A Biblia a magyar képzőművészetben
Saul és Dávid
Izráel első királya, Saul (i. e. 1050–1010) pályája szépen indult. Sem akaratos, sem vakmerő, sem nagyravágyó nem volt. Izráel legkisebb törzséből, a benjaminitáktól származva el tudta viselni a lenézést, a megvetést, holott Sámuel, az ország utolsó prófétája Isten utasítására őt kente királlyá. (A királyság intézményétől Isten távol akarta tartani a zsidó népet, ezért kormányoztak bírák a honfoglalást nyomon követő időszakban, de Izráel hasonulni kívánt a környező népek szokásaihoz, és Isten ettől erőnek erejével nem tartotta vissza őket, de azért maga jelölt ki uralkodót.) Hatalomra jutva, Saul élete azonban fokozatosan eltorzult. Görcsösen a maga meglátásaihoz ragaszkodó, szinte kihívó és féktelen nagyzási tébolyban szenvedő emberré vált. Káin és a kivonulás egyiptomi fáraója után Saul a harmadik depresszióban sínylődő ember a Bibliában. Ezért is szokták az egészséges Dáviddal szemben, aki őt hárfajátékával próbálta felvidítani, elborult arccal ábrázolni Lucas van Leydentől Rembrandtig, vagy a mi egyik legkiválóbb XX. századi grafikusunkig, Szalay Lajosig.
1970-es rézkarcán a betegség és az egészség, a tudati befelhősödés és a derültség ellentéte csap össze. Szemlélése szemlélődést mélyítő. Mellette Borsos Miklós rézkarcára és tusrajzára esett a választásunk, mely a késői Borsos-művek nyitányaként a lehető legnagyobb egyszerűséggel ragadja meg témáját. Két jellem, két madár. Az egyik lefelé, a másik felfelé ível. Akár az embersorsok. Dávidnak is nagy oka lehetett volna a hatalom megragadására, hiszen Saul eltorzulása után Sámuel próféta őt kente fel királlyá. Saul azonban hallani sem akart a trón átadásáról, sőt eszeveszett dühvel üldözni kezdte Dávidot. A bosszúvágy és a nagylelkűség drámaian megrendítő történetei töltik ki ennek az időszaknak keretét, különösen a Sámuel I. könyve 24. és 26. fejezeteiben megörökített elbeszélésekben. Ezeknek köszönheti Arany János Toldija (1846) a megbánáson és a megbocsátó nagylelkűségen alapuló, Ilosvai Selymes Péteren jóval túlmutató eszmeiségét. Később, trónra kerülve, Dávid is hatalmas hibákat követett el: meggondolatlan házasságtörése, Bethsabéval való esete, gyermekei iránti engedékenysége mind-mind e mellett tanúskodnak. De bármennyire mélyre jutott gyakran ő is: a hatalommal való visszaélés vagy a nagylelkűség hiánya nem kísérthette meg. Ezeket eleve legyőzte. Ezért lehetett Isten szemében kedves király.
|
