Az Ószövetség a művészetekbenEzékiel próféta I.
Ezékiel fiatal papként, harmincéves korában kapott elhívást a prófétai szolgálatra. I.e. 592-től kb. 570-ig működött. Elhívása előtt öt évvel került fogságba Nabukodonozor második hadjárata alkalmával, i.e. 597-ben. Feladata az volt, hogy a foglyok között végezzen szolgálatot, akiket az Eufrátesz egyik csatornája, a Kébár folyó mellett telepítettek le. Ugyanebben az időben a fővárosban, Babilonban Dániel, Jeruzsálemben pedig Jeremiás hirdette az Úr beszédét. Ezékiel is látta Isten dicsőségét elhivatásakor (Ésaiáshoz hasonlóan), és ő is alkalmatlannak érezte magát a szolgálatra. Isten őt is megerősítette, hogy megállhasson a nehéz küzdelmekben. Nabukodonozor a második hadjárat után vitte a legnagyobb, mintegy tízezer főt számláló fogolycsapatot Babilonba. Isten szándéka a foglyokkal az volt, amit Jeremiás prófétának feltárt a fügékről szóló látomásban. Nevezetesen, hogy rájuk fogja építeni a helyreállítás tervét, belőlük származik majd a „mag”, a maradék, akik által újjáteremti Izráelt. „És őket szemmel tartom az ő javukra – mondta az Úr –, és visszahozom e földre és megépítem és el nem rontom, és beplántálom és ki nem szaggatom. És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engem, hogy én vagyok az Úr, és ők népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám” (Jer. 24:6-7). A látomásban bemutatott romlott fügék látszólag „jobban jártak”, mert nem mentek fogságba, valójában azonban egyre mélyebbre süllyedtek a bűnben, míg végül menthetetlenül elvesztek. Ezékiel és társai fogságba vitelétől Jeruzsálem teljes elpusztításáig tizenegy év telt el. Isten a foglyok nevelését azonnal meg akarta kezdeni. A nehéz körülményekkel megtérésre hívta őket. Ezékielnek meg kellett értetnie honfitársaival, hogy mi az oka a népükkel történt tragikus eseményeknek. Önelégültségük és fennhéjázásuk még mindig útját állta annak, hogy felismerjék bűneik súlyát, és elfogadják a megjobbulásukat célzó fenyítéket Isten kezéből. Nem akarták elhinni, hogy Jeruzsálem és a templom el fog pusztulni. Az Úrnak házát nem érheti veszedelem – gondolták! Ezékiel az Úr parancsára ‘maketteket’ készített, hogy szemléletesen bemutassa az elkerülhetetlen véget. Téglára véste Jeruzsálem rajzát és ‘lejátszotta’ a város ostromát (Ezék. 4:1-2); majd leborotválta haját és szakállát, és mérőserpenyőkbe osztotta. Egyharmadát tűzben égette el, a második harmadot karddal apróra vágta, a harmadik harmadot pedig szétszórta a szélben – így szemléltette a fővárosban lakók sorsát (Ezék. 5. fejezet). Isten bemutatta a prófétának, és rajta keresztül a foglyoknak, hogy milyen elképesztő szertartások folynak a templomban: napimádat, csúszó-mászó állatok bálványtisztelete (Ezék. 8. fejezet). Mielőtt azonban megindulna a pusztítás, Isten angyala minden igaz embert megjelöl. Mindazokat elpecsételi, „akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek Jeruzsálemben” (Ezék. 9:4), – hogy ezeket Isten oltalma őrizze az ostrom idején. Küzdelmes munkát jelentett a prófétának a fogoly júdabeliek Isten elleni lázadását és méltatlankodását lecsendesíteni. Ezzel a lelkülettel valójában bűneik alól bújtak ki: Istent vádolták igazságtalansággal önvizsgálat helyett. Az a szóbeszéd terjedt el körükben, hogy valójában nem is a saját vétkeikért szenvedik el a fogságot, hanem Isten apáik, őseik bűnei miatt bünteti őket. Ezt az álnok okoskodást Isten nem hagyhatta szó nélkül.
KÉRDÉSEK:
|
