A Biblia a magyar képzőművészetben
Getsemáne
M. S. mestertől Lőcsei Pál mesteren át Benczúr Gyuláig többen feldolgozták a Getsemáne-kert nagy küzdelmét. Benczúr, aki a kiegyensúlyozott reneszánsz és barokk stílus fölidézéseivel elég messze állt e témától, élete végén, 1919-ben fordult az Olajfák hegyén című alkotásával hozzá, „azt a meggyötört, szenvedő Krisztust állította elénk, akinek képében a háború sújtotta Magyarország sorsát is szimbolizálni lehetett.” (Bellák Gábor: Benczúr, Corvina, Bp., 2001, 12. o.) Aligha van drámaibb történet Jézus Krisztus Getsemáne-kerti tusájánál. Előképeit: Ábrahám Mórija-hegyi áldozatát, Jákób Jabbók-parti viaskodását, Jób küzdelmét barátaival már láthattuk. A világ sorsa dőlt el a Getsemánéban. Amikor Jézus az utolsó vacsora után tanítványaival a kertbe érkezett, egy nála soha nem észlelt jelenség tűnt fel: „kezdett rettegni és gyötrődni” (Mk 14:33). Eddig még csak nem is félt Jézus, most pedig egyenesen szinte halottá vált a félelemtől. Miért? Mert az a bűnteher, amelynek magára vételére és következményeinek elnyerésére a földre érkezett, mostantól fogva helyeződött teljes súlyával reá. Az Atya pedig, akinek bizonyságát köszönhette, ettől kezdve távolodott el Tőle. Isten ugyanis bűnnel azonosuló lénnyel nem tart kapcsolatot, még akkor sem, ha az – mint Jézus volt – az Ő „egyszülött, szerelmes Fia”, akiben eddig „gyönyörködött” (Mt 3:17).
Jézus tehát egyedül maradt. Azonban ekkor is az Atyát kereste, mint egykor Ábrahám vagy Jákób, a legteljesebb reménytelenség ellenére is. Jézus belül megoszlott: tudta, hogy „áldozata órájáért jött e világra” (Jn 12:27), ugyanakkor emberi természete még hevesebben tiltakozott az ellen, hogy ártatlanul halált kelljen elviselnie, mint máskor. Ezt a megosztottságot akarta legyőzni háromszor félbeszakított, tanítványait is küzdeni kérlelő imájával és esedezésével. Végül ki tudta mondani: „Atyám! Ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.” (Mt 26:42) Ezután megerősödve kelt föl, és kezdeményezte később a közeledő Júdással és kísérő csapatával a beszélgetést. M. S. mester selmecbányai oltárképének passiósorozatából a Getsemáne az első darab. Az aranyozott háttérből – a korban már az égszínkék az elterjedtebb – izzóan lépnek elő, szinte „élnek” a színek. Jézus ruhája a bánatos lila, Júdásra az irigység sárgája, a legerősebb János apostolé, a tűzvörös, a szeretet, a lángoló odaadás színe. A tanítványok elalvása legelöl rendkívül hangsúlyos, jelzi a különbséget a velük ugyan egy szinten térdelő Jézus és közöttük: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok, a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.” Jézus alakjához kapcsolódik a mennyből jött angyal stilizált alakjának előrelengése. A kép bal oldali felső részében tánclépésszerű mozdulattal lép be a kert kapuján Júdás, árulásának díja egyelőre még a mellette lévő katona kezében van. A „...térdelő Krisztus összetett, felemelt keze szokatlan az Olajfák hegye-jeleneteken. Túlzó gesztusnak hat, talán a gyötrődés és megadás hangsúlyosabb kifejezésére szolgál. Krisztus arca a halálfélelem megnyilatkozása miatt szinte formátlanul halálra váltnak látszik – talán párhuzamba hozható a Kálvárián a halott arcával, mégis olyan festői megoldás, amely a művész szándékához képest kevéssé sikerült.” (Mojzer Miklós: M. S. mester passióképei az esztergomi Keresztény Múzeumban, Magyar Helikon–Corvina, Bp., 1979, 16. o.)
|
