A Biblia a házasságról
Hát én immár kit válasszak?Egy tréfás kedvű buszvezető vaknak álcázta magát: sötét szemüveget tett föl, fehér botot vett a kezébe, így ült le a végállomáson az egyik utas helyére. Amikor már majdnem megtelt a kocsi, elkiáltotta magát: „Hát senki sem indítja el ezt a buszt?” A vezetőüléshez tapogatózott, leült és begyújtotta a motort. Az emberek menekültek. Fontos döntés: Ki legyen a párom (az „útitársam”)? De a legfontosabb kérdés ez: Ki vezeti az életemet? A házasság is hosszú utazás, nem mindegy, hogy ki ül mellettem. De azért ennél is fontosabb, hogy ki ül a volánnál. Előzze meg a párválasztási döntést az élet legfontosabb döntése: Jézus Krisztus élet-„vezetővé” választása. Ha ez megtörtént, még mindig kétféleképpen gondolkozhatsz:
Ez az utóbbi nagyon kegyesen hangzik, de a Biblia erről nem szól. Hogyan kapta meg Ádám a párját? –> 1Móz 2,18-23
Ami vele történt, annak az a titka, hogy Isten jelenlétében élt, szoros kapcsolatban az Úrral. Akkor még nem rontotta meg Isten és ember kapcsolatát a bűn. Ebből következett az, hogy
A párválasztás útja a hívő ember számára ma is ez: Istenre bízni, az Ő indítására keresni, és felismerni, akit Ő adott. 1. Istenre bíztaTudnom kell: Isten ismer engem, jól tudja, hogy mire van szükségem, hiszen Ő maga mondta: „Nem jó az embernek egyedül...” A problémámat Ő akarja megoldani. Az Ő dolga: hogyan oldja meg: hogy házasságban vagy házasság nélkül akar-e megáldani. Bíznom kell benne, mert Ő teljes és gazdag életet akar adni. Nem a házassághoz kell ragaszkodnom, hanem Őhozzá – ez az első lépés. Ez azonban nem azt jelenti, hogy tétlenül kell ülnöm, hiszen: 2. Ádám keresésre indultIsten útmutatása szerint keresett. Sokáig nem talált hozzá illő társat. Ismerkedett az állatokkal, volt köztük „Pintyőke”, „Cicuska”, „Macika”, „Bocika”, de ezek nem illettek hozzá. 3. Felismerte, akit Isten adottA felismerésnek két fontos mozzanata van: a) Ez éppen olyan emberi lény, mint én.„Ez most már csontomból való csont, testemből való test. ” Fontos, hogy magadhoz hasonló embert láss a párodban,
NEM simogatni való cicuskát,
NEM „anyapótlékot” – aki „ölmeleget” ad és táplál, hiszen anyáddal voltál egy test, de ezentúl a pároddal felnőttként kell életközösséget vállalnod.
Illyés Gyula a feleségének írja: „Nélküled mint az olló egy fele b) A párom Isten ajándéka számomra.Az ajándékozó mindig fontosabb, mint az ajándék. Az ajándékozó személye teszi különösen fontossá és kedvessé az ajándékot. Ádám Istent jól ismerte, Évát még alig. Azért tudta, hogy Éva jó ajándék, mert Isten adta őt, aki maximálisan megbízható és az ember javát akarja. Ha ezt a tényt felismered és az elkövetkező évek, évtizedek során ragaszkodsz ehhez a felismeréshez, segítségedre lehet a hűségben és párod kellemetlen tulajdonságainak elfogadásában. Hiszen a kellemetlen is lehet hasznos, javadra való, ha Istentől fogadod el azt. Tudta Isten már előre, hogy kit ad Ádámnak feleségül? Természetesen. De Ádámnak keresnie kellett. Az „altatás” csak a végén következett. Tudja Isten, hogy kit szánt neked házastársul? Természetesen. De valószínűleg te sem úszod meg keresés nélkül. Hiszen Isten azt is tudja, hogy jobban megbecsülöd azt, akiért megküzdöttél, mint az eltátott szájba röpülő sült galambot. Sokan úgy vélik: arra való a szerelem, hogy két fiatalt egymáshoz vezessen. Én is azt hiszem, hogy a szerelem szép, mégsem tanácsolom, hogy egyszerűen „hallgass a szívedre”. A „szív” sok-sok embert becsapott már. A próféta szerint „csalárdabb mindennél” (Jer 17,9). Pszichológusként azt mondhatom a szerelemről, hogy az „tudatbeszűkülés” sok „projekcióval”, ami megnehezíti, hogy a valóságot lássa az ember. Előbb dönts józanul, azután légy szerelmes. Nem csak autót, életet is csak józanul lehet eredményesen vezetni. A Biblia sokszor nyomatékosan figyelmeztet a józanságra. Pál apostol a házasságról szóló tanítást ezzel a mondattal vezeti be: „Ne részegedjetek meg... hanem teljetek meg Lélekkel” (Ef 5,18). Isten Lelkéről pedig azt írja máshol, hogy „erőnek, szeretetnek és józanságnak a Lelke” (2Tim 1,7). Vannak keresztyének, akik „igei vezetés” útján remélnek rátalálni a párjukra. Isten igéje természetesen vezeti az engedelmes hívő embert, „ösvényének világossága” (Zsolt 119,105). De érdemes tudni, hogy ennek napjainkban gyakorolt néhány formája az apostoli korban ismeretlen volt (nem is volt senkinek saját tulajdonában lévő, saját Bibliája), a „felnyitom, rábökök” vagy az „igekosárból” való ige-húzás inkább nevezhető pogány szokásnak, mint a keresztyén kegyesség megnyilvánulásának. „Igét kaptam” – mondják néhányan, hogy párválasztási döntésüket igazolják ezzel. Isten áldása legyen rajtuk. Valóban vannak köztük olyanok, akiknek házasságán Isten áldása van. De ha valaki nem „kapott” igét, ez nem jelenti azt, hogy döntése nem volt helyes. Szívünk sajnos még bibliaolvasás közben is becsaphat, ha rá figyelünk és nem a józan Szentlélekre. Pogány szemléletet tükröz legtöbbször a jelkérés is („Uram, ha holnap piros sapkát vesz fel, akkor ő az”) – annak ellenére, hogy van rá bibliai „minta”. Jusson eszünkbe ez a bibliai figyelmeztetés: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mt 4,7) „De hiszen – hallom az ellenkezést – Ábrahám szolgája is jelt kért, hogy megtudja: valóban Rebekát szánta-e Isten Izsáknak feleségül.” Azt hiszem: ez a történet mégsem lehet számunkra párválasztási minta. Ha mindenben követni akarnád ezt a mintát, akkor:
Egyébként Rebekát azért hozták Izsáknak olyan messziről, hogy az Isten népéhez tartozó Izsáknak a felesége ne kánaánita pogány legyen, hanem istenfélő rokon. Ennek a ténynek ma érvényes üzenete: keresztyén embernek keresztyén legyen a párja is. Amit azonban valóban követni lehet ebből a történetből, azaz, hogy az egész folyamatot végig imádság kíséri. A lényeges pont tehát itt is ugyanaz, mint Ádám esetében: Isten jelenlétében élni, szoros kapcsolatban vele. Még mindig nyitva marad a kérdés: ha nem „igét kaptam” alapon és nem jelkérés útján, akkor hogyan tudhatom meg: ki legyen a párom?
„... szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul... Eszerint három előfeltétele van annak, hogy megtudjuk Isten akaratát – nemcsak a párválasztásban, hanem életünk minden döntésében:
A megújult gondolkodásból a párválasztásra a következő döntések adódnak:
1. Elengedhetetlen, hogy ugyanaz legyen az útirányunk;a keskeny úton az Élet felé. A naini halottas menet a temető felé tart, de Jézus – és kis csapata – szembe megy a tömeggel az Élet felé. Ha választottad nem ebbe az irányba halad, ne ringasd magad abban az illúzióban, hogy majd te „megtéríted”. A rohadt alma teszi tönkre az egészségest, nem fordítva.
2. Vállalnod kell pároddal a közös igát. (Latinul, a Római Birodalom hivatalos nyelvén, „coniugium” = iga, házasság) Tudtok-e együtt imádkozni, Bibliát olvasni, Isten országáról beszélgetni, együtt szolgálni?
3. Hozzád illő legyen. Tökéletes összeillés persze nincs, mindenképpen csiszolódni kell egymáshoz. 4. EI kell döntened: végig és minden körülmények között vállalod-e a párodat(betegen is; akkor is, ha kettétörik a karrierje, ha tönkremegy anyagilag stb.). A libegőből menet közben nem lehet kiszállni. A házasságról azt gondolják egyesek, hogy menet közben is ki lehet ugrani belőle nyaktörés nélkül. Az ilyeneknek városligeti körhinta való, de az nem visz föl a csúcsra. Így dönteni természetesen csak az tud, aki a párját Istentől fogadja el. Végül még egy kérdés: Lehet-e több olyan ember is, akivel egy élő hitű keresztyén házasságot köthetne? Szerintem esküvő előtt igen, utána nem. Esküvő után már nem teheted fel a kérdést, hogy vajon őt szánta-e neked az Úr. Krisztus mellett is csak így lehet jól dönteni. „Aki az eke szarvára veti kezét...” (Lk 9,62)
|
