Az Ószövetség a művészetekben
Sámuel próféta
Sámuel próféta az i.e. XI. században – a bírák korában – született, Éli főpapsága idején. Izráel népe a vallás és az erkölcs terén ismét mélyre süllyedt. A hívő maradékhoz tartozott Elkána és Anna, akiknek házasságát nem kísérte gyermekáldás. Anna emiatt érzett bánatát Isten elé tárta, és segítségét kérte. Az Úr meghallgatta imáját. Amikor fiuk megszületett, Anna – fogadásához híven – Istennek ajánlotta egész életére. (A Sámuel név jelentése: az Úr meghallgatott.) Még kicsiny gyermekként Éli főpaphoz vitte. Mikor átadta a templomszolgálatra, a Szentlélek hálaénekre ihlette:
Az édesanya rendszeresen meglátogatta gyermekét, és a távolból is gondoskodott róla. Önfeláldozásáért még három fiúval és két leánnyal jutalmazta meg őt az Úr! Éli főpap fiai nem Isten útjain jártak. Nagy bűnöket követtek el. Meggyalázták a templomszolgálatot. Az áldozat-bemutatást haszonszerzésre, önző birtoklásvágyuk kielégítésére használták. Éli, az egész nemzetért felelős vallási vezető, erőtlen volt kormányozni saját házanépét! Gyengén, következetlenül bánt fiaival. Nem dorgálta, nem feddte meg őket, hanem kényelemszeretetében hagyta őket a maguk útján járni. Látta ugyan, hogy fiai alkalmatlanok a szent szolgálat végzésére, mégsem mozdította el őket kiváltságos helyükről. Ennek következtében a nép megutálta az áldozat-bemutatást, és egyre távolabb került Istentől! A Teremtő hosszú türelmi időt adott Élinek a megtérésre. Végül azonban kihirdette ítéletét. Történt egy este, hogy amikor Sámuel a templomban feküdt, ahol az Istennek ládája volt, megszólította az Úr. Vele közölte azt, amit a főpapra és fiaira nézve cselekedni fog: ...„Elítélem az ő házát [Éli házát] mindörökre az álnokság miatt, amelyet jól tudott, hogy miként teszik utálatosokká magukat az ő fiai, és ő nem akadályozta meg őket” (I.Sám. 3:13). Reggel Sámuel, Éli kitartó kérdezősködésére, közölte vele az Úr üzenetét. Ő azonban ezután sem tett semmit fiai gonoszsága ellen. Ezért utolérte Isten keze, azaz visszavonta tőle és fiaitól oltalmazó kegyelmét. Nem sokkal ezután a filiszteusokkal vívott csatában elveszítette mindkettőjüket: Hofnit és Fineást. Az ellenség elrabolta a frigyládát is. Amikor a hír Éli fülébe jutott, hátraesett székében, és nyakát szegve meghalt. „Sámuel pedig felnevekedett, és az Úr volt ővele, és semmit az Ő igéiből a földre esni nem hagyott. És megtudta egész Izráel, Dántól Beérsebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett” (I.Sám. 3:19-20). Hármas tisztségre hívta el az Úr Sámuelt: papi, bírói és prófétai szolgálatra. Türelmes, kitartó tanítói szolgálatával a nép lelki vezetője lett. Prófétaiskolákat hozott létre, ahol az ifjúságot Isten útjára nevelte. Az egész népre kiható megújulást hirdetett: - „Ha ti teljes szívetekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket, ...és szíveteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok; akkor megszabadít titeket a filiszteusok kezéből” (I.Sám. 7:3). Isten áldása kísérte munkáját: „Elhányták azért Izráel fiai a bálványokat és Astarótot, és csak az Úrnak szolgáltak” (I.Sám. 7:4). Az Úr is hű maradt ígéreteihez. „És az Úrnak keze a filiszteusok ellen volt Sámuelnek teljes életében” (I.Sám. 7:13). A festményen az idős Éli főpapot láthatjuk, amint a fiatal Sámuelt tanítja a Szentírás igazságaira, a törvényre. A festmény érzékelteti azt, ami a Bibliából kitűnik: az engedelmes és tisztelettudó gyermek megnyugvást és vigaszt jelentett a fiaiban csalódott apának. Gyermekei miatt sokszor érzett lelkiismeretfurdalást, de Sámuel nevelésében örömét lelte. KÉRDÉSEK:
|
