A Biblia a magyar képzőművészetbenAz irgalmas samaritánus
Jézus példázatainak nincsen súlyukhoz méltó feldolgozás-története az európai ikonográfiában, de a magyarországi művészetben sem. Rembrandt, Domenico Fetti, Rubens, Lucas van Leyden, Ribera, Lovis Corinth névsorát ismét csak a holland mester vezeti, aki a tékozló fiútól a szőlőmívesek és az irgalmas samaritánus példázatáig rajzban, rézkarcban és olajfestményben is jelentőset alkotott. Hazai festészetünkben Szúdy Nándor Hét példázat című ciklusa a legjelentősebb, jóllehet a modernek közül Izsák József, Simon András, Mészáros Kata tékozlófiú-ábrázolásai figyelmet érdemelnek (és a következő fejezetben be is mutatjuk őket). A Lukács evangéliuma 10. fejezetében található irgalmas samaritánus példázatának az volt az előzménye, hogy egy írástudó feltette Jézusnak a kérdést: „De kicsoda az én felebarátom?” – A zsidók ugyanis abban az időben az ellenséget, az ismeretlent nem tartották annak. Jézus ezzel a félig példázatos, félig megtörtént esettel válaszolt a kérdésre. Akkoriban a Jeruzsálemből Jerikó felé vezető úton – melyen az északi országrész emberei Samáriát kikerülve igyekeztek rokonaikhoz és vissza – gyakran tanyáztak rablók, a védtelen utasokat kifosztották és agyba-főbe is verték. Ez történt a példázat főszereplőjével is, aki ilyen rablótámadás után feküdt ott az árokszélen. Arra ment egy lévita, majd egy pap, mindegyik észrevette, de dolgára sietve odébbállt. Egy samaritánusnak is arrafelé vezetett az útja, ő azonban más figyelemmel vette észre őt. Önmagát látta a sebesült helyében, s azt tette vele, amit hasonló esetben a maga személye iránt ő is elvárt volna. Kimosta sebeit, állatára helyezte, elvitte egy közeli vendégfogadóba, együtt töltötte vele az éjszaka óráit, vigasztalva őt, majd másnap pénzt is adott a fogadósnak, hogy viselje gondját a szerencsétlenül járt embernek, s ha többet költene rá, legközelebb megadja neki. Teljes mértékben gondoskodott a számára ismeretlen emberről ez a zsidók által lenézett samaritánus. Vajon ki volt hát a felebarátja annak az embernek? A lévita? A pap? Vagy ez az ellenségnek tartott idegen?
A példázat mondanivalója világos: mindenki a felebarátunk, aki szükséget szenved. Segíts tehát a másik emberen, bárki legyen is, ha valódi szükségletet láthatsz el. Az irgalmas samaritánus hitből fakadó cselekedete tökéletes volt. Nincs mit hozzátennünk. Amit csak tehetett, mindent megtett a számára ismeretlennel. „A vaknak én szeme voltam, a sántának lába... az ismeretlennek ügyét is jól meghánytam-vetettem.” (Jób 29:15–16)
Szúdy Nándor többször is megfestette a jelenetet. Nem a fogadóba érkezés pillanatában, ahogy Rembrandt, aki ezzel a segítő névtelenségét hangsúlyozta (csak az ő arca nem látszik a többi között), vagyis a „néma jótett”, a „ne tudja a jobb kezed, mit csinál a bal” eszméjét. Szúdy nehezebb pillanatot ragadott meg: a fogadó felé irányuló fáradságos léptek kínjait. Élénk színeiben még az ecsetvonások is örvénylenek, a pózok drámaiak, az állatot is beleértve. A hit által való élet nem kényelmesség, hanem a leghatalmasabb emberi erőfeszítés közreműködését igényeli. Letagadhatatlan, hogy a szerencsétlent épp az állatára felsegítő samaritánus Delacroix- és Van Gogh-féle ábrázolása igen markáns. De a magyar mesterek megragadásai is emlékezetesek – Ferenczy Károlytól Szúdy Nándoron át Borsos Miklósig. Alkotásaikon érződik a témával való nagy és elszánt küzdelem, azonosulás.
|
