A Biblia a magyar képzőművészetben
Krisztus vagy Vénusz
Csók István saját kezével megsemmisítette azt a nagyméretű olajfestményét, melynek a Krisztus és Vénusz címet adta, így csak fekete-fehér egykorú felvétel áll a rendelkezésünkre róla. A megfestés és a megsemmisítés nem véletlen. A XIX–XXI. század nagy bálványai: a hatalmi pénzpolitika, a szexualitás végletekig hajhászó kiélése, az őrületig menő verseny- vagy sportszellem. A történelmi idő forgószelei vagy az egyik, vagy a másik körül kavarognak, de az sem ritka, ha valamennyivel fölkerekedve pusztítanak. A XIX. század végén Nietzsche eltorzult elméjének legutolsó megnyilatkozása az volt, hogy egy papírszeletre a „Dionysius oder Gekreuzigte”, azaz a „Dionüszosz vagy a Megfeszített” néhány szavát írta. Vagy-vagy. Mértéket vesztő, pogány élethabzsolás, vagy a golgotai kereszt. Az emberek elé így állítva, ez a vagy-vagy mind a mai napig Vénusznak vonz összehasonlíthatatlanul szélesebb tömegeket. A sarkító beállítás ilyesfélét is sugall: vagy az örömök, vagy a lemondás.
A szavak azonban nem fedik a valóságot. A Vénusz nyújtotta öröm még órákban sem mérhető, ha az érzékiségből hiányzik a szerelem, a szerelemből pedig a szeretet. „Egy óráig szeretni: állati, egy egész életen át: emberi, az örök életre: isteni.” A mai világ általános szerelmi kultúrájában nincsen sok köszönet. A lemondás sem igaz így, jelszószerűen. Hiszen a lemondást semmi jóról, egyes-egyedül a rosszról kéri a Biblia Istene. A jó rosszba foglalva maga is rosszá válik, mondja Aggeus próféta. A jó érvényesüléséhez jó keretekre van szükség. Lemondás a rossz keretekről: a megbecstelenítésről, a becsapásról – vajon lehetetlenül nehéznek látjuk, ha másoktól kívánjuk a magunk leányai, feleségei számára?
|
