Az Ószövetség a művészetekben
Dávid és Góliát
Sámuel utasítást kapott az Úrtól, hogy Isai fiai közül kenje fel azt, akit mutat majd. Amikor a próféta meglátta a fiúk közül a legnagyobbat, Eliábot, azt gondolta: ő az! „Isten azonban mondta Sámuelnek: - Ne nézd az ő külsejét, se termetének nagyságát..., mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (I.Sám. 16:7). Végül a legkisebb fiút, Dávidot kellett felkennie, mert az Úr őt választotta. Dávid ez idő tájt már rendszeresen hárfázott Saulnál, aki igen megszerette és fegyverhordozójává nevezte ki. A fiú időnként hazament apja juhait őrizni. Az őt ért nagy megtiszteltetésről azonban hallgatott. Egy alkalommal a filiszteusok ismét felvonultak Izráel ellen. A két ellenséges csapat ütközetre készült, amikor egy óriás termetű harcos, Góliát kiállt Saul serege elé és azt ajánlotta: Ha valaki megvív vele és legyőzi, akkor népe szolgálni fog Izráelnek, ha nem, akkor ők szolgálják a filiszteusokat. Gyalázta a Mindenhatót, és gúnnyal illette Izráel seregét.
Ezt tette negyven napon át, de senki nem mert vele birokra kelni. Pedig Saul a győzőnek nagy gazdagságot és leánya kezét is odaígérte. Dávid, aki éppen meglátogatta a seregben tartózkodó testvéreit, meghallotta Góliát kérkedő szavait. A király elé lépett és így szólt: - „Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád és megvív ezzel a filiszteussal (I.Sám. 17:32). Saul kezdetben tiltakozott, de amikor a bátor ifjú Isten szabadításába vetett hitéről tett bizonyságot, nem tartotta vissza. Ő fogta botját, vett öt sima kövecskét, a parittyáját, és elindult a gúnyolódó harcos elé. Góliát így fogadta: - "Eb vagyok-e én, hogy te bottal jössz reám? Dávid a közeledő harcos felé hajított egy követ a parittyájából. Az homlokon találta Góliátot, és az óriás azonnal elterült a földön. Dávid hozzá ugrott, elvette kardját, és azzal ölte meg. Ezt látva, a filiszteusok megrémültek, seregük megfutamodott. Izráel űzőbe vette az ellenséget, és fényes győzelmet aratott felette. A bátor ifjút ünnepelték. A király magához vette, fia, Jonathán pedig baráti jobbját nyújtotta neki. A városba vonuló hadsereget a nép ujjongva üdvözölte, énekszóval fogadta: „Megverte Saul az ő ezerét és Dávid is az ő tízezerét” (I.Sám. 18:7). Amint Saul ezt meghallotta, emésztő féltékenység és irigység támadt szívében. A fiatal zenészben – most már hadvezérben – megsejtette Isten választottját, akit majd az ő helyére kíván állítani. Kezdte félteni trónját, és máris azon gondolkodott, hogyan tehetné félre az útból Dávidot. Gyilkos tervek fogantak meg a fejében! Michelangelo e kevésbé ismert freskóján azt ábrázolta, amint a Góliáthoz képest csöppnyi ember mégis az óriás fölé kerekedik. Nem magában, az Úrban volt bizodalma. Hitte, hogy Istene győzelemre vezeti.
KÉRDÉSEK:
|
|||||||||||||||||||||
