Az Ószövetség a művészetekben

Ésaiás próféta I.

Michelangelo: Ésaiás próféta, 1508-12. Sixtina, Róma

Az északi országrész, Izráel további sorsa tragikusan alakult. Az egész nép körében vérontás és gyilkolás, törvénytelenség és istentelenség uralkodott el. Isten a bűneiben egyre mélyebbre süllyedő nemzetet a próféták kemény dorgálásai által próbálta felébreszteni, megtérésre késztetni (Hós. 5:7; 8:4; 10:13-15). De minden hiába volt, nem hallgattak az Úr szavára! A megígért bukás bekövetkezett. I.e. 722-ben az asszír seregek megsemmisítették Izráelt, és lakosait elhurcolták a hatalmas birodalom különböző tartományaiba. Soha többé nem állt helyre az északi országrész. Helyükre idegen népeket telepítettek be, a samaritánusok őseit. A hitehagyó nemzeten beteljesedtek Mózes szavai (V.Móz. 4. fejezet, különösen a 27. vers)!

A déli országrész, Júda királyai közül Josafát (i.e. 872-848) idejében került a nép Istennel szorosabb kapcsolatba, mivel vezetőjük „szíve is felemelkedett az Úr útjain” (II.Krón. 17:6).

Ésaiás próféta egy későbbi király, Uzziás (i.e. 790-739) uralkodása vége felé, i.e. 745-ben kezdte meg szolgálatát, és végezte mintegy hatvan éven át. Több király alatt működött mint a nemzet tanácsadója és lelki vezetője. Az előkelő származású, művelt prófétának nehéz, vészterhes korban kellett közvetítenie az Úr üzenetét. Látta Izráel elesését, a tíz törzs szétszóratását a népek között. Júdát is fenyegette Asszíria. A szomszédos országok elfoglalása után „úgy maradt meg..., mint kunyhó a szőlőben, mint kaliba az uborkaföldön” (Ésa. 1:8).

Látta Júdában az északi országrészhez kísértetiesen hasonló állapotokat, a lelki hanyatlás jeleit. A jólét kérkedővé, hivalkodóvá tette az embereket (Ésa. 2:11-12; 3:16). A bálványimádás, a tivornyázás mindennapossá lett (Ésa. 2:8; 5:11-12, 22). A fiatal Ésaiás visszariadt a felelősségteljes küldetéstől. Isten mennyei látomásban nyilatkoztatta ki hatalmát és dicsőségét, hogy megbízatása teljesítéséhez erőt adjon neki (Ésa. 6. fejezet). A jelenetben Isten tisztaságát, szentségét érzékelve, saját maga és népe bűnei oly élesen hasítottak tudatába:

- „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát látták szemeim!” (Ésa. 6:5)
De egy mennyei lény izzó parázzsal megérintette ajkát és így szólt:
- „Hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa. 6:7).
Isten ekkor megkérdezte:
- „...Kit küldjek el, és ki megy el nékünk?”
A próféta válasza az isteni elhívás megpecsételése volt:
- „Ímhol vagyok én, küldj el engemet” (Ésa. 6:8).

Akház király (i.e. 735-728) idejében hirdette Isten üzenetét: ne szövetkezzenek idegen hatalmakkal, hanem az Úrban bízzanak. Nem hittek neki, s ennek következtében Júda Asszíria adófizetőjévé vált. Ezékiás király (i.e. 729-697) azonban hallgatott a prófétára, és bátran megtagadta az adófizetői kötelezettséget – ez felért egy hadüzenettel. A megtorlás nem sokáig váratott magára. Az asszírok hatalmas sereggel vonultak fel Jeruzsálem ellen. De Ezékiás nem a maga erejében bízott. Isten elé tárta az asszír király gúnyolódó beszédeit, fenyegetőző levelét. Válaszként az Úr már küldte is Ésaiást, aki ezt mondta a hatalmával kérkedő asszír királyról: „Nem jő be e városba, nyilat sem lő rá...” (Ésa. 37:33). Azaz semmi kárt nem tehet Jeruzsálemben!

Isten szava maradéktalanul megvalósult. Az Úr angyala csodás módon megszabadította a várost, és hatalmas pusztítást okozott az ellenséges seregben, így azok támadás nélkül visszavonulásra kényszerültek (Ésa. 37:36).

A zsidó hagyomány szerint a próféta mártírhalált halt Manassé király uralkodása kezdetén, akinek kezéhez sok ártatlan ember vére tapadt (II.Kir. 21:16).

KÉRDÉSEK:

1. Mit tudunk Ésaiás próféta személyéről?
2. Mivel erősítette meg az Úr Ésaiást szolgálata kezdetén?
3. Milyen dokumentumok maradtak fenn Ezékiás király korából, és Jeruzsálem megmeneküléséről?