A Biblia a házasságról
Postaláda 2.
Kedves Feri Bácsi!
Megértettem, hogy a szexet Isten a házastársak számára adta. De mit csináljak, ha annyi csinos nő vesz körül mindenütt? Így volt már az egyetemen is, és így van ez most is, a munkahelyemen. Hunyjam be a szememet? Szóba állhatok velük egyáltalán? Barátkozhatom velük anélkül, hogy szexuális kapcsolat alakulna ki köztünk?
Egyik-másik kedvesebbnek és szebbnek látszik olykor a feleségemnél is.
Élvezhetem legalább távolról a szépségüket?
Kedves Laci!
Természetes, hogy a környezetünkben élő más neműek (azért fogalmazom így, mert a válaszomat esetleg nők is olvassák) gyakran jelentenek kísértést számunkra – akár csak gondolatban, fantáziában, akár úgy is, hogy közeledésre, a kapcsolat szorosabbá tételére ösztönöznek.
A csapdát az ördög sokszor valóban úgy állítja fel, hogy összehasonlításra késztet: „Ugye, kedvesebb, szebb, megértőbb, mint a házastársad?”
Isten útmutatása világos: „Álljatok ellen az ördögnek...” (Jak 4,7). Vagy: „Ne kívánd felebarátod feleségét...” (2Móz 20,17). Kérdéseidnek ebben a részében én nem Iátok problémát. Az ember hajlamos a bűnre, el is követi. Következményeit azután szenvednie kell.
Ugyanakkor, azt hiszem, kérdéseid egy része valóban jogos. Így is megfogalmazhatjuk: „Észrevehetem-e egyáltalán, hogy valaki szép vagy vonzó, aki nem a párom? Milyen mértékben tarthatok vele kapcsolatot?”
Azt gondolom, nem vakon kell járnom, hanem a páromhoz hűségesen.
Egy hasonlattal: az étteremben ebédre várva látom, hogy a szomszédos asztalhoz milyen gyönyörű és gusztusos ételt tálalnak fel. Még szólhatok is az asztaltársamnak: „Odanézz!” Mégsem jut eszembe, hogy abból egyek, hiszen a magamét szabad döntéssel magam választottam.
Azt hiszem, észrevehetem, sőt meg is mondhatom, hogy egyik-másik kolléganőm vagy tanítványom milyen helyes, milyen szép a mosolya, milyen csinos stb. Sőt még hálát is adhatok Istennek pl. azért, hogy a barátomnak milyen szép vagy milyen jó feleséget adott. De tudnom kell, hogy a többi lányt és asszonyt Isten más férfiaknak szánta. És hálás lehetek Istennek, hogy nekem is adott egy asszonyt, aki szintén szép és jó, és a legjobb benne az, hogy az enyém. (A kerttulajdonos talán elismeri, hogy valaki másnak szebb és jobb a kertje, mint az övé, mégis szívesebben kapál és szüretel a magáéban.) Nagyon fontos azonban, hogy az „észrevevésnél” ne menj tovább, azaz ne játssz egy nem hozzád tartozó nővel kapcsolatos gondolatokkal vagy fantáziákkal.
Mert ha tovább mész, könnyen „elcsúszol”, úgy, hogy mire észbe kapsz, már a padlón találod magad. Jézus megmondta: „Aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.” (Mt 5,28)
Ami pedig azt illeti, hogy meddig mehetek el szavakban és mozdulatokban más nemű ismerőseimmel szemben, tapasztalatom szerint a legjobb mérce az, hogy mi az, amit a párom jelenlétében is nyugodtan mondanék vagy megtennék, anélkül, hogy fájdalmat vagy szomorúságot okoznék neki.
Kedves Feri Bácsi!
Kezünkbe vehetjük-e a döntést, hogy legyen-e gyerekünk, illetve hogy hány gyerekünk legyen? Egy nálunk idősebb hívő barátunknak az a véleménye, hogy mivel a gyermek Isten ajándéka (a Zsolt 127-re hivatkozott), mindenféle „védekezés” Isten ajándékával szemben való védekezés, következésképpen a hívő embernek mindenféle születésszabályozást el kell vetnie. Ez a vélemény nekem túlságosan kategorikusnak és törvényeskedőnek tűnt, ezért érdekelne a véleménye.
Kedves Zsuzsi!
Remélem, a válaszom nem lesz se törvényeskedő, se túlságosan kategorikus, pedig szeretnék ragaszkodni Isten igéjének útmutatásához ebben a kérdésben. Válaszom annyira nem kategorikus, hogy hadd mondjam meg már az elején: Isten nektek szóló válaszát nektek magatoknak kell megérteni imádkozva, megbeszélve. Én csak néhány szempontra szeretném felhívni a figyelmeteket.
1. Isten az ember teremtésével a házasságot is megteremtette (1 Móz 1,27). A házaspárt, vagyis a férfivá és asszonnyá teremtett embert áldotta meg Isten (nem egymagában a férfit), hogy képes legyen végrehajtani két fontos parancsot:
- „szaporodjatok...” és:
- „uralkodjatok...” (1Móz 1,28).
Az 1Móz 3-ban leírt „ősbűn” lényege az, hogy ezt a két parancsot Istentől függetlenül akarja megoldani az ember: Isten ne szóljon bele, hogy mi a jó és mi a rossz, majd én eldöntöm. Azóta is minden bűnnek ez a lényege: függetlenség Istentől. Ezért minden olyan döntés, amely nem Isten akaratát keresve és az Ő akaratának prioritását elfogadva születik, rossz, azaz bűn.
Isten azt mondta: „Én adok halált s életet” (5Móz 32,39). Úgy gondolom, világos ebből, hogy a magzatelhajtás, bármilyen okból történjék is, Isten akarata ellen való. A magzat a fogamzás pillanatától kezdve emberi lény, akinek az életét csak az veheti el, aki adta.
2. Mindenünket, amink van, Istentől kaptuk (1Kor 4,7). Ő adta nekünk az életet, a testünket, az időnket, a képességeinket. Mindezt Isten sáfárságra adta, ami azt jelenti, hogy az igazi tulajdonosok nem mi vagyunk, de azt is, hogy a ránk bízott javakkal el kell számolnunk: hogyan és mire használtuk és mennyire vigyáztunk rá. Az elveszett fiú is az apja vagyonát tékozolta el (Lk 15,11-24). „Aki nem velem gyűjt, az tékozol” (Lk 11,23). Minden, amit nem az Úrban végzünk, Isten vagyonának a pazarlása.
3. Az Isten nevében való uralkodás és a sáfársággal való megbízás között párhuzam van. Egyik sem gépies feladatvégzést jelent. Uralkodni egy tartományon a király megbízásából sok dologban „szabad kezet” jelent, de elszámolási kötelezettséggel jár.
4. A gyermek Isten ajándéka (Zsolt 127,3). Még a fogyatékos gyermek is Isten ajándéka! Minden gyermekem, aki születik, Tőle jön (csak Ő adhat életet), akár „ügyeskedtem”, hogy legyen, akár akaratom ellenére fogant. Rám bízott ajándék ő, ajándék, hogy vele élhetek és nevelhetem, de nem az én tulajdonom. Ha „nehéz” gyereket kaptam, az azt jelenti, hogy Isten az átlagosnál nehezebb és különlegesebb feladattal bízott meg.
5. Szabályozhatom-e, hogy hány gyerekem legyen és hogy mikor szülessenek?
Ebben a kérdésben a szabadságom olyan, mint a Királyt képviselő helytartónak, vagy a Gazda vagyonát kezelő sáfárnak. Ismernem kell az Úr céljait, „szempontjait”, és tudnom kell, hogy majd számot kell adnom Neki.
Ezért fontos a motivációnk.
Nem lehet motivációnk az önzés. „Semmit se tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból... hanem... az az indulat (= indíték = motiváció) legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban...” (Fil 2,2-5).
Nem lehet motivációnk a hitetlenség (nem tudjuk eltartani). „Hit nélkül senki sem lehet kedves Isten előtt. ” (Zsid 11,6) Helyes motiváció: Isten meg akar ajándékozni gyermekkel, ezért
mi is szeretnénk gyermeket és ezt Tőle várjuk. Ha megfogan, ill. megszületik, minden körülmények között örülünk neki és hálát adunk érte.
Ugyanakkor, mint sáfároknak, „szabadságunkban áll” a fogamzást bizonyos mértékig szabályozni.
Egy analógia talán világosabbá teszi ezt az álláspontot: Egészségünket is Istentől várjuk. Gyógyulásunk is az Ő kezében van. Mégis igénybe veszünk emberi eszközöket: orvosi segítséget és gyógyszereket.
Amint már mondtam, a fogamzásgátlásban nem lehet szempontunk az önzés és a hitetlenség. De komoly ok lehet például az asszony betegsége, vagy az, hogy szervezetének szülés után regenerálódásra van szüksége.
|
Figyelembe kell vennünk egyéb, Istentől kapott „vagyonunkat'” is, pl. hogy mennyi energiánk és
időnk van gyerekeinkre. Ha ugyanis világra jöttek, törődnünk, foglalkoznunk kell velük. Isten ránk bízta őket, mi nem bízhatjuk vissza Rá vagy másokra: nagyszülőkre, gyülekezeti tagokra, iskolára, az utca népére vagy a gyerek idősebb testvérére.
Gyakorlatilag fontos: csak azért ne vállaljunk nagyszámú gyereket, mert ez a többi hívő vagy a gyülekezet elvárása. Ez valóban törvényeskedés lenne, nem hitben való járás. Nem jobb
és nem rosszabb keresztyén az, akinek 15 gyereke van, annál, akinek csak egy van vagy egy sincs. De ha önzésem vagy hitetlenségem miatt van kevés gyerekem, akkor rossz keresztyén – haszontalan sáfár – vagyok.
Ha pedig a többi hívő „nyomása” miatt van sok gyerekem, akkor olyan terhet vállaltam, amit nem az Úr adott, ezért nem is adott erőt hozzá, s csak szenvedni fogok. (Így szenvednek sokan pl. a nőtlenségi fogadalom miatt, amit szintén nem az Úr rendelt, hanem az emberek vallásos buzgalma hozta létre.)Végül hangsúlyozni szeretném: Isten adhat megbízást, kegyelmi ajándékot a sok gyerekhez, vagyis ahhoz, hogy minden gyereket vállaljunk, aki megfoganna, hogy egyáltalán ne akadályozzuk a fogamzást. Aki ezt hitből, Istentől kapott felhatalmazás alapján teszi, annál ez Isten dicsőségét szolgálja. Ez azonban nem lehet minta, elvárt magatartás minden keresztyén számára. Aki ezt nem hitből teszi, annál bűnné, keserűséggé, erejét meghaladó teherré válik. Kínlódni fog benne és családi élete nem válik Isten dicsőségére. Csak az vállalja a gyerekek korlátlan számú megfoganását, aki ehhez „hatalmat” kapott, de az se várja el másoktól, hogy ugyanezt tegyék, és ne tartsa magát különbnek náluk.
Kedves Feri Bácsi!
Köszönöm a választ. De még mindig nem tudom, hogy milyen fogamzásgátló módszereket használhatunk.
Kedves Zsuzsi!
|
Sokan vannak, akik erre a kérdésre szakavatottabban tudnának válaszolni neked. Néhány szempontot azonban mondhatok.
A legegyszerűbbnek látszó fogamzásgátlási módszer az, ha a házaspár nem él szexuális életet. Ez azonban nem biblikus, a házasságban megengedhetetlen „eljárás”. A szexuális kapcsolat ugyanis a házasság fontos része (1Móz 2,24). A tőle való tartózkodás csak ideiglenes lehet és egy még fontosabb prioritás (pl. imádság) indokolhatja (1Kor 7,5). Ezenkívül: a tartózkodás a házasélettől csak közös megegyezéssel történhet. Aki házastársát „megfosztja” a szexuális élettől, a sátán fokozott kísértéseinek teszi ki őt.
Azután: nem használhatunk olyan módszereket, amelyek valamelyikünk testét vagy a mégis megfoganó magzatét károsíthatják. Közismerten ilyen a „spirál”, de ilyenek a hormonális működést befolyásoló kémiai szerek is (a tabletták).
Használható minden olyan, a testre ártalmatlan módszer, amely nem zavarja az együttlét bensőséges légkörét. Az már teljesen egyéni, ill. a pártól függő, hogy mi az, ami zavarja. Van, akit a napok számolgatása zavar, van akit a „hőmérőzés”, van, akit a kondom.
De „biztos” módszer nincs. Ha az asszony a „védekezés” ellenére is megfogan, Istennek hálát adva el kell fogadni a gyermeket abban a tudatban, hogy Ő jobban tudja: mi jó nekünk.
