is érintve, s ily módon példázva Istennek a Szentlélek és az angyalok által naponként megvalósuló gondviselését.

Ehhez vajmi kevés köze van történelmileg, de eszmeileg is a négy evangélistának, ismételjük: csupán a 4-es szám emberi cérnaszála kötheti össze őket. A magyarázat azonban tetszetősen hangzott. „Máté jelképe az ember (vagy férfialakú angyal), mert evangéliumát Jézus emberi származással, nemzetségtáblájával kezdi; Márké az oroszlán, a puszta jelképe, mert evangéliuma elején Keresztelő János prédikálását írja le; Lukácsé az áldozati tulok, mert evangéliuma Zakariás áldozatával kezdődik; Jánosé a sas, mert evangéliuma elején mintegy sasszárnyakon emelkedik fel Krisztus isteni eredetének titkához.” Mesterséges és még inkább mesterkélt az alkalmazás, de hát így öröklődött azután tovább, a kereszténység „szent hagyományával” alkotta meg a maga Talmudját.

Ennek az eszmeiségnek a jegyében fogant ábrázolásokban kevés az erő, a művészetből pedig legfeljebb a technika maradt, nem a felidézés varázsa.