Az Ószövetség a művészetekben

Dániel társai a tüzes kemencében

Holbein: A három ifjú a tüzes kemencében, 1538. Icones, Lyon

Nabukodonozor az álom megértése után egy ideig tisztelte a Mindenhatót. Azonban hatalma egyre inkább elvakította. Elhatározta, hogy megpróbálja Babilont utolérhetetlen, mindenki előtt hódolatra méltó birodalommá emelni. Félremagyarázva az aranyfejről kapott isteni kinyilatkoztatás értelmét, bálványszobrot készíttetett – az álombélihez hasonlót –, de az egészet tiszta aranyból, nyilván az „arany Babilon” mint örök birodalom jelképeként. Káprázatos kivitelben készült el a kb. 27 m magas alkotás Dura mezején. Összehívott mindenkit: fejedelmeket, helytartókat, kormányzókat, bírákat, kincstartókat stb., és halálbüntetés terhe mellett megparancsolta, hogy a felcsendülő hangszerek szavára mindenki boruljon le, és imádja a szobrot.

Az egész nép engedelmeskedett – a jelenlévő három héber ifjú kivételével, akik nem hajtottak térdet a bálvány előtt. Amint a király ezt meghallotta, eltelt haraggal és színe elé hozatta az ellenszegülőket. Felelősségre vonta, majd halállal fenyegette az ifjakat:

- „Kicsoda az az Isten, aki megszabadítson titeket az én kezeimből?”
De Sidrák, Misák és Abednégó ezt felelték:
- „Óh, Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, óh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, óh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany szobrot, amelyet felállíttattál, nem imádjuk” (Dn. 3:15-18).

Nabukodonozornak felindultságában még az arca színe is elváltozott. Megparancsolta, hogy hétszerte inkább fűtsék be a kemencét! Az ifjakat bevettette a tűz közepébe! A kicsapó tűz elégette az uruk parancsát végrehajtó szolgákat. A király döbbenettel figyelte az ifjakat, mert nem égtek el, sőt egy negyedik személy is megjelent a tűzben, „olyan, mint valami istenek fia”. A kemence szájához ment és így szólt:

- „Sidrák, Misák és Abednégó, a felséges Isten szolgái, jöjjetek ki és gyertek ide!
És ők azonnal kijöttek a tűz közepéből. És egybegyűlve a fejedelmek, helytartók, kormányzók és a király tanácsosai, nézték e férfiakat, hogy a tűznek semmi hatalma nem lett az ő testükön, és hogy hajszáluk sem égett meg, és alsó ruháik meg sem változtak, és a tűz szaga sem járta át őket. Szólt Nabukodonozor:
- Áldott ezeknek Istene..., aki elküldte az ő angyalát és kiszabadította az ő szolgáit, akik őbenne bíztak; és a király parancsolatát megszegték, és veszedelemre adták testüket, és nem szolgáltak és nem imádtak más istent az ő Istenükön kívül. Parancsolom azért, hogy minden nép, nemzetség és nyelv, amely káromlást mond Sidrák, Misák és Abednégó Istene ellen, darabokra tépessék, és annak házát szemétdombbá tegyék: mert nincs más Isten, aki így megszabadíthasson” (Dn. 3:26-29).

Bár az igaz Isten elismerése – felülbírálva önmagát, korábbi rendeletét – igen előremutató eredmény volt, de a király mégis vétett a lelkiismereti szabadság ellen, mert alattvalóival személyes meggyőződés nélkül akarta elfogadtatni a saját, új hitét! A történelemben sokszor tapasztalhattuk, milyen veszélyes ez a magatartás. A középkorban a háborúk egyik legfőbb okozója a világnézetek különbözősége és harca volt. Bűntény az ember ellen, ha valamely vallást vagy világnézetet ráerőszakolnak! Sokakat ma is felháborít – Nabukodonozorhoz hasonlóan –, ha egyesek ragaszkodnak az elveikhez, meggyőződésükhöz.

Holbein illusztrációján balra láthatjuk a királyt, gőgösen ülve lován, amint szemléli a lángokban az alakokat.

Az Úr adta Tízparancsolatot Dániel és társai szentnek tartották. Bíztak a törvényadóban, még akkor is, ha nem következnék be a szabadítás. Megmenekülésük után megemlékezhettek a jóval a babiloni fogság előtt adott isteni ígéretről, amely az ő esetükben is beteljesedett:

KÉRDÉSEK:

1. Miért állíttatta fel a király az aranyszobrot?
2. Miért bíztak az ifjak Izráel Istenében?
3. Szabad-e másra ráerőltetni személyes meggyőződésünket, vallásunkat?