Az Ószövetség a művészetekben
Mózes és a pusztai vándorlás
A pusztai vándorlás alatt nyilvánvalóvá lett, hogy kinek mi lakozik a szívében (V.Móz. 8:2). Ez a negyven év szinte másból sem állt, csak Isten és Mózes elleni lázadások sorozatából! A próbákat azért engedte meg a Mindenható, hogy nevelje őket, hogy bízzanak szeretetében, gondoskodásában. Mózes kiapadhatatlan, el nem múló szeretettel, krisztusi lelkülettel intette, ösztönözte, bátorította Izráel fiait. A nehézségeket megoldotta, a bajban helyettük is Istenhez fordult. Pedig mennyiszer lázadtak ellene is! Saját testvérei: Mirjám és Áron (IV.Móz. 12. fejezet), majd Kóré, Dáthán és Abirám, akik ellene tüzelték az egész népet (IV.Móz. 16-17. fejezet). Isten azonban minden esetben megvédte szolgáját. Mózes élete a teremtő Istenbe vetett hit és az iránta érzett elkötelezettség mintája! „Erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant.” Jahve képviseletében elment a fáraóhoz, „nem félvén a király haragjától”. A személyes siker helyett „inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett” (Zsid. 11:24-27). És vajon mi volt a jutalma? Nem földi kincsek és hatalom! Még a hőn óhajtott Kánaán földjére sem mehetett be, mert egy gyenge pillanatában „gondatlanul szólt ajkaival” (Zsolt. 106:33; vö.: IV.Móz. 20:10-12). És mindezek ellenére jól választott! Nem tovatűnő földi javakra, hanem mennyei hazára vágyakozott! És el is nyerte! Az evangéliumokból tudjuk, hogy Isten feltámasztotta őt: Jézus földi szolgálata idején Illéssel együtt megjelent a tanítványoknak a megdicsőülés hegyén (Júd. 9; Mt. 17:2-8)! Isten mérlegén titokzatosan, de mindig kiegyenlítődnek a dolgok! Az Úr igazsága alapján nem mehetett be Mózes Kánaánba. Szeretete, kegyelme alapján viszont örök életet nyerhetett. Az emberi szemnek „kikutathatatlanok az Ő ítéletei és kinyomozhatatlanok az Ő útai” (Rm. 11:33). Egy valami azonban világos számunkra: a Mindenható szeretetének és igazságának megbonthatatlan egysége! Michelangelo a Sínai-hegyről leszálló nyolcvanéves Mózes testi-lelki erejét, nagyságát ábrázolja. Még halála előtt, negyven évvel később sem „homályosodott meg az ő szeme, sem el nem fogyatkozott az ő ereje” (V.Móz. 34:7). Jobb kezét a bizonyság két kőtábláján nyugtatva, határozott tartással előre tekint. Arcán a hitehagyás miatti „szent harag”, de a népe iránt érzett mérhetetlen szeretet, felelősség is tükröződik. Az ülő helyzetű alak nyugalmi állapotában is csupa feszültség: testének súlyát a hátratolt bal lábra készül áthelyezni, hogy a következő pillanatban felemelkedjen és elinduljon. A Mózes fején lévő két szarv – téves ábrázolástörténeti hagyomány, melynek kialakulása II.Móz. 34:29 („sugárzott arcának bőre”) középkori fordítására vezethető vissza. Mivel a ‘sugárzott’ szó héber töve fénysugárzást és szarvat is jelent, a Vulgata (a katolikus egyházban általánosan használt, latin nyelvű Biblia) így fordítja: „arcán fény-szarvak nőttek”. A szarv egyébként az erő, a hatalom jelképe az Ószövetségben.
KÉRDÉSEK:
|
|||||||||||||||||
