Az Ószövetség a művészetekbenMózes gyilkossága és száműzetése
A fáraó udvarában Mózes kora legmagasabbrendű állami és katonai ismereteit szerezte meg. „És taníttaték az egyiptomiak minden bölcsességére; és hatalmas volt beszédben és cselekedetben” (Ap.csel. 7:22). Negyven éves koráig tartózkodott itt, de nem talált igazi otthonra az udvarban. Rendszeresen ellátogatott övéihez és „tiltakozott, midőn felnövekedett, hogy a fáraó leánya fiának mondják” (Zsid. 11:24). Látva a nép szabadulási vágyát és saját kiváltságos helyzetét – mindjobban hitt abban, hogy ő fogja kivezetni Izráelt Egyiptomból. „Azt gondolta, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy Isten az ő keze által szerez nékik szabadulást” (Ap.csel. 7:25). Erősítette reményüket, biztatta a szolgaságban sínylődő népet. Erre a nagy feladatra azonban súlyos jellemhibái még nem tették alkalmassá! Egy alkalommal Mózes meglátogatta népét, és látta, amint egy egyiptomi ember ütlegel egy héber férfit. Éktelen haragra gerjedt. Körülnézett, hogy látja-e valaki – s mivel honfitársán kívül senki nem volt ott –, agyonütötte az idegent, majd gyorsan eltemette a homokba. Másnap ismét arra járva, ezúttal két héber férfit látott verekedni. Megfeddte a bűnöst, de az visszavágott: - „Kicsoda tett téged főemberré és bíróvá mirajtunk? Talán engem is meg akarsz ölni, amint megölted az egyiptomit?” (II.Móz. 2:13-14) Mózes megijedt. Kitudódott hát a gyilkosság! Menekülnie kellett a fáraó elől, mert halálra kerestette. Midián földjére ment, és e föld papjánál, Jethrónál talált menedéket. Később a pap leányát, Czippórát feleségül vette, és letelepedett. Ott pásztorkodott apósa szolgálatában negyven évig. Mózes hibázott – elődeihez, Ábrahámhoz és Jákóbhoz hasonlóan. Velük együtt ő is hitt ugyan Isten ígéreteiben, de szintúgy nem várta meg türelmesen, hogy Isten cselekedjék általa. Inkább maga akarta megoldani a nehéz helyzetet. Lobbanékonysága, kitörő indulatai alkalmatlanná tették a vezető szerepre. A legszükségesebb jellemvonások: a szerető gondoskodás, a kivárás lelkülete, az Istenre hagyatkozás még hiányoztak belőle. Ezek nélkül nem volt képes elhordozni sem népe terhét, sem a vezetés felelősségét. Isten a száműzetés iskolájában nevelte – nem eredménytelenül: „Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd volt, minden embernél inkább, akik a föld színén vannak” (IV.Móz. 12:3). Vajon mi okozta ezt a gyökeres átalakulást életében? A pásztorkodás, a nyájról való féltő gondoskodás, a természet csendjében való elmélkedés Istenről sok embert tett nemes jelleművé! Gondoljunk Ábel, Ábrahám, Jákób, Dávid, Ámos próféta életére! Mózes a Sínai-hegy égbenyúló csúcsai között a Teremtő keze nyomát szemlélve saját kicsiségének tudatára ébredt. Imádattal borult le a mindenség Ura előtt, akinek hatalma mindjobban feltárult előtte. „Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megérthető és meglátható” (Rm. 1:20). A hosszú, másokért végzett szolgálat, a családi élet, a gyermeknevelés felelőssége megtette hatását: büszkesége szertefoszlott, alázata viszont ennek arányában nőtt! Népe iránt érzett szeretete nem változott. Nap mint nap imádkozott a Teremtőhöz szabadulásukért. A maga szerepét azonban már egészen másképpen látta. Istenre bízta az alkalmas vezető kiválasztását. Megértette, hogy „jobb a hosszútűrő az erősnél; és aki uralkodik a maga indulatán, annál, aki várost vesz be” (Péld. 16:32).
Botticelli freskóján Mózes életének eseményeit láthatjuk. Jobbra az egyiptomi ember meggyilkolását, majd Mózes száműzetését. Középen Jethró leányainak segít Mózes a juhok itatásában, fölöttük az erőszakos pásztorokat űzi el. Balra az égő csipkebokor előtt leveszi saruját és a lángok közt megjelenő Istennel beszélget. Mellette a sokaság már a kivonulásra utal. A zsúfolt, alakokkal benépesített kép a sokirányú mozgással nem annyira a jellemábrázolások elmélyítésére, mint inkább a fordulatos elbeszélés folyamatára összpontosít. KÉRDÉSEK:
|
||||||||||||
