A Biblia a magyar képzőművészetbenJózsef és Potifárné
József ember maradt testvérei gyűlölettengerében, ember maradt az idegen gyűlölők körében, akár a vándorkereskedőkről, akár a hikszoszok megszállta Egyiptom főurairól volt is szó. De az ifjúból férfivá érett József ember maradt a kísértésben is. Potifár házában megbecsülést szerzett, azonban ekkor várt rá az egyik legnagyobb próba. Ellent tud-e (és akar-e) állni egy számára felajánlkozó asszony csábításának? Idézzük az erről szóló bibliai leírást: „És történt ezek után, hogy az ő urának felesége Józsefre vetette szemeit, és mondta: Hálj velem. Ő azonban vonakodott, s mondta az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak énmellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és amije van, mindenét az én kezemre bízta. Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában, és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy. Hogyan követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot, és vétkezném az Isten ellen?” (I. Móz 39:7–9)
Nem akármilyen lélek volt ebben a mintegy huszonnyolc éves ifjúban, ha Potifárnét ezekkel a szavakkal közelítette meg! Milyen távolról indított, s milyen közelre jutó érvelés! Nem az utálat, a megbotránkozás munkál benne, hanem a másikért való felelősség, sőt aggódás. Nem azt mondja, hogy „Te hogyan kívánhatsz ilyet?”, hanem azt: „Hogyan követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot...?” Nem tapintatlan, nem sértő ebben a nagyon kiélezett, és az asszony részéről parancsoló helyzetben sem. Érződik benne, hogy szereti a másik embert, még ha nem is úgy, ahogy az kívánná, csupán testies érzékiséggel, amit ma is gyakran „szerelem”-nek csúfolnak, jóllehet nem sok köze van hozzá, hanem igazi szeretettel, ami a másiknak jót akarás... Azután: József Istenre csak legutoljára hivatkozott. Nem azért, mert félt Őt említeni, vagy nem az Ő törvényei szerint akarta volna meghozni döntéseit – ím, e mostanit is. Hanem számolt az asszony ellenérzéseivel. Ha rögtön Istenre terelné a szót, olybá tűnne érvelése, mint Bálámé, aki a „Nem akarja az Úr...” kiszólásával egyből leleplezte magát, hogy ő nagyon is akarja, amiről pedig tudja, hogy az Úr nem akarja. – József ezzel szemben előbb bizonyságát adta az asszonynak, hogy az ő gondolkodásából ilyen döntés nem következik, s azért nem, mert tiszteli Istennek a férfi-nő kapcsolatra megállapított alapvető törvényeit: „Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt.” (I. Móz 2:18) „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (I. Móz 2:24) A szerelemhez a szereteten át vezet az út, s a testi beteljesüléshez méltó keretekről kell gondoskodni. Ez pedig az Isten által alapított házasság.
Iványi-Grünwald Béla megoldása nem annyira a Bibliához, mint a Koránhoz áll közelebb, mely ezt a történetet elmesélve József becsületességét abban látja, hogy „Allah nem akarta”. Ez a Potifárné nagyon is fiatal és vonzó alakjában szinte Józseftől megcsúfolt. Karczagi Endre néhány évtizeddel ezelőtti beállítása talán sikerültebb, József határozottságát léptei, Potifárné bűnösségét pedig arckifejezése jelzi. (Telepy Katalin: I. G. B. Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1985.) József élettörténete természetesen ezután sem volt akadálymentes, hiszen a hatalom csúcsára feljutott embert talán még több kísértés környékezi, mint azt, aki nagyon elesett helyzetéből küzdi fel magát. Ahogy azonban helytállást tanúsított a megaláztatásban, emberségét nemcsak megőrizte, hanem jellemét újabb csodálatos tulajdonságokkal gazdagította Egyiptom kormányzói székébe felkerülve is. Az őt eladó testvéreit nemcsak gabonához segítette hozzá a hamarosan bekövetkező szörnyű éhínség idejében, hanem ennél jóval többet is tett: hozzásegítette őket ahhoz is, hogy szembeforduljanak egykori rémséges bűntettükkel, és a nyomában járó hazugságözönnel, mellyel édesapjuk előtt mintegy 22 évig titkolták József valódi sorsát. A Bibliában található történet egyben szemléletesen példázza a predesztinációról szóló, gyakorta félreértett bibliai tanítást, melyet Pál apostol annak részletes kifejtése kezdetén ezzel a mondattal foglal össze: „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van...” (Rm 8:28) Hogy Isten hogyan kezeli azokat, akik nem Őt, vagyis az igazságot és a szeretetet követve élnek, azoknak másik példázatos története a Bibliában Júdás esete, melyről az újszövetségi részben külön fejezet szól.
|
