Szentírás.com cikkekKicsoda a hű és bölcs szolga?Jézus két rövidebb és három hosszabb példabeszédben mondta el, hogy a benne hívők miként készülhetnek fel az Ő második eljövetelére. Ezek a példabeszédek egymásra épülve egészítik ki egymást, és adnak pontos eligazítást arra nézve, hogy a hívő ember miként járjon el, amennyiben Krisztus szavainak akar engedelmeskedni. Ezúttal az első két rövid példázatot fogjuk megvizsgálni bővebben, a másik háromra csak utalni fogok (vö. Mt 24,43-44. 45-51; Lk 12,35-48). Az első példázatban Jézus ezt mondta: „Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna, és nem engedné betörni házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia (Mt 24,43-44; Szent Jeromos Kat. Bibliafordítás szerint).” Lukács evangéliumában Jézus az éberségre és a virrasztásra szólít fel, ahol néhány mondattal bővebben ugyan ezt a példabeszédet találjuk: „Legyenek a ti derekaitok felövezve, és lámpásaitok meggyújtva, hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren (vigyázva) talál, amikor megérkezik. Bizony mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák (Lk 12,35-38).” Jézus nem nyilatkoztatta ki az Ő második eljövetelének az időpontját, ehelyett állandó éberségre, vigyázásra, virrasztásra szólított fel. Ez az éberség nem tétlenséget jelent, mert a Krisztusban hívőknek azt a munkát kell végezniük, amelyet az Üdvözítő rájuk hagyott. Mi ez a munka? Ezt az evangéliumért, és az Isten Országáért végzett munkát Jézus a feltámadása után (vö. Jn 20,21), de különösen mennybemenetele előtt a nagy missziós parancsban tette egyértelművé a tanítványok számára (vö. Mt 28,19-20). Annyira fontos ez a munka, hogy a szolgáknak az üdvössége múlik azon, hogy végzik-e ezt a munkát, és Krisztus ebben a munkában találja-e őket, amikor megérkezik. A példázatban ezt a szolgát az Úr a háza népe fölé rendelte, ezért a „szolga” vagy „szolgák” megjelölés, Isten népének vezetőire vonatkozik ebben a példázatban; azokra, akik a maga idejében eledelt adnak az Ő népének. Ez a szolga lehet egy-egy igét hirdető személy, de lehet szűkebb értelemben egy-egy édesapa is, aki mint a „család papja” látja el az ő háza népét Isten igéjével. Az alkalmas eledel ugyanis az Isten szavát jelenti, az Isten szolgája ezzel táplálja a hívek közösségét, hiszen Jézus szavai szerint: „a Lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet (Jn 6,63)”. Krisztus az utolsó vacsorán világossá tette, hogy csak akkor lesz örök életünk, hogy ha az Ő igéi bennünk maradnak (vö. Jn 15,5-7). A főpapi imájában pedig ezt mondta: „Mert a beszédeket, amelyeket nékem adtál, őnékik adtam, és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én a te igédet nékik adtam (Jn 16,8.14).” Az Isten igéjének magva, ha az ember szívébe hull, és ott megfogan, a maga idejében meghozza a termést az örök életre. Aki befogadta az igét és a Szentlélek erejéből engedelmeskedik neki, az az ember újjászületik az ige által (vö. 1Pt 1,23.25) és Krisztushoz hasonló jellemű ember formálódik belőle. Mindez az újjászületés és a megszentelődés folyamán megy végbe. Az újjászületés hit által egy pillanat műve, a megszentelődés, azonban egy megküzdött hívő életnek az eredménye. Ezért kell annak a bizonyos szolgának az Isten igéjét hirdetni, mert Krisztus szavai szerint ez az alkalmas eledel alkalmas időben. Boldog az a szolga, hogy ha az Úr őt ebben a munkában találja, amikor megérkezik (vö. Mt 24,46-47). Jézus a saját második eljövetelét a „tolvaj” hasonlatával világította meg (vö. Mt 24,43-44; Jel 3,3; 1Tessz 5,2-4). A mindenkori tanítványoknak vigyázniuk kell, mert amely órában nem gondolják, akkor jön el az Emberfia! Az az ember, akinek fontos a Krisztustól kapott megbízatás, aki számára döntő jelentőségű, hogy azt a munkát végezze, amivel Jézus megbízta őt, az minden héten és minden nap dolgozni fog, hogy készületlenül ne találja őt az a nap. Akár alkalmas a szolgának az időpont, akár alkalmatlan, Pál apostol szerint is hirdetni kell azt, mert a mindenható Isten az ő hívő népe és az ő szolgái által akarja elvégezni az evangéliumi magvetés munkáját ebben a világban: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts, teljes béketűréssel és tanítással (2Tim 4,2)”. Az a szolga, amelyik az Isten igéjét és nem mást hirdet, amelyik végzi ezt a munkát folyamatosan, az a hű és bölcs szolga. Hű szolga, mert Urának, Krisztusnak a szavához hűen végzi a reá bízott feladatot; és bölcs is, mert minden időben számol azzal, hogy az Úr visszajöhet úgy amint előre megmondta. Ebből látszik meg a szolgán, hogy Isten szolgája-e, és nem abból, hogy milyen tisztséget kapott az egyházban. Ez azonban már Krisztusnak a második példázatába vezeti át az olvasót: Mt 24,45-51; Lk 12,42-48. Ennek a példázatnak a második részében ezt mondta Jézus: „Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja az én uram a hazajövetelt, és az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene, megjön annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja; és kettévágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott lesz sírás és fogak vacogása (Mt 24,48-51 pontosított fordítása)”. Jézus előre megmondta, hogy az Isten háza-népe fölé rendelt szolgák között lesznek olyanok, akik nem a hű és bölcs szolga magatartását követik, hanem éppen ellenkezőleg. Nem mondják ki, hogy késik Jézus második eljövetele, csak a szívükben gondolják azt, hogy még van addig idő; és a cselekedeteik, valamint a magatartásuk megfelel annak, amit gondoltak. Ütni, verni kezdik a szolgatársaikat, azokat, akik alkalmas időben Isten igéjével táplálják a Krisztusban hívőket. Tehát a hű és bölcs szolgának még azzal is számolni kell, hogy a szolgatársa „ütni, verni”, akadályozni fogja abban a munkában, amelyet az Úrtól kapott (vö. Jn 16,1-3.20-23a). Ez az ütés, verés sokféleképpen történhet, de leginkább szavak formájában, akkor, amikor lejáratnak valakit, vagy amikor nem igaz dolgokat mondanak felőle vagy a munkájáról, vagy amikor nyíltan akadályokat állítanak fel neki az egyházban, hogy a hű és a bölcs szolga ne tudja a munkáját végezni. Ezek lehetnek tiltó vagy korlátozó intézkedések, és sok egyéb más is. A Szentírást olvasó ember ezeket tudja, és nem botránkozik meg, amikor ezek az Isten népe körében megtörténnek, mert ezekről Krisztus előre figyelmeztette a tanítványait. Egy biztos: a Krisztushoz hű és bölcs szolga nem „üti”, „veri” a szolgatársát. A bűn és a tévtanok ellen küzd, és nem személyek ellen. A tévtanok ellen is csak közvetve és nem annyira közvetlenül. Amint valaki az evangéliumot, az Isten szavát hirdeti, az már önmagában leleplezi a Szentírástól eltérő tanításokat (vö. Jer 1,9-10; 23,28-29), amelyek az ige összefüggéseinek a fényében kártyavárként omlanak össze. Jézus szerint a gonosz szolga a legkeményebb ítéletben fog részesülni, amit valaha is az Isten igéje közölt velünk (vö. Lk 12,46). Isten népe vagy bárki más fölött világi módon uralkodni, a szolgálatban lévőkkel visszaélni súlyos bűn. A gonosz szolga ténylegesen rászolgál a „gonosz” jelzőre, mert egyrészt nem végzi azt a munkát, amit ha hű és bölcs szolga lenne, neki is végezni kellene. Ezzel megfosztja az Isten népét az élet kenyerétől (vö. Jn 6,48), Krisztustól, és attól a lehetőségtől, hogy a szolgálata által az emberek növekedni tudjanak hitben, reményben és szeretetben. Másrészt, még valamilyen módon „üti és veri” is azokat, akik az Úr munkáját végzik, így „Krisztus szolgájaként” tulajdonképpen a Sátán céljait és romboló munkáját végzi. Krisztus az ezután következő három hosszabb példázatában arra ad választ, hogy mit végezzenek, és hogyan járjanak el a tanítványok addig, amíg Ő újra visszatér az ég felhőjén hatalommal és dicsőséggel. A tíz szűzről szóló példázatából megértjük azt, hogy a menyegzőre (az üdvösségre) csak azok mennek be, akiknek van tartalék olaj a lámpásukban (vö. Mt 25,1-13). Az olaj a Szentlélek egyik jelképe a Szentírásban (vö. Zak 4,1-6). Az Istennel szerzett tapasztalatokra, cselekedetekre vonatkozik, amelyeket kizárólag csak személyesen lehet „megszerezni”, és nem lehet abból kölcsön adni a másiknak. Az öt okos szűz csak elszunnyadt, elbóbiskolt (vö. Mt 25,5), de valójában készen állt arra, hogy a Krisztussal, a vőlegénnyel találkozzon és bemehessen a menyegzőre. Az öt balga szűz viszont gondtalanul elaludt, miközben a lámpásukban nem volt elegendő olaj. Így ők nem álltak készen a vőlegény fogadására, és emiatt nem mehettek be a menyegzőre. A talentumokról szóló példázatban (vö. Mt 25,14-30) arról szólt Jézus a továbbiakban, hogy munkálkodni kell azon, hogy kinek-kinek kamatozzanak az Istentől kapott talentumai (képességei, lehetőségei, anyagi és szellemi javai, stb.). Itt is vannak a kevésben hű szolgák, akik a kapott pénzzel azonnal sáfárkodni kezdtek, és megduplázták uruk vagyonát. És van ebben a csoportban is olyan, aki nem tett semmit. Hasonlóan a gonosz szolgához, amelyik a részegesekkel evett és ivott, ahelyett, hogy végezte volna a reá bízott munkát. Hasonlóan az öt balga szűzhöz, akik későre ébredtek rá arra, hogy a lámpásaikba nem gyűjtöttek elég olajat. Minden szolgát a képességei és az életében kapott lehetőségei szerint fognak számon kérni, hogy ahhoz képest mit dolgozott és azt a munkát milyen minőségben végezte el. Akinek sokat adtak, attól többet fognak számon kérni, akinek kevesebbet, attól kevesebbet, de mentsége senkinek sem lehet Krisztus ítélőszéke előtt. Végül a juhokról és a kecsékről szóló példázatában (vö. Mt 25,31-46) Jézus konkrétan szólt arról, hogy minden egyes Krisztushívőnek miként kell gyűjteni az olajat a lámpásába, milyen munkával tudja kamatoztatni a talentumait, és ez a következő: „éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok engem. Mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam és eljöttetek hozzám (Mt 25,35-36).” „Amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek; amikor nem tettétek meg ezt egynek a legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg (Mt 25,40.45)”, - mondja Jézus. Ebben a példázatban is ott van a két féle csoport, mint ahogyan ezt a korábbi példázatoknál láthattuk. Akik végezték Krisztus munkáját és engedelmeskedtek szavainak, azok az örök és romolhatatlan isteni életben részesülnek Krisztus felmentő ítélete által; akik viszont ezt nem végezték, és az Emberfia szavának nem engedelmeskedtek, azokra az örök elveszés, az örök megsemmisülés ítélete vár (vö. Jel 2,11b; 20,14-15; 21,8; 14,19-20; vö. Iz 63,3-6). A „sírás és a fogak vacogása” arra a félelemmel teljes pillanatra vonatkozik, amikor az elveszett „tömegek” (vö. Joel 3,14) belátják, hogy az üdvösségük elvesztése egyedül rajtuk múlott. Isten nem adhat örök életet azoknak, akiknél nyilvánvaló, hogy a bűn „vírusát” (az önzést) az újjáteremtett világba is újra behoznák (vö. Náh 1,9b). A hű és bölcs szolga mindezekkel számol, és a jó Isten kegyelméből meg is cselekszi Ura akaratát, hogy minél kevesebb ember jusson ez utóbbi sorsra, és minél többnek legyen része Isten örök, boldogító életében. Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004.
|