Az Ószövetség a művészetekben
Kain és Ábel
Az ősszülők első gyermekei: Kain és Ábel. Kain nevéből (= nyert, kapott), és Éva hozzá fűzött megjegyzéséből – „Nyertem férfit, az Urat” – arra következtethetünk, hogy a megígért Szabadítóra vágyakoztak, és azt Kainban vélték felismerni. A bűneset után az Istenhez való megtérésüket és a Megváltóra vonatkozó ígéretbe vetett reménységüket mutatja az a tény, hogy gyakorolták az áldozatbemutatást, amit Istentől tanultak. „...És Ábel juhok pásztora lett, Kain pedig földművelő. Lőn pedig idő múltával, hogy Kain áldozatot vitt az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vitt az ő juhainak elsőszülötteiből és azoknak kövérségéből. És tekintett az Úr Ábelre és az ő áldozatára. Kainra pedig és az ő áldozatára nem tekintett, amiért is Kain haragra gerjedt és fejét lecsüggesztette” (I.Móz. 4:2-5). A Szentírásnak az áldozatbemutatásra vonatkozó tanítása egyetemes. A két fiú magatartása a hamis és igazi áldozatbemutatás közötti ősi különbséget szemlélteti. Innét válik ketté – egészen napjainkig – az igazi és a hamis istentisztelet gyakorlata. Ábel, látva a maga gyengeségét, őszinte bűnbánattal fordult az Úrhoz. A szüleitől nyert tanítás nyomán az Istentől rendelt áldozatra, az ártatlan bárányra (a Megváltó előképe!) kézrátétellel áthárította bűneit. Így az helyette szenvedte el a halált. Kain épp ellenkezőleg, önteltségében saját keze munkáját mutatta be Istennek. A mágikus vallásgyakorlatban azóta is az ember ad ajándékot Istennek engesztelésül, akitől ezért kérése teljesítését reméli. Ábel elfogadta az Úrtól a kegyelmet, Kain ehelyett „adni vélt” a sajátjából Istennek. A kettő között óriási a különbség! Kain lelkében a hirtelen indulat tartós sértődöttséggé, gyűlöletté érlelődött. Elrendezetlen bűnei tovább fertőzték. Isten azonban megszólította, kérlelte, próbálta felnyitni szemét: „Ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád van vágyódása (= ugrásra kész)”. Így biztatta: „De te uralkodjál rajta” (I.Móz. 4:7). Az egyetlen terület, amelyen e bűnnel fertőzött világban valós uralmat gyakorolhatunk: a szívünk (Péld. 4:23). Csak ezt, de ezt hatalmunkban áll őrizni! Íme, Isten így teljesítette az ősevangélium ígéretét, „ellenségeskedést szerzett az emberben” a bűnnel szemben. Bizonysága ez a megszólítás annak, hogy Isten éppúgy szerette Kaint, mint Ábelt, és éppúgy fáradozott megmentéséért. (Sokak szerint ugyanis Isten önkényesen választotta kegyeltjévé a két testvér közül Ábelt.) Kain nem hallgatott az intésre, bosszúvágyát hagyta kifejlődni, míg végül megölte öccsét. Miért tette? Az ige így indokolja: „Mivel az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvéréé pedig igazak” (I.Jn. 3:12). Ha a másik nálunk több, nálunk jobb, sokszor bosszankodunk miatta, elviselhetetlenné válik számunkra. Hányszor közösítik ki vagy üldözik azokat, akik tisztábbak, nemesebbek másoknál! Életük eleven vád az önzésben megrekedtek ellen. Ha nem erősödünk meg a jóban, prédáivá válhatunk a gonosznak! A német expresszionista festő képén mintha a „homo homini lupus” (= az ember az embernek farkasa) gondolat kelne életre. Kain kegyetlen brutalitással kövezi meg testvérét, aki utolsó vonaglásával kegyelemért könyörög! Kain hátra fordul, az égre tekint, mintha lelkiismerete szólítaná. A vijjogó, sötét madarak, a megrendült, háborgó égbolt és a komor felhők mozgása mind a gyilkos kő kérlelhetetlen zuhanását hangsúlyozzák. Isten újra megszólítja Kaint, bűnbánatra, beismerésre ösztönzi: - „Hol van Ábel, a te atyádfia? Ettől a „kaini úttól” óv mindannyiunkat a Szentírás (Júd. 11). KÉRDÉSEK:
|
