Az Ószövetség a művészetekben

Dávid menekülése


Dávid Saul előtt hárfázik
Rembrandt: Dávid Saul előtt hárfázik, részlet.
1658. Mauritshuis, Den Haag


A Dávid iránti féltékenység hamar elhatalmasodott Saulon. Előbb burkoltan, majd nyíltan az életére tört. Tíz évig tartó üldözés, bujdosás, száműzetés várt Isai fiára. Barátja, Jonathán többször is segítette a menekülésben, és nemegyszer kimentette a király karmaiból. Jonathán – apjával ellentétben – önzetlen, igaz, testvéri szeretetet tanúsított Dávid iránt. Pedig vér szerint ő volt a trónörökös. Dávid sikerei, tehetsége, Istentől való elhivatása világossá tették számára, hogy nem ő lesz a király. Jonathán készséggel és alázattal elfogadta ezt, és semmi sem befolyásolta Dávid iránti szeretetét. Dávid bujdosása idején történt például az alábbi eset:

„Felkelt Jonathán, a Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőbe, és megerősítette az ő kezét az Istenben. És mondta néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utolérni téged, és te király leszel Izráel felett, és én második leszek teutánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz” (I.Sám. 23:16-17).

Milyen csodálatos jellem! Mennyire nem törvényszerű, hogy a fiak az apák gonosz útját kövessék!

Saul gátlástalanul lemészárolt mindenkit, aki kapcsolatba került Dáviddal vagy segített neki. Sokan csatlakoztak Dávidhoz félve a király haragjától, de sokakat az igazságérzet és a segítőkészség hajtott hozzá.

Dávid az üldözés hosszú, nehéz évei alatt megtanult igazán bízni Istenben. Ennek szép bizonyságai azok a zsoltárok (például 34., 52., 54., 57., 65.), melyeket ebben az időszakban írt. Mindre jellemző, hogy az ellenség miatt érzett félelem és rettegés őszinte megszólaltatása után Dávid mindig Isten szeretetébe kapaszkodik. A levertségből, a csüggedésből hittel emelkedik fel Teremtőjéhez: benne bizakodva, kezébe helyezi életét.

Egy-egy kétségbeesett pillanatában emberi megoldáshoz folyamodván, idegen, népével ellenséges viszonyban lévő királyoktól kért menedéket. Saulhoz való viszonya azonban olyan jellemről tesz bizonyságot, amely Jézuséra emlékeztet. Két ízben is megölhette volna üldözőjét, de Istenre bízta ügyét és „a gonoszt jóval győzd meg” (Péld. 25:21-22; Rm. 12:19-21) szellemében nagylelkű irgalmassággal bánt vele. Saul ezt látva, szégyenkezve ismerte el ugyan igazságtalanságát, de megbánása csak érzelmi felindulás volt, és kis idő múlva újra üldözőbe vette Dávidot. Ő viszont türelemmel kivárta az Úr szabadítását, ami el is érkezett.

Egy alkalommal Saul ugyanabba a barlangba húzódott be, amelyben Dávidék rejtőztek, de ő társai unszolása ellenére sem ölte meg a királyt:

- „Uram király! ...Nézd felső ruhád szárnyát kezemben, mert mikor levágtam,... nem öltelek meg téged! Azért tudd meg és lásd, hogy nincsen az én kezemben hamisság és semmi gonoszság, és nem vétkeztem ellened, de te mégis életem után leselkedsz, hogy elveszejtsd azt. Az Úr tegyen ítéletet közöttem és közötted, és szolgáltasson igazságot az Úr érettem rajtad, de az én kezem nem lesz ellened... Ő forgassa az én ügyemet, és szabadítson meg engem kezedből.
És lőn, hogy amikor elmondta Dávid e szavakat Saul előtt, mondta a király:
- A te szavad-é ez, fiam, Dávid?
És felkiáltott és sírt. És mondta Dávidnak:
- Te igazságosabb vagy nálam, mert jót cselekedtél velem, én pedig rosszal fizettem...” (I.Sám. 24:9-18).

Dávid saját tapasztalatáról születtek az alábbi sorok:

„Ne bosszankodjál az elvetemültekre,
ne irigykedjél a gonosztevőkre.
Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű,
s mint a gyönge növény elfonnyadnak.
Bízzál az Úrban és jót cselekedjél;
e földön lakozzál és hűséggel élj.
Gyönyörködjél az Úrban,
és megadja néked szíved kéréseit.
Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne,
majd ő teljesíti.”
(Zsolt.37:1-5)

KÉRDÉSEK:

  1. Miért üldözte Saul Dávidot?
  2. Milyen hibákat követett el Dávid üldözöttsége idején? (Lásd: I.Sám. 21:10-15; 22:3-5; 27:1-2; 28:1-2; 29-30. fejezet.)
  3. Az említett zsoltárok felépítésében milyen lelki törvényszerűség figyelhető meg?

Dávid és Góliát <<< Fel >>> Saul és Jonathán halála