A Biblia a magyar képzőművészetben
Az ősevangélium
Az ember elfordult Istentől – Ádám végső soron nem is annyira Évát, mint az Urat kárhoztatta: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem a fa gyümölcséből, és így ettem...” (I. Móz 3:12) Ennek következtében jelent meg a félelem és a szégyen, de – nyomban utána – a magabízás is (fügefalevéllel véltek védelmet nyújtani önmaguknak), s végül a fent idézett vádaskodás, bűnáthárítás szelleme, amely kendőzetlenül mutatja Sátánt: az ő másik neve a diabolosz, vagyis a vádoló. Isten azonban nem fordult el az embertől. A fügefalevél-ruha helyett bőrruhát adott az ősszülőknek – nemcsak azért, mert ez utóbbi jobban véd és melegebb, hanem legfőképpen azért, hogy a vele együtt járó áldozat erejét tudatukba vésse. A bőrruha elkészítése ugyanis állat feláldozását igényelte. Kifejezte, hogy az ember egyedül mit sem tud tenni a gonoszsággal szemben, amit a világba engedett. Az embert be kell hogy burkolja, fedezze (héberül kapporet, görögül hilasztérion) Isten ereje, ami az eljövendő Megváltó áldozatul adásában ölt majd testet. Addig is azonban egy ártatlan, szelíd kis állat, a bárány lesz a jelképe.
A cselekedeten kívül szózat is elhangzott a paradicsomban, közvetlenül a bűnbeesés után. Ezt nevezzük ősevangéliumnak. Ez az első, jelképes nyelven szóló jövendölés az eljövendő Messiásról. Világrajövetele előtt mintegy négyezer évvel hangzott el, és három állítást tartalmazott: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkába marsz.” (I. Móz 3:15) Az ősevangéliumban Isten megszólította Sátánt és az első emberpárt. Kijelenetette, hogy tudomásul veszi a fájdalmas tényt: az ember elfordulását Istentől, az igazság és a szeretet törvényétől. Tiszteletben is tartja az emberi döntést, mégis egyvalamit minden ember érdekében megtesz: Lelkével küzd érte, az ember belső világában, ahol „ellenségeskedést szerez” a bűnnel szemben. Isten nem hagyja, hogy teremtménye belenyugodjék a bűnbe. A lelkiismeret, de a gondolkodás segítségével is azon lesz, hogy az ember megoldást keressen.
Ez az ellenségeskedés – folytatódik az ősevangélium a második ígérettel – egyvalakiben tökéletességre fog jutni. „Asszony magva”, azaz ugyanolyan földi édesanyától megszületendő ember lesz, akár a többi, azzal a különbséggel, hogy „a kígyó fejére tapos”, vagyis úgy győzi le a bűn életelvét, hogy sohasem enged neki, sohasem követi el. Ez a prófécia a Názáreti Jézusban teljesedett be. Emberi természetben Ő élt tökéletesen bűntelen életet azáltal, hogy isteni természetével és hitével sosem engedte érvényre jutni a megromlott emberi természetet. Ugyancsak Őbenne teljesült a harmadik ígéret is: odáig megy ez a rosszal szembeni ellenségeskedése Jézusnak, hogy – miközben „fejére taposva” bizonyítja, hogy a bűn életelve értelmetlen, és semmi keresnivalója sincs se földünkön, se másutt – az életét sem sajnálja odaadni elveszett teremtményeiért, az emberekért, csakhogy azok a bűn kábaságából felocsúdjanak, és elfogadják annak segítségét, aki a „sarkába marás” elől sem tért ki. Miközben győz a bűn felett, kioltják életét a Golgotán. Szalay Lajos megoldása nagyszerű trouvaille: a küzdő harcos kardja valójában a kereszt. A vereség jelképe lesz a győzelem – ami másfelől mutatja, hogy a világ nem az ilyesfajta győzelemmel gondol, váratlan, meglepő lesz ez az isteni megoldás, mélysége fokozatosan tárul majd fel a hívők számára.
Megjegyezzük még, hogy az ősevangélium latin fordításában az „ő” hímnemű alakját (ipse) egy idő után nőnemmel (ipsa) kezdték visszaadni, bizonyára az egyre erősödő Mária-kultusz nyomására. Majd ikonográfiájában Mária tapos a kígyó fejére (Szentgotthárdtól a budapesti Rókus-templom előtti kőszobron át Sárospatakig), beszédesen vallva a Biblia- és hithamisításról. Később a Jelenések 12:1 „napba öltözött asszonyát” (ami az igazi egyház jelképe) szintén Máriára vonatkoztatták, és a két eltorzításból a Regnum Marianum eszméje fejlődött ki Magyarországon.
|
