Névmutató - A Biblia a magyar képzőművészetben

(a könyvben található művek alkotói)

Egry József

Újlak, 1883 – Badacsonytomaj, 1951

Szegény napszámosszülők gyermekeként Korcsek Jánostól tanulta a festészet alapelemeit (1902), majd Münchenben, Lyka Károly segítségével pedig Párizsban tanult. 1906-tól két évig a Képzőművészeti Főiskolán Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellett dolgozott. 1909-ben gyűjteményes kiállítása nyílt a Művészházban. 1912-től hosszabb belgiumi útra indult, itt Millet és Meunier hatottak rá. Egry általában minden hatást megszűrt, a plein airt, a naturalizmust, a szecessziót is beleértve. 1918-tól haláláig a Balaton festője lett. Rövidebb fővárosi tartózkodásaitól eltekintve Keszthelyen és Badacsonytomajban élt az életét érte feláldozó feleségével. Olaj-pasztell-akvarell technikájában az 1920-as évektől kezdve bontakoztak ki grafikus és festői elemekkel vegyített alkotásai, közöttük több bibliai témájú kép (Káin megöli Ábelt, 1926, Keresztelő János, 1927, Krisztus a pribékek között, 1928, Töviskoronás Krisztus, é. n.). – Ártinger István: E. J., Bp., 1932., Genthon István: E., 1938., Németh Lajos: E. J. művészetéről, 1962., Láncz Sándor: E. J., 1986; Gopcsa Katalin szerk.: E. J., Veszprém–Badacsonytomaj, 2002.

Alkotásai a következő fejezetekben láthatóak:

A bűnbeesés
A testvérgyilkosság
János keresztsége és fejvétele
Krisztus megcsúfolása

Duccio <<< Fel >>> Fadrusz János