Az Ószövetség a művészetekben
Saul király
Izráelben eddig nem volt király, mert komolyan vették az Istennel kötött szövetséget. Tudták: felettük az Úr uralkodik (Bír. 8:23). Sámuel bíráskodása idején azonban ezzel a követeléssel álltak elő: - „...Válassz nékünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás”. A bálványimádó népekhez akartak hasonlítani! Sámuelt megdöbbentette a kérés. Hogy juthattak idáig?! Kereste az okát, és magát hibáztatta. De az Örökkévaló megvigasztalta: - „Nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük” (I.Sám. 8:5-7). Az Úr nem akadályozta meg szándékukat. Erkölcsi kérdéseket, rossz döntéseket nem lehet erővel visszafordítani. De ebben a megváltozott helyzetben is felajánlotta segítségét és támogatását (I.Sám. 12:14-15). Saul lett a választott király. Harmincéves volt, amikor olajjal felkente őt Sámuel. Az olaj a Szentlélek jelképe a Bibliában, és a jelképes cselekedet azt fejezte ki, hogy a király „nem erővel, sem hatalommal, hanem Isten Lelkének az erejével” (Zak. 4:6) uralkodjék, bölcsességgel és értelemmel. Ne zsarnokságra, hanem a nép erkölcsi gondozására használja hatalmát. Uralkodása kezdetén Saul szerény, kiegyensúlyozott ember volt (I.Sám. 10:16, 22). Nem büszkélkedett királyságával, és nem törődött a személyét sértő kijelentésekkel, és úgy viselkedett, „mintha semmit sem hallott volna” (I.Sám. 10:27). Mikor pedig e sértegető embereket a nép megvádolta és halállal fenyegette, Saul védelmébe vette őket (I.Sám. 11:12-13). E nagy reményekre jogosító kezdet után meglepő törés állt be a király életében. Hatalmának tudata mindjobban befolyásolta gondolkodását, magatartását. Szabadulást szerzett ugyan a filiszteusoktól, de nem függött már úgy Istentől, mint kezdetben, és hadserege egy újabb veszélyes helyzetben már nem érezte magát biztonságban az ő vezetése mellett. A csaták előtt általában a néppel együtt várta Sámuelt, a főpapot, hogy ő áldozatot mutasson be Istennek. Egyszer azonban türelmetlenségtől hajtva saját kezűleg végezte el a szertartást. A megérkező Sámuel felelősségre vonta, de ő bűne elismerése helyett magyarázkodni próbált. Ekkor közölte az Úr, hogy Saul „királysága nem lesz állandó” (I.Sám. 13:9-14). Saul ezután mind görcsösebben próbálta fenntartani uralkodói tekintélyét. Éppen ezért Isten már nem használhatta fel őt eszközül népe szabadítására sem. Fia, Jonathán által szerzett Isten csodálatos győzelmet Izráelnek a filiszteusok felett. Jonathánt, aki akaratlan megszegte apja értelmetlen parancsát – miszerint a csata végéig nem ehetett senki semmit –, Saul kivégeztette volna, csakhogy tekintélye csorbát ne szenvedjen. A fia életénél többre becsülte saját hiúságát. A nép azonban felzúdult és megvédte Jonathánt (I.Sám. 14:45). Isten végleg akkor vetette el Sault, amikor az amálekitákkal folytatott harcban többször, tudatosan ellenszegült akaratának. A győzelmet, dicsőséget – az Úr helyett – teljesen magának tulajdonította: „emlékoszlopot állított magának” (I.Sám. 15:12). Ettől kezdve már nem Isten követeként, hanem félelmetes zsarnokként uralkodott Izráelben! Valóban megmutatkozott, hogy csak a „nép szíve szerint való király” volt, nem pedig Isten szíve szerint való. Mindinkább hasonlított most már más népek királyaihoz! Indulatai elragadták; hiúság, sértődöttség, féltékenység kerítette hatalmába. Önző céljai elérése érdekében nem ismert se Istent, se embert. Mindjobban elhatalmasodó indulatkitörései lecsillapítására egy derűs kedélyű, jó zenészt kerestek. „Akkor felelt egy a szolgák közül és mondta: - Ímé én láttam a Betlehemben lakó Isainak egyik fiát, aki tud hárfázni, aki erős vitéz és hadakozó férfiú, értelmes és szép ember, és az Úr vele van” (I.Sám. 16:18). Elküldetett érte Saul, és a zenéjét hallgatva valóban felüdült. Igen megszerette a fiatalembert, mert ami belőle már hiányzott, azt benne megtalálta. Láthatta, hogy Isten volt a fiú szövetségese, tanácsadója és vezetője. De hogy Dávid lesz majd az „Isten szíve szerint való király”, erről Saul még mit sem tudott. Rembrandt képe azt a pillanatot ábrázolja, amikor Dávid hárfázása már nem megnyugtatja, hanem felbőszíti a királyt. Ugyanis sejtette már, ami Góliát legyőzése után nyilvánvaló lett, hogy Isten Dávidot támogatja, és a nép is elismeri bátorságát, hitét, erejét. Dávid arca kiegyensúlyozott, harmóniát sugárzó. A király szívét ellenben az irigység mardossa. A dühtől eltorzult, visszafogott indulatokat sejtető arcát eltakarja, mint aki leplezni akarja igazi érzéseit. Megragadja dárdáját, hogy elhajítsa és átszegezze vele Dávidot. Sikerült azonban elhajolnia a gyilkos fegyver elől. KÉRDÉSEK:
|
