A Biblia a magyar képzőművészetben

Eszter könyve

Vívó Zoé: Eszter, 1998, olaj, vászon, Oltalom Alapítvány

Eszter könyve megrázóan ad hírt Isten gondviselésének valóságáról, és az igazán hívő embernek Istennel való együttműködéséről e gondviselés érvényesülésében. A történet az i. e. 474/3-as években játszódik, amikor a zsidó nép egy része élt a lehetőséggel, és hazatért a hetvenéves babiloni fogságból (535 után), míg másik része – a babiloni, majd perzsa birodalomban meggazdagodva – az idegen földön rekedt, itt érte őket az Eszter könyvében megörökített üldözés.

Ezt az üldözést Xerxész (bibliai nevén Ahasvérus) király egyik – a zsidó népet gyűlölő agági népből származó – Hámán nevű főrangú udvaronca idézte elő. Márdokeus, a szintén királyi szolgálatban és köztiszteletben álló zsidó főember ugyanis nem volt hajlandó a felmagasztalt Hámán előtt térdet hajtani, amiért is az bevádolta a zsidó népet a perzsa királynál (e hamis följelentést Eszter könyve 3. fejezete tartalmazza), és egy időpontot is sikerült kitűzetnie vele, amikor a zsidókat büntetlenül lehet megtámadni és vagyonuktól megfosztani.

Ahasvérus király éppen elvált előző feleségétől, Vástitól, az egyiptomi győzelmét lezáró s a görögországi hadjáratát előkészítő ünnepségsorozata végén (1–2. fej.). Nyugatról visszatérve azután újraházasodott, ekkor lett felesége a szépséges zsidó származású Hadassa (Eszter, „csillag”), akinek származásáról azonban a király mit sem tudott. A kicsikart rendelet ilyképpen Esztert is sújtotta. Márdokeus, a gyámapja üzenetet is küldött neki a királyi palotába: „Ne gondold magadban, hogy te a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül. Mert ha e mostani időben te hallgatsz, másunnan lesz könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak, te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?” (4:13–14)

És Eszter cselekedni kezdett. Nem emberi módon, hiszen az igazi cselekvés kezdete a Biblia szerint az imádság. Ezért Eszter palotahölgyeivel együtt háromnapos imát és böjtöt hirdetett, beleértve a Susán városában – a királyi székhely neve, ahol a cselekmény játszódik – élő zsidókat is. Csak ezután, Isten jelenlététől megerősítve indult el a király fogadótermébe, ahol egyébként a hívatlan vendéget halálbüntetés várta a korabeli törvények szerint, kivéve, ha az uralkodó kegyelemre méltónak találta, és kinyújtotta feléje a jogarát.

Ahasvérust meglepte a királynő váratlan érkezése, de jogarát nyújtotta, ám azt is megkérdezte, hogy felesége mit kíván megjelenésével. Az időt nagyobb kérés elmondására nem találta még érettnek, Eszter azt válaszolta: vacsorára szeretné hívni férjét, méghozzá Hámán társaságában.

A vacsora végén, az asztal körül hármasban ülve a király ismét tudakolni kezdte, mit is szeretne tőle Eszter királynő. A nagy kérés megfogalmazására azonban még mindig nem jött el az idő – jól tudta ezt az imádság fegyelme alatt cselekvő Eszter. Azt válaszolta tehát, hogy másnap is vacsorára hívja meg őket.

Hámán diadalittasan távozott erről az első vendégségről. Kedvét jócskán lelohasztotta azonban, hogy hazatérőben találkozott Márdokeussal, s ő, ahogy az eddigiekben is – nem hajtotta meg térdét előtte. Elpanaszolta ezt a rettenetes méltatlanságot feleségének, aki arra biztatta Hámánt, még akkor éjjel ácsoltassa meg a több mint 20 méteres bitófát, hiszen teljesen biztos lehet benne, hogy a király Márdokeus fejét már rövidesen neki adja. (Engel Tevan István tusrajzán ez a jelenet látható.)

Hámán már kora hajnalban a királyi palotába ment, hogy a kérését előadja. Ott azonban az éjszaka folyamán egy piciny esemény egészen más irányba rendezte a folyamatot.

A vacsora után ugyanis a király nem talált megnyugvást, és kerülte az álom. Előhozatta hát a birodalmi krónikák könyvét, hogy felolvastasson belőle. Éppen egy régi esetet idéztek fel neki, mely azt mondta el, hogy egy Márdokeus nevű főember hogyan leplezte le két embernek a király elleni cselszövését, mely meggyilkolásával végződhetett volna. Ahasvérus meglepetten és indulatosan tette fel a kérdést, vajon kapott-e jutalmat ezért a tettéért Márdokeus.

Lakos Alfréd: Mordecháj diadalmenete, 1920–30 k., olaj, funér, 42x73 cm, Budapest, Országos Zsidó Múzeum

Ekkor azonban már Hámán lépteinek zaja hallatszott. Ugyanezt a kérdést név nélkül neki is föltéve a király tovább tudakozódott megmentője kitüntetéséről, amit Hámán magára értett, és feleletében azt válaszolta: az ilyen hőst végig kell vezetni lóháton Susán városán, és a legnagyobb tisztességet kell néki adni. Ezt a feladatot azután a király Hámánra mint lovászfiúra bízta.

A történet fordulatáról a délelőtt folyamán mindenki értesült, beleértve Esztert is. Márdokeus felmagasztaltatását több európai mester, közöttük Rembrandt is ábrázolta – a magyar művészet történetében Lakos Alfréd kompozícióját közölhetjük. A megoldás döntő része azonban még hátra volt, és a második vacsorára tartozott. Eszter tökéletes viselkedése azonban itt is folytatódott. Rezzenéstelen figyelmét jól fejezi ki Vívó Zoé olajfestménye, melyen az odaadás nagyszerűsége mögött az isteni támogatás erejét érezhetjük. Amikor ugyanis már elodázhatatlanul meg kellett fogalmaznia a kérését, Eszter olyan tökéletesen építette föl a királyhoz intézett szavait (ezért kell elolvasni a 7. fejezetet), hogy ezzel a király jóindulatát a maga és a népe felé volt képes fordítani. A zsidók a purimot az Esztertől végrehajtott szabadulás emlékére azóta is megünneplik.