A Biblia a magyar képzőművészetbenA kötet eléForrás: Reisinger János: "A Biblia a magyar képzőművészetben" c. könyve (Bp., 2008.) Ez úton is köszönetünket fejezzük ki a szerzői jogok tulajdonosainak, A képzőművészet nemcsak a valóságból, az irodalomból, hanem mint valami pelikán, önnönmagából is él. Ez persze a zenére, az irodalomra éppúgy érvényes. Művek műveket ihletnek, s olykor hatalmasabb befolyással, mint bármi más. Ha Michelangelo nem lett volna, modern szobrászat sem lenne, vagy nem úgy, ahogyan kifejlődött, ha a Sixtus-kápolna 240 alakos freskóját nem ismernénk. Szalay Lajos grafikáját sem illeszthettük volna gyűjteményünk legelejére. Michelangelo a festészet nyelvére fordította le a Bibliát, a teremtéstől az utolsó ítéletig, s ha van részlete, mely nem pontosan egyezik a Könyvek könyvével, az egész Sixtus-kápolnától mégsem vonhatjuk meg csodálatunkat, különösképp Ádám teremtésétől, Jónás, Jeremiás, Dániel, Jóel ábrázolásától.
Szalay Lajos teremtő Istene is magán viseli Michelangelo ihletése nyomát, szoborszerűen súlyos megjelenése és a rajzosság könnyedsége különös ellentétet képez: egyszerre látjuk a Példabeszédek 8. fejezetéhez hasonlóan játékosnak, és egyszerre a Náhum könyve legelejéhez hasonlóan fenségesnek a Földet teremtő Istent. S mintha azért is kívánkoznék gyűjteményünk élére, mert a Könyvek könyve egészén végigvonul az előbb említett kettősség vagy párhuzam: a próza és a líra, a komoly ünnepélyesség és a gyermeki ragyogás, az elvesztett paradicsom utáni sóvárgás és az örök hazába való visszatalálás reménysége.
Persze nem csak külföldi példáink lehetnek, mint mondjuk Borsos Miklósnak, aki Leonardo és Rembrandt igézetében élt és alkotott. Ami Michelangelónak a csaknem háromszáz alakot tartalmazó mennyezetfestménye, az Zichy Mihálynak a maga Faust- és Az ember tragédiája-sorozata, Arany János balladáinak illusztrálása, melyek legalább annyira mívesek és híresek, mint kimondottan bibliai tárgyú szénrajzai vagy olajfestményei. A Madách főművéhez készített 26 illusztráció tartalmi gazdasága, összefogottsága – a Gustave Dorét messze meghaladó rajzosság és szellemiség – valóban lélegzetelállítóvá teszi ezt az újabban Szász Endre által híven lemásolt sorozatot. Zichy azonban közel 25 négyzetméteres fő művével, A Démon fegyvereivel (A Rombolás Géniuszának diadala) hasonlóképpen uralja az utóbbi évtizedek eszmefestészetét, s így bibliai feldolgozásait. Zichy romantikus eszmefestészete inkább lezár, mint valami újat elindít, bár maradéktalanul ez sem igaz, vagy úgy igaz, hogy a nagyon markáns lezárások mindig valami újnak elindítói is egyszersmind, jóval inkább azok, mint a tétova-tapogatózó kísérletezések. Kezdődjék tehát e gyűjtemény a Michelangelo ihlette Szalay Lajos-tusrajzzal és – a Biblia felé vivő – Zichy Mihály-szénrajzzal, amelyet Madách Imre ihletett. S majd jelenjék meg akvarellen, olajfestményen, színes krétarajzon, pasztellen, gobelinen, tűzzománcon, rézkarcon, fafaragáson és szoboralkotáson mindaz, amit a magyar képzőművészet palackpostája tartalmazhat a mai, sok túlélésen átvergődő korszak az életből: az igaz életre való küzdelemből az örök életet illető reménységig.
|
