A Biblia a házasságról
Mit jelent szülőnek lenni?
Fiatal korunkban a fejünk tele van egyetemi tanulmányainkkal vagy szakmánk rejtelmeivel. A szülői szerepekre nem készülünk tudatosan legalábbis. Ugyanakkor akarva-akaratlanul már jóval házasságkötés előtt készülünk az apaságra vagy az anyaságra. „Az almamoly a virágra rakja petéit” – mondta ezzel kapcsolatban Joó Sándor, volt pasaréti református lelkész. Azok a viselkedésminták, amelyekkel a szüleink neveltek minket, tudattalanul beépülnek a lelkünkbe. Saját gyerekeinknél később – ha akarjuk, ha nem – alkalmazzuk őket, még akkor is, ha serdülőkorunkban megfogadtuk: „Én a saját gyerekeimet nem így fogom nevelni.”
|
Ma a gyerekek többsége apahiányban szenved. A jó nevű pszichoanalitikus, Mitscherlich szerint európai társadalmunk ma: apátlan társadalom. Sok mai gyerek csak „látásból” ismeri az apját. Kitől tanulhatná meg, hogy milyen a „férfi”? Nem lát férfi-mintát az óvodában, az iskolában is alig-alig. A tévé képernyőjén azonban megjelennek a „férfiak”, például a rokonszenves Bud Spencer vagy a komor és bátor Schwarzenegger. Példát adnak a nehéz helyzetek erőszakos megoldására.
De hiányoznak az anyák is. A közvetlen testi kontaktus ideje a szoptatási idő – lerövidült. Az emancipált asszonyok számára sokféle tevékenység fontosabbá vált a csecsemő- és gyermekgondozásnál.
Füle Lajos szép ajándéka gyermekei számára: pályája csúcsán, sokféle elfoglaltság közepette, amikor hazament, naponta legalább fél órát a gyerekeivel játszott.
Ma már felnőtt gyerekei ezt az apai örökséget becsülik legtöbbre. Nyilván tudta, amit leírt – és amit nekünk is mindig tudni kellene:
„Naponta millió példaadás válik le rólunk, akár fényesedünk,
akár besározódunk. Szemek, kérdő szemek tükörtermében járva
kép lesz, s vonz vagy taszít életünk fénye, árnya.”
Kinek a feladata a gyerekek nevelése?
1. Nem az intézményé (óvodáé, iskoláé).
A totális diktatúrák (ókori Spárta, legújabb kori kommunizmus) igyekeztek ezt elhitetni.
Hanem a házaspáré.
A kis Jézus nevelését sem a jeruzsálemi tudós papokra bízta Isten, hanem egy istenfélő házaspárra (Lk 2,22-24). A feladatra való alkalmasság előfeltétele: egy pár gerlice feláldozása. Az egyik bűnért való áldozat, a másik égőáldozat. Ez azt jelenti, hogy az a házaspár képes Istennek tetsző módon vállalni a nevelés nehéz feladatát, amely elfogadja Istentől a bűnbocsánatot, és odaadja az életét Istennek.
Ha a mi feladatunk (szülőké) a gyermek nevelése, hogyan szabadulhatunk meg azoktól a szüleinktől örökölt rossz nevelési mintáktól, amelyek sokszor akaratunk ellenére is előjönnek, amikor érzelmeink vagy indulataink nyomása alatt nem tudjuk tudatosan szabályozni a viselkedésünket? Úgy, hogy szívből és teljesen megbocsátjuk a szüleinknek mindazt, amit ellenünk elkövettek: az apa- vagy anyahiánytól az igazságtalanul elszenvedett büntetésekig mindent.
2. A nevelés felelőssége elsősorban az apáé, csak másodsorban az anyáé, a közgondolkodással ellentétben.
A Biblia mindig az apákat szólítja meg, ha nevelésről van szó:
„... a születendő fiak,
ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak... ” (Zsolt 78,6) „Ti apák...” (Ef 6,4; Kol 3,21)
Az 1Thessz 2,7, ill. 2,11-12szerint az anya dajkál, az apa int és buzdít.
Minden keresztyén szülőnek tudnia kell azt is, hogy a Biblia nem gyermek-központú. Igaz, Jézus ölébe vette a gyerekeket, átkarolta és megáldotta őket, ami a korabeli rabbiknak nem volt szokása. De a gyerekek példája alapján a felnőtteket tanította.
Gyermekközpontúnak – a gyermek évszázadának – a 20. század jelentette be magát. Megdöbbentő, hogy éppen a 20. század végére vált tömegessé a magzatirtás és váltak tömegesen elhanyagoltakká a gyerekek.
A Biblia Krisztus-központú. Kapcsolatainkban akkor van béke, ha a személyek fontossági sorrendje ez:
Ezt a bibliai tanítást megerősíti a pszichológiai ismeretek elfogulatlan szemlélete is. Az önismeret pszichológiáját dióhéjban így fogalmaznám meg: magadat csak akkor látod, ha a többieket nézed.
Másrészt: ha magad körül forogsz, elszédülsz, és nem tudsz jól tájékozódni a szociális térben.
Apaságra és anyaságra készülve, vagy éppen benne, azt is tudomásul kell vennünk, hogy a gyermek Isten tulajdona, nem a szülőé. A szülő a gyermeket sáfárságra kapta.
A sáfár számára nem okoz gondot az, hogy a rábízott vagyon mennyire tetszetős. Aki ezt megértette, annak a fogyatékos gyermek nem „csapás”, hanem nehezebb feladat. „Ich danke Gott für Lydia” (Hálát adok Istennek Lídiáért) – ez a címe Kornelia Völlig könyvének, melyben elmondja: mennyi áldást és örömöt kapott Istentől mozgássérült gyermekén keresztül. De aki ezt megértette, annak a kiemelkedően tehetséges gyermeke sem válik büszkeség tárgyává, hanem fokozott felelősséget és – ugyanúgy – nehezebb feladatot jelent. Hiszen annak, hogy életünkben megvalósuljon az Isten-képűség – ami teremtésbeli hivatásunk –, nem a sérült állapot az akadálya, hanem a bűn. A tehetséges embert pedig nem a tehetsége békélteti meg Istennel, hanem a bűnbocsánat.
A sáfár jellemzői:
- a rábízott vagyon nem az övé,
- ideiglenesen van rábízva,
- el kell számolnia vele.
