Az Ószövetség a művészetekben

Jónás próféta


Jónás próféta
Jónás próféta, 1435-40.
St. Lamprecht, Karnten

II. Jeroboám (i.e. 793-753) izráeli király korában működött Jónás próféta. A Mindenható azzal a különleges megbízatással küldte az ellenséges asszír fővárosba, hogy ítéletet hirdessen, és megtérésre hívja az embereket.

  „Monda az Úr Jónásnak: ‘Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák’.”
 
(Babits Mihály: Jónás könyve, részlet)

Az ellenségért munkálkodni?! – szíve mélyéből tiltakozott e terhes szolgálat ellen. Az asszírok „vérszopó városa” (Náh. 3:1) híres volt az ott lakók kegyetlenségéről és erőszakosságáról. Isten Jónást is tanítani kívánta e megbízatással. Súlyos jellemhibájából: az előítéletből fakadó elfogultságból és a mások iránti részvétlenségből akarta kigyógyítani őt.

Jónás azonban a feladat elől ellentétes irányba, a távoli Tarziszba akart menekülni.

„Az Úr pedig nagy szelet bocsátott a tengerre, és nagy vihar lőn, hogy a hajó már-már töredezett” (Jón. 1:4). A hajósok igen megrémültek, és mindent elkövettek, hogy megmeneküljenek. Isteneikhez könyörögtek, de a helyzet csak rosszabbodott. Sorsot vetettek, hogy megtudják, mi miatt van rajtuk e veszedelem. És a sors Jónásra esett. Megkérdezték tőle: Ki vagy? Honnan jössz? Miért történik ez velünk? Ezt válaszolta:

- „Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, aki a tengert és a szárazföldet teremtette.
És megfélemlének az emberek..., mert megtudták, hogy az Úr színe elől fut, mivelhogy elbeszélte nékik.
- Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk?
Mert a tenger háborgása növekedett. Ő pedig mondta nékik:
- Fogjatok meg és vessetek a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; ...mert tudom, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok” (Jón. 1:9-12).

A pogány hajósok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy ezt elkerüljék, de a baj nőttön-nőtt. Végül „megragadták Jónást és bevetették a tengerbe, és megszűnt a tenger háborgása. Azok az emberek pedig nagy félelemmel félték az Urat, és áldozattal áldoztak az Úrnak, és fogadásokat fogadtak” (Jón. 1:15-16). A tenger elcsendesedésével a tengerészek bizonyságot nyertek, hogy Jónásé az igaz, élő Isten, a tenger és szárazföld Ura, és ezentúl tisztelték, félték Őt!

„Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lőn Jónás a hal gyomrában három nap és három éjjel” (Jón. 2:1). A Gondviselő azonban csodálatos módon életben tartotta őt. Azt élte át, ami azokra várt, akik megtérés híján elvesznének Ninivében. Rádöbbent: ahogy a niniveieknek, úgy neki is megtérésre van szüksége! „És könyörgött Jónás az Úrnak, az ő Istenének, a halnak gyomrából, és mondta:

Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték,
és meghallgatott engem;
A seol (= sír) torkából sikolték
és meghallád az én szómat...
És én mondék: Elvettettem a te szemeid elől...
Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem,
megemlékeztem az Úrról,
és bejutott az én könyörgésem tehozzád,
szentséged templomába...
Én hálaadó szóval áldozom néked;
megadom, amit fogadtam.
Az Úré a szabadítás!”
(Jón. 2:2-3, 6, 10)

Jónás őszinte bánatában az Úrhoz fohászkodik, Ő pedig kiszabadítja – az üvegablak ábrázolásán mintegy kiemeli – a hal szájából. „És szólt az Úr a halnak, és kivetette Jónást a szárazra” (Jón. 2:11).

KÉRDÉSEK:

  1. Mi célja volt az Úrnak Jónás küldetésével?
  2. Miért nem akarta követni Jónás Isten parancsát?

Elizeus próféta <<< Fel >>> Ninive megtér