Az Ószövetség a művészetekbenJeremiás próféta I.
Jeremiás, Jósiás király (i.e. 639-608) uralkodásának 13. évében kezdte meg szolgálatát, és végezte negyven éven át. Júda Anatót nevű falujából, papi családból származott. A déli országrész történelmének legsötétebb korszakában kellett közvetítenie tévelygő népének az Úr üzenetét. Elhivatásakor félelem szállta meg a rendkívül nehéz körülmények láttán. Isten, mint Ésaiást, őt is bátorította, támogatásáról biztosította: „Menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged és beszéld mindazt, amit parancsolok neked... Mert ímé, erősített várossá, vasoszloppá és ércbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön, Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen. Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged” (Jer. 1:7, 18-19). Júdában az Istentől való eltávolodás következményeként döbbenetes helyzet alakult ki. Jeremiás példátlan elkötelezettséggel feddte a bűnt és hívott megtérésre. Szóvá tette az eluralkodó képmutatást (Jer. 9:8), a kizsákmányolást (Jer. 22:13), a paráznaságot (Jer. 5:8), a gyilkolást, lopást és telhetetlenséget (Jer. 6:13), a felfuvalkodottságot. A nép Istent cserélt (Jer. 2:11)! „Mert városaidnak száma szerint voltak néked isteneid, óh Júda, és Jeruzsálem utcáinak száma szerint készítettétek a gyalázatnak oltárait, az oltárokat, hogy áldozzatok a Baálnak!” (Jer. 11:13) A hamis próféták papi közreműködéssel vezették félre a népet: „A próféták hamisan prófétálnak és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti!” (Jer. 5:31) „Mint a kút hidegen tartja meg a vizét, úgy tartja meg [Jeruzsálem] az ő gonoszságát: erőszakosság és önkény hallatszik benne...” (Jer. 6:7). A legutálatosabb bálványimádást gyakorolták, saját gyermekeikkel áldoztak a pogány isteneknek, „megégették fiaikat tűzben, égőáldozatul a Baálnak” (Jer. 7:31; 19:5). Isten mindent megtett, hogy kimentse népét a bűn fertőjéből, de ők elutasították szabadító karját. Az ítélet elháríthatatlanná vált, mert fiai „gonoszok, meg nem tisztíthatók..., mindnyájan igen vakmerők, rágalmazva járnak..., mindnyájan elvetemültek ők” (Jer. 6:28-29). Jeremiás egy fából készült jármot vett magára. Ezzel a jelképpel adta tudtukra, hogy a fogság elkerülhetetlen. Amikor ezt széttörték, akkor nyomatékot adva szavainak, az előbbit vasjáromra cserélte, jelezve, hogy megátalkodottságuk miatt még súlyosabb ítélet következik rájuk. Az Úr meghirdette, hogy fogságuk hetven évig fog tartani Babilóniában. A próféta sokat töprengett: hogy juthatott népe idáig? Az Úr leküldte őt a fazekas műhelyébe, ahol a mester „edényt készített a korongon. És elromlott az edény a fazekas kezében”. Ekkor „azonnal más edényt készített belőle” (Jer. 18:3-4). Jeremiás megértette, hogy Isten mindenkiből jó edényt kívánt készíteni, de az ember szabad választásával Isten akarata és önnön java ellenére is cselekedhet. Ám alkotója szándékát, terveit így sem keresztezheti. Isten az „elromlott életeket” – népe bukását – is beépíti megváltási művébe. Jeremiás nemcsak megfeddte, kérlelte is honfitársait: „Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál!” (Jer. 4:14) Michelangelo igen kifejező Jeremiás-portréján a próféta gondterhelten töpreng népe történetén. Hitehagyásukba nem tudott belenyugodni. Állhatatosan intett, figyelmeztetett, rendíthetetlen hittel buzdított a megtérésre, amiért is üldözték, verték, sőt kútba dobták, hogy elnémítsák végre Isten követét.
KÉRDÉSEK:
|
