Az Ószövetség a művészetekbenDávid bűnbánata
A súlyos bűn után körülbelül egy év csend következett. Isten várt, nem cselekedett. Kivárta, míg Dávid lelke fogékonnyá lesz szavaira, hogy távolabbról szemlélve jobban rálásson bűnére! Amikor megérett az idő, az Úr elküldte követét, Nátán prófétát, aki egy példatörténetet mondott el a királynak: - „Két ember volt egy városban, egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak felette sok juha és ökre volt. A szegénynek pedig semmije nem volt egyéb egy kis nőstény báránykánál, amelyet vett és táplált, s felnevekedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan volt, mintegy leánya. Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, aki hozzá ment; hanem elvette a szegénytől az ő báránykáját, és azt főzette meg a vendégnek... Akkor felgerjedt Dávid haragja az ember ellen, és mondta Nátánnak: - Él az Úr, hogy halál fia az az ember, aki azt cselekedte! A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt művelte, és annak nem kedvezett.” Nátán próféta a királyra szegezte a tekintetét, és határozott hangon azt mondta: - „Te vagy az az ember!” (II.Sám. 12:1-7) Íme, nyilvánvalóvá lett bűne, „mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jönne: és oly titok, ami ki ne tudódnék!” (Mt. 10:26) Így szólt az Úr Dávidhoz a próféta által: - „Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett... Miért vetetted meg az Úr beszédét, oly dolgot cselekedvén, amely utálatos Őelőtte? A hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül;... Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megutáltál engem... Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel előtt és napvilágnál cselekszem azt” (II.Sám. 12:7-12). Dávid nem azt tette, amit sok más király később, hogy börtönbe vetette vagy megölette a prófétát, aki az ő királyi fenségét oktatni, sőt megróni merte. Ellenkezőleg! Beismerve bűnét, megtörten kiáltott fel: - „Vétkeztem az Úr ellen! A királynak – saját ítélete szerint – „négy annyit” kellett fizetni. Az Úr megbocsátotta bűnét, a haláltól megmenekült, de tette következményeit, a bűn fertőző, pusztító hatását látnia kellett, hogy megtisztuljon abból. Nátán próféta feddése után írta Dávid az 51. zsoltárt, amelyben őszintén kitárja szívét Isten előtt: „...ismerem az én bűneimet, és vétkem szüntelen előttem forog” (Zsolt. 51:5). Nem a büntetéstől félt, mint azt láttuk Kain, Ézsau vagy Saul esetében, hanem a bűn mételyétől akart megszabadulni. Tudta, hogy erre a maga erejéből nem képes; magasabb hatalomhoz kell fordulnia: „Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és vétkeimből tisztíts ki engemet;... Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál... Töröld el minden álnokságomat... Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsoltár 51:4, 9, 11-12). A görög zsoltáros könyvhöz készült illusztráción balra Nátán próféta beszéli el a lelkiismeretet felrázó történetet. A király a fejéhez kap, rádöbben tettének súlyára. Majd – a kép alsó részén láthatjuk – őszinte bánatában, bűne terhétől összegörnyedve Istenhez kiált bocsánatért, kegyelemért, megváltásért! KÉRDÉSEK:
|
