Névmutató - A Biblia a magyar képzőművészetben

(a könyvben található művek alkotói)

Kerényi Jenő

Budapest, 1908 – 1975

Középiskoláit a fővárosban végezte, majd az Iparrajz Iskolára iratkozott be (ma Képzőművészeti Gimnázium), a Képzőművészeti Főiskolán Bory Jenő növendéke, majd tanársegédje volt. 1937-ben egyéves római ösztöndíjat kapott. Első gyűjteményes kiállítását a Tamás Galériában rendezte (1941). Magánmegbízásra kisebb szobrokat, síremlékeket mintázott, első nagyméretű állami megbízását 1942-ben kapta. (Ezt a Lévay-emlékművet 1943-ban avatták fel.) 1946-ban a sátoraljaújhelyi partizánemlékműre kapott megbízatást, majd ezt követően az ország különböző városaiban helyezték el köztéri szobrait. 1950-ben a Suzarrában megrendezett nemzetközi kisplasztikai kiállításon első díjat nyert. Munkácsy-díjat (1951, 1953), majd Kossuth-díjat (1955) kapott. Az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjában elhelyezett Táncosnő-szobra nagydíjat nyert, rögtön meg is vásárolták. Bibliai tárgyú művei közül kiemelkedik Mózes-sorozata, Keresztelő János és a Golgota ábrázolása. Kerényi Jenő szobrai dinamikusak és olyan külsődleges eszközökkel (áramvonallal, légörvénnyel) mintázottak, melyek egyaránt biztosítanak feszességet és vibráló nyugtalanságot. „Még összefogott, súlyos plasztikai tömegei is azt a képzetet keltik, hogy nem maradnak meg végleges helyükön. Szenvedélyesség árad egész életművéből, egyfajta fűtöttség, mely műveinek értelmi és érzelmi indítékait egyaránt felforrósítja.” (Pogány Ö. Gábor) – Katalógus:Szentendre, Kerényi-gyűjtemény, 1980.

Alkotásai a következő fejezetekben láthatóak:

A Tízparancsolat
Keresztelő János
Golgota

Kass János <<< Fel >>> Kernstok Károly