A Biblia a házasságról
A házastársi szerepzavar hatása a gyermekre
Több mint 200 évvel ezelőtt a francia forradalom szép jelszavakat hangoztatott: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ma természetesnek tartjuk, hogy ezek fontos értékek, amelyeknek érvényesülniük kell mindennapi életünkben. De vajon hogyan valósulnak meg?
A szabadság helyett a szabadosság uralkodik. A sajtóban, a nevelésben, a szerelemben – és sorolhatnám tovább – életünknek szinte minden területén igyekszünk felszedni a korlátokat, hogy semmi se torlaszolja el a gondolatok közlését (legyenek a gondolatok akármilyenek és akármilyen hatásúak), semmi se akadályozza a személyiség kibontakozását, semmi se vessen gátat vágyaink kielégítésének. Igaz, hogy miközben valaki üvölt az utcán, mert éppen ehhez van kedve, korlátozza azoknak a szabadságát, akik csöndben szeretnének lenni.
„Szabadság, te szülj nekünk rendet” – óhajtotta József Attila.
Szerintem tévedett, ha azt hitte, hogy ez megvalósulhat, mert az ok-okozati összefüggés iránya ebben az esetben éppen fordított: az egymás iránti tiszteletből és szeretetből fakadó rend szülheti meg az igazi szabadságot.
Az egyenlőség hibás értelmezése éppen a családi szerepekkel kapcsolatban mutatkozik meg legfeltűnőbben. Férfi és nő azonos értékét sokan összetévesztik az azonos szerepkörrel. Ha a férj, illetve az apa családfői felelősségéről van szó, a „zsarnok”-ra asszociálnak. Az asszony alkalmazkodó és önérdekét háttérbe
szorító magatartását pedig a „lábtörlő” szerepével azonosítják. Meggyőződésem, mert sok tapasztalat támasztja alá, hogy a házassági válságok jelentős része, és ennek következtében a gyermekek biztonságvesztése, a serdülők lázadása és menekülése a családból, legtöbbször éppen a félreértett szerepkörrel vagy annak el nem fogadásával függ össze.
A testvériség sem valósulhat meg addig (legfeljebb helyenként „bratyizás”-ként jelenhet meg), ameddig ragaszkodunk az önzésünkhöz. Márpedig a tapasztalat azt mutatja, hogy abból egy jottányit sem engedünk. Mindenütt: a közéletben, a munkahelyen, az ebédlőasztalnál – szigorúan számon tartjuk a jogainkat. Nem mások jogait, legkevésbé a kicsik és a tehetetlenek jogait, hanem azt, hogy mi mit nem kapunk meg abból, ami pedig nekünk jár.
De nézzük meg közelebbről – főleg Tim Timmons keresztyén házassággondozó munkájára támaszkodva –, hogy hogyan zajlik ez le.
| A férj |
A feleség |
1. Tudja, hogy elvileg ő a családfő, de nem érti, hogy ez mit jelent. Se zsarnok, se papucshős nem akar lenni. Ezt gondolja: „Van, amihez én értek jobban, van, amit a feleségem tud jobban megcsinálni, ezért mindenki tegye azt, ami jobban megy neki.” De azért a metakommunikáció minden eszközével (olykor persze szavakkal is) bizonygatja, hogy ő „az úr a háznál”.
Felesége és gyermekei ezt természetesen nem fogadják el. |
1. Már sokszor hallotta, hogy nem ő a családfő, hanem „csak” a társa. Ezért önérzetében sértett. Nem érti ugyanis, hogy aki a versenybobon hátul ül, éppen olyan fontos és
nélkülözhetetlen, mint aki az első ülésen a kormányt fogja. Nem tudja, hogy az ő figyelme, és jó alkalmazkodása, jobbra-, balra-, hátradőlése nélkül az elől ülő társa tehetetlen, egyedül képtelen megnyerni a versenyt. De tapasztalatokra hivatkozva, meggyőződéssel állítja: „Amit én nem csinálok meg itthon, azt soha senki nem fogja megcsinálni.” |
|
2. Ez a felemás magatartás egy idő után kényelmetlenné válik, ezért inkább elhárítja a vezetés felelősségét. Kijelenti: „Az én gondom a megélhetés biztosítása, te törődj az otthonunkkal: a lakással, a gyerekekkel, a koszttal.”
|
2. Ezért felmenti férjét a vezetés felelőssége alól. Tudattalanjából az a törekvés motiválja viselkedését, hogy saját kompetenciáját bizonyítsa. Férjét tehát nem bátorítja (pedig annak éppen erre lenne szüksége ahhoz, hogy családfői feladatkörében helyt tudjon állni), valójában egyre kevésbé tiszteli, de ugyanakkor mindent magára vállal, hiszen ez felel meg tudattalan törekvésének. |
3. Minthogy a vezetés felelősségét feladta, most már mintegy a családon „kívülről” kritizál. Az asszony közben átvállalta a család vezetését (kénytelen volt rá), de a férjet keserűség tölti el felesége kezdeményező magatartása miatt.
|
3. Hamarosan túlterheltté válik. A családi élet koordinálása, a gyerekek nevelése, az étkezés biztosítása, a takarítás – mindez együttvéve valóban túl sok. Úgy érzi: kihasználják, kifosztják és cserben hagyják. Keserűség tölti el férje visszavonulása miatt, annak ellenére, hogy ő mentette fel a házasság és a család vezetésének felelőssége alól. |
| 4. A keserűségből vádak fakadnak: „Ha engem megkérdeztél volna, ezt elkerülhettük volna.” |
4. Vádolja a férjét: „Ha lett volna férfi a házban, ez nem történt volna meg. De te nem voltál sehol.” |
| 5. Otthon nem kap megbecsülést és tiszteletet, ezért személyisége kiteljesedését a családon kívül keresi. Elmenekül hazulról. Persze az sem mindegy, hogy hová menekül. Van, aki beletemetkezik a munkába. Mások valamilyen hobbyban keresnek kielégülést, ez lehet bélyeggyűjtés, akvárium, kert, pecázás, akármi. „Sikeresen” kiiktatja a férfiak életéből az otthont a társadalmi (egyesületi, gyülekezeti) tevékenykedés is. Mindezek az elfoglaltságok önmagukban hasznosak lehetnek. Kifogásunk akkor lehet ellenük, ha a családból való menekülés színhelyéül szolgálnak. Azután vannak olyanok is, nem is kevesen, akik idegen nőhöz menekülnek, aki – úgymond – „felnéz rám és visszaadja az önbizalmamat.” |
5. Az asszonynak is szüksége van személyisége kiteljesedésére, de ezt a házasságában nem találja meg. Ezért ő is menekül – leggyakrabban talán a gyerekeihez. Náluk érzelmi rezonanciát tapasztal, legalábbis egy ideig. De menekülhet ő is hivatásba, társadalmi tevékenységbe, vagy idegen férfihoz, aki – úgymond – „elismer, megért, emberszámba vesz.”
|
Akár a férjnél, akár a feleségnél követjük végig ezt az öt lépést, észre kell vennünk kapcsolatuk alakulásának ugyanazokat az állomásait:
- szerepzavar,
- elhárítás és felmentés,
- keserűség,
- vád,
- menekülés.
Nézzük meg, mi történik egy ilyen családban a gyerekekkel!
A gyerek
- Elveszti a biztonságát. A fejlődéspszichológiai irodalom Spitz-től kezdve Bowlby-n, Harlow-n, Erikson-on és Maslow-n át napjainkig hangsúlyozza, mennyire alapvető életszükséglet az élet első szakaszában a magatehetetlen gyermek számára a biztonság. Ma már szinte közhely az anya-gyermek kapcsolat fejlődést meghatározó szerepéről beszélni. Nem nehéz azonban rájönni, hogy nemcsak a megfelelő anyai magatartásra van szüksége a gyereknek. Ha élményeit logikusan meg tudná fogalmazni, talán a következőket mondaná:
- életben maradásom papától és mamától függ;
- papa és mama pusztítják egymást;
- veszélyben vagyok.
Az itt rejlő valóságot Timmons így fogalmazta meg: "A gyermek számára nem az nyújt biztonságot, ha a szülők szeretik őt, hanem az, ha szeretik egymást."
- A szorongó gyerek önvédelemből „betokozódik”, mint száraz környezetben az egysejtűek. Amíg kicsi, talán csak annyit lehet megfigyelni ebből, hogy a kelleténél többet szopja az ujját. Később kialakítja a maga külön érdeklődési, gondolati, érzelmi és képzeleti világát, amelyből a szülei ki vannak zárva.
- Innen már csak egy lépés, hogy elutasítsa (sőt utálni kezdje) a szüleit.
- Tizenévesen már lázad a szülei ellen. Az egymásra féltékeny és egymással konkurencia-harcban álló szülők erre rendszerint még több szabállyal és tilalommal reagálnak.
Világos, hogy a szeretet légkörében felállított, jól alkalmazott korlát javára válik a gyereknek, mert növeli a biztonságát: jó tudnia, hogy meddig szabad „elmennie”. A gyűlölet légkörében felállított korlát vált ki lázadást, illetve fokozza azt.
- Végül a gyermek is elmenekül. Az ösztön-vezérelt állatok is menekülnek a veszélyzónából. Természetesen tudjuk, hogy a gyermeki fejlődés testileg és lelkileg egyaránt a szülőktől való függetlenedés irányába halad. A szülők elhagyásának előbb-utóbb be kell következnie. De a fejlődési program szerint végbemenő elszakadás és a menekülés nem ugyanaz.
A gyermek azért menekül, mert otthon nem talál biztonságot, megértést, elismerést, kibontakozási lehetőséget, noha mindezekre szüksége van.
Vajon hová menekül?
Előfordul, hogy házasságba, mert csak úgy tud megszabadulni az otthontól, ha férjhez megy. De vannak férfiak is, akik a gyerekkorukban igazán meg nem talált anyát keresik a feleségükben. A harmonikus házasságnak egyik esetben sem jók az esélyei. Keresheti a gyerek a tanulásban, munkában, karrierhajszában is az önmegvalósítást; ez jónak tűnhet, de fontos kérdés, hogy mi a motiváció. Az is lehet, hogy már előre csalódott a karrierben, sőt a jólétben is, szülei példáját látva. Milyen lehetőség marad ilyenkor számára? A banda, a kábítószer vagy a rockzene mint narkotikum.
Szükség van-e a mai családok életében „szereposztásra”?
Legalább arra múlhatatlanul szükség van, hogy a férj férfi legyen és a feleség nő legyen – a szó lelki tartalmát illetően is. Ha már biológiailag is különbözők vagyunk, merjük vállalni szerepkörbeli különbözőségünket is! Jó lenne, ha fiúgyermekeink otthon is láthatnának férfit apu személyében, ne csak az agresszív szerepeket alakító filmszínészek nyújtsanak nekik mintát a férfiszerephez. Ugyanez vonatkozik természetesen az asszonyokra és a kislányokra is. Ha a nemi szerep mintái otthon nem egyértelműek, gyermekeink számára megnehezítjük saját nemi identitásuk kialakulását, és nem csodálkozhatunk azon, hogy hazánkban növekszik a homoszexuálisok száma.
Milyen a jó családi „szereposztás”?
Bőven szóltunk erről az előző fejezetekben. Ezért most csak a legfontosabb elveket elevenítsük fel!
A férfiakat Pál apostol így tanítja:
„A férfi feje a feleségnek... Férfiak, úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat és önmagát adta érte.”
(Ef 5,23.25)
Ez lenne a férfi vezető szerepének a lényege? Igen, a Szentírás szerint ez. Krisztus valóban a feje, a vezetője egyházának, de Ő maga mondta:
„Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok... Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért. ”
(Mk 10,42-43.45)
Eszerint a vezetés = szolgálat
Mi az asszony szerepe?
Kiegészíteni, teljessé tenni a férfit.
Illyés Gyula írja:
„Nélküled, mint az olló egy fele – van árvább ennél?
suta a sorsom, hogy vágjak vele, mit kezdenék, ha nem szeretnél?”
A kiegészítés és a teljessé tevés a gyakorlatban sokfélét jelent: I önmaga odaadását (beleértve a testét is), a férj céljainak, gondolatainak megismerését, átvételét, alkalmazkodást sok területen, de főleg megkülönböztető figyelmet, más szóval: tiszteletet.
Az asszony a férjétől biztonságot adó figyelmet vár,
a férjnek a feleségétől bíztató figyelemre van szüksége.
Ha mindkét házastársi szerepkör így valósul meg, mi lesz a gyerekkel?
A gyerek körül kialakul az a „légkör”, amelyben most már jól érzi magát, és várható, hogy lelki fejlődése a valódi önállósodás (és nem a menekülés) irányába halad előre.
|
