Az Ószövetség a művészetekben

Belsazár lakomája


Belsazár lakomája
Rembrandt: Belsazár lakomája, 1635. National Gallery, London

Belsazár, Nabukodonozor unokája, a Babiloni Birodalom utolsó uralkodója (pontosabban Nabonid király társuralkodója) semmibe vette nagyapja életének tanulságait. Az élvezetek szeretete és az öndicsőítés töltötték be napjait. Így züllesztette le nemcsak a maga életét, hanem a birodalom erkölcsét is, tönkretéve ezzel annak erejét. Ezért Isten megvonta tőle támogatását.

Babilon vára körül ugyan már ott állt Círusz, a perzsa hadvezér a médekkel egyesített seregével, de Belsazár vakmerő biztonságérzetében mégis ünnepelt. „Nagy lakomát szerzett ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivott” (Dn. 5:1). A megittasodott, hatalmi mámorával eltelt király előhozatta a jeruzsálemi templomból zsákmányolt arany és ezüst edényeket, „hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és ágyasai, ...bort ittak, és dicsérték az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket” (Dn. 5:2-4). De hamarosan megállt kezében a pohár!


  „Fenékig üríti a poharát,
S habot ver a szája, míg így kiált:
Csak nevetek rajtad, Jehova –
Én, Belzacár, Babilon ura!
Az iszonyú szó alig hangzik el,
Rá titkos döbbenet felel.
Csak elhal a hahota hirtelen,
Halotti csöndes a terem.
De nézd csak, nézd, ó, borzalom!
Emberi kéz a fehér falon.
És ír a fehér falon, ír az a kéz,
Ír lángbetűt, aztán semmibe vész.”
 
(Heinrich Heine: Belzacár, részlet,
Vas István fordítása)

Rembrandt, festményén ezt a pillanatot örökítette meg. A fény-árnyék hatásokkal drámai erővel érzékeltette az esemény hangulatát. A királyt balsejtelem kerítette hatalmába. Egy pillanat alatt kijózanodott és ámulattal vegyes csodálkozással szegezte tekintetét a falra. „A király ábrázata megváltozott, és az ő gondolatai megháborították, és derekának inai megoldódtak, és az ő térdei egymáshoz verődtek. Erősen kiáltozni kezdett a király, hogy hozzák elő a varázslókat, a káldeusokat és jövendölőket” (Dn. 5:6-7), hogy megfejtsék az írást. De csak Isten embere, Dániel próféta tudta megfejteni az üzenetet. Így szólt:

- „A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet adott Nabukodonozornak, a te ‘atyádnak’..., de mikor a szíve felfuvalkodott és a lelke megátalkodottan megkeményedett, levettetett birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvették tőle [Lásd Dániel könyve 4. fejezetét!] „...És te, Belsazár, az ő ‘fia’, nem aláztad meg szívedet, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen” és olyan isteneket dicsértél, „akik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, akinek kezében van a te lelked és előtte minden utad, nem dicsőítetted. Azért küldetett őáltala ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás...: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! E szavak értelme pedig: Mene (= számbavett), azaz számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak. Tekel (= megmért), azaz megmérettél és híjával találtattál. Peresz (= rész, darab; a „farszin” a „peresz” szó többes száma), azaz elosztatott a te országod, és adatott a médeknek és a perzsáknak” (Dn. 5:18-28). Még ezen az éjszakán megölték Belsazárt a Babilont elfoglaló Círusz seregei!

A gőgös király számára az ítélet visszavonhatatlan volt, mert pontosan ismerte az igazságot, és ennek ellenére vétkezett (vö. Jn. 15:22). Kihívó merészségével, sorozatos helytelen döntéseivel szívét annyira megkeményítette, hogy eljutott a végső pontig, ahol már az irgalmas Isten sem segíthetett rajta.

Az Örökkévaló minden népnek és minden egyes embernek fontos feladatot szánt művében, és annak megvalósítása érdekében mindenkit támogat kegyelmével. A falra írt szavak és Dániel tanúságtétele nyomatékosan hangsúlyozzák: az ember felelős képességeiért, életéért, tetteiért, gondolataiért. El kell velük számolni az ítélet napján! (Préd. 12:15-16)

KÉRDÉSEK:

  1. Miért ítélte meg Isten Belsazárt visszavonhatatlanul?
  2. Mi alapján ítéli meg Isten az ember tetteit?

Dániel társai a tüzes kemencében <<< Fel >>> Dániel az oroszlánok vermében