A Biblia a házasságról
Az anya
A világ rendkívül ellentmondásosan kezeli az anyaságot. Egyrészt dicsfényt vetít az anyák feje fölé, másrészt nem becsüli meg őket.
Évszázadokon át szebbnél szebb Madonna-képek készültek és csodaszép lírai versek szóltak az anyákról.
De ugyanaz a két évszázad, melyben Petőfi és József Attila anya-versei születtek, a női emancipáció meghirdetésével hallgatólagosan az anyaság értékét devalválta. A nőket karrierrel biztatja, a lányokat nem készíti fel az anyai szerepre: fejük, szívük, idejük sok más „fontos” ismerettel telik meg, az anyaságnak nem marad hely. Ha aztán „jön” a gyerek, konfliktusba kerülnek, érzik: a kettőt – a „pályát” és az anyaságot – nem lehet vagy csak nagyon nehezen lehet egyszerre, megfelelő színvonalon végigcsinálni.
|
Ezen az úton ma már odáig jutottunk, hogy a női „egyenlőség” és „szabadságjogok” érvényesítése érdekében meg is lehet gyilkolni az emberi magzatokat. (A spártai Taigetosz a szülőotthonok kukáiban ma fokozottan jelen van.)
Pedig századunk pszichológiai megfigyelései korábban nem is sejtett mértékben húzták alá az anyaság és az anya-gyermek kapcsolat jelentőségét. Ez is korunk ellentmondásainak egyike.
Kiderült: az anya-gyermek kapcsolat mindkét fél számára ösztönhelyzet. Az anya számára is genetikus program diktálja a tennivalókat, érzi: mit és hogyan kell csinálni, miközben élvezi gyermekét és „kielégülést” nyújt számára a babával való foglalkozás. Ha mindezt nem teszi meg, lelke mélyén kielégületlen marad, hiányérzet vagy lelkiismeret-furdalás gyötri. Nem ritkán a serdülő, már „leválni” készülő gyermekén igyekszik „bepótolni” a kicsinek meg nem adott törődést és gondoskodást.
A gyermek oldaláról Spitz, Bowlby és mások ismert megfigyelései és kísérletei mondják el, hogy a megfelelő anya – gyermek kapcsolat a csecsemő és a kisgyermek számára életfontosságú (lásd Mérei Ferenc- Binet Ágnes: Gyermeklélektan). A társkapcsolati nehézségekkel küzdő fiatalok és fiatal felnőttek a hiányzó vagy rosszul működő anya-gyermek kapcsolat áldozatai. Ugyanez vázlatosan:
Az egészséges anya – gyermek kapcsolat alakulása a csecsemőkortól a felnőttkorig:
Az elhibázott anya-gyermek kapcsolat alakulása:
Gyakorlati tanács: a pici babának adj meg mindent, amire szüksége van: szoptasd, amíg csak lehet, tölts vele sok időt, add önmagadat. De azután fokozatosan engedd önállósodni. Semmit ne csinálj meg helyette, amire maga is képes. Serdülőkorában engedd a gyerekedet felnőni: ne szólj bele mindenbe, engedd hibázni, ha kér, akkor segíts.
Az anyák többsége – természetétől fogva – én-központú. Ilyen motívumok mozgatják:
„Szeretnék a gyerekemben örömöt találni.”
„Legyen kiért éljek.”
„Valósítsa meg, ami nekem nem
sikerült.”
„Folytatódjam benne.”
„Ne legyek egyedül, hiszen a férjem elhagyott (vagy mellette úgyis magányos vagyok)”.
Ezekben az indítékokban a figyelem fókusza látszólag a gyermek, valójában az én.
„Semmit ne tegyetek önzésből... ”
(Fil 2,3)
Az anyaság története ilyenkor a következő menetrend szerint zajlik:
- Megfogant – öröm és büszkeség tölt el.
- Megszültem – ÉN szültem, ez a gyerek az ENYÉM.
- Érte élek – ezért még hálás lesz nekem.
- Az én gyerekem különb más gyerekeknél (hiszen én is különb vagyok).
- Jelentkeznek az első csalódások, konfliktusok az óvodával vagy az iskolával, konfliktusok a házasságban a gyerek miatt.
- A nagy csalódás is megjelenik: Vannak, akik fontosabbak neki, mint én.
- Itt hagyott. Van értelme még az életemnek?
De vannak Krisztus-központú anyák is. Legtöbbször meg se fogalmazott, de magatartásukat alapvetően meghatározó attitűdjük körülbelül ez:
„A gyermek nem az enyém, de boldog vagyok, hogy Isten rám bízta egy időre. Megbízott azzal, hogy segítsem őt önálló emberré válni. Életem célja, hogy jól sáfárkodjam azzal a kinccsel, amit a Gazda rám bízott.”
Tegyük egymás mellé a kétféle hozzáállást:
| a gyermek az enyém |
a gyermek Istené
(engem bízott meg, hogy neveljem) |
| terveim vannak vele |
kutatom, hogy mi a terve vele Istennek
(figyelem az adottságait) |
a problémákkal nekem kell megküzdenem
(esetleg bevonom a „társtulajdonost”, az apát) |
minden problémát a valódi tulajdonos elé tárunk
(rendszeresen imádkozunk érte a férjemmel együtt) |
ha élete nem az én elképzeléseim szerint alakul,
csalódást és keserűséget érzek |
elfogadom Isten akaratát;
ha az én hibámból „csúszott el”, bűnt vallok;
tovább imádkozom érte |
A bal oldali oszlopban leírt anyai „szeretet” többféle változatban jelentkezik:
a KAKUKK fiókáit más neveli (a nagyszülőknek, az óvodának, az iskolának adja őket)
a PÓK felfalja a kicsinyeit (annyira „szereti” és élvezi őket, hogy azok belepusztulnak a nagy „szeretetbe”)
a KOTLÓS mindig maga körül akarja tudni a csibéit (alig-alig engedi el őket valahova, ha lehet, elmegy minden iskolai kirándulásra, legszívesebben a nászutazásra is elkísérné „gyermekét”)
a PELIKÁN „vérével táplálja” utódait (ő maga tönkremegy közben; minden energia, idő, pénz, figyelem és gondolat a gyereké, a házastársi kapcsolat is elsorvad)
A jobb oldali oszlopban leírt anya:
az ÚR SZOLGÁLÓJA – az Úrtól kapta és az Úrnak ajánlja gyermekeit. Az anyaság számára szolgálat, amelyben ő hűséges, alázatos és önmegtagadó. Szép példa erre Mária, Jézus anyja.
Az Úr szolgálója természetesen nem a bal, hanem a jobb oldali oszlop egyetlen „változata”.
Nem vagyok biztos abban, hogy Mária egyértelműen örült, amikor az angyal közölte vele, hogy gyermeke lesz. Hiszen még tiltakozott is: „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?” Abban a korban nem lehetett könnyű egy lánynak az emberek szemébe nézni, amikor kiderült, hogy teherbe esett. Az angyaljelenetet ki fogja elhinni neki? Még a vőlegénye, József is el akarta titokban bocsátani. De Mária így szólt:
„Íme, az Úrszolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint. ” (Lk 2,38)
Aki így fogadja gyermekét, az nem lesz büszke, ha felfedezi annak kiemelkedő képességeit, legfeljebb fokozott felelősséget érez. De nem esik kétségbe akkor sem, ha az derül ki, hogy a gyermek fogyatékos. Ebben az esetben nehezebb feladatot kapott az Úrtól.
