A Biblia a magyar képzőművészetben
Jézus születése
Jézus születéstörténete csak két evangéliumban szerepel (Máté és Lukács), s ott is rendkívül röviden, jelezve, hogy a Megváltó földi életében a fellépése utáni három és fél évéé, s azon belül is áldozatáé a főszerep. Az i. sz. IV. századig nem is ünnepelték a betlehemi eseményt, a fent jelzett bibliai elv megértésének és érvényesülésének jegyében. Amikor Jézus születése egyre fokozódó kultusz tárgya lett, a hiten kívüli elemek is csapatostul társultak hozzá, angyali puttók, édeskés regényesség, emberileg elgondolt és torz ajándékozás formájában. A Jézus születése- pásztorok imádása-ábrázolások csak a reformáció eljöttével nyerték el igazi jellegüket, Riberától Rembrandtig, nálunk szerencsével már jó egy évszázaddal azelőtt, M. S. mesternél. Ha Vácról indulunk és Hontnál Krupina irányában átlépjük a határt, észak felé mintegy 50 km-nyire elérjük Hontszentantalt (mai nevén Antolt). A selmeci hegyvidék egyik völgyében, nem messze a Sitno ezer méteres csúcsától húzódik meg ez a kis falucska. Alig tünedeznek fel az első házak az útkanyarulat jobb oldalán, egy domboldalon barokk templom ötlik a szemünkbe. Ha belépünk és az apszis felé haladunk egyenesen, bal oldalt, az oltár előtt közvetlenül régi táblaképre bukkanunk. M. S. mester Krisztus születése ez. A művészettörténészek Jézus születése néven emlegetik, noha a festmény nem öntudatlan csecsemőt ábrázol, hanem áldásokkal érkező megváltót. Nem annyira a ma született Jézust mutatja, mint a megváltás tervének leendő Krisztusát. Egyéb műveihez hasonlóan a festőt itt is a történet lelki tanulságai ragadták meg. Igaz, az ő korára még nem fejlődött ki a betlehemi eseményeket elsekélyesítő ma ismert karácsonykultusz, a XV–XVI. század fordulóján Krisztus szenvedéseinek tanulmányozására ösztönzött a devotio moderna, az „új kegyesség” irányzata, mélyebb igeismeretre az előreformációs mozgalmak, s ne feledjük, hogy a reformáció előtt alig több mint tíz évvel vagyunk. A többi öt-hat festményén is tapasztalható mély hite M. S. mestert itt is késztette, hogy sokat bízzon a kompozícióra, az alakok elrendezésére és néhány jelképre.
A festmény felső részének aranyozásánál nyugszik meg mindenekelőtt tekintetünk. Az egészen korai keresztény mozaikoktól mindeddig, vagyis a késő gótikáig több mint ezer évig kitart ez az aranyozás, mely jelképesen az isteni dolgok örök valóságát idézi föl. Az arany háttér bal felső részében két hegy magasodik föl. A terjedelmesebfb elülső sötétkékje láttatni engedi a hátulsó hegy magasabb csúcsát és világosabb jellegét. A Golgota és a Mórija bibliai kettőse ez. Aligha lehet véletlen, hogy a kisded alakja éppen e hegyek függőleges síkvonalának alján helyezkedik el. Így az sem az esetlegesség műve, hogy a függőlegesen két részre osztható festmény bal felében az arany háttér-kék hegyek-pásztorok-állatok-Krisztus hierarchiája érzékeltetni szeretné: az Atya „bűn testének hasonlatosságában” (Rm 8:3) küldte el Fiát e világra, hogy az eltorzult földi létezés legmélyén jelenjék meg, innen emelve föl, váltva meg a veszendő teremtményt, az embert.
A Krisztus születésében ott rejlik tehát a Messiás áldozata. S ebben az áldozatban az ember újjászületésének biztosítéka is, vagyis az a prófécia, hogy az „Ő sebeivel gyógyulunk meg” (Ésa 53:5). Oscar Culmann, a józan és alapos XX. századi protestáns teológus írja, hogy „a kezdeti idő keresztényei nemcsak hozzászoktak ahhoz, hogy nem ismerik Jézus születésének időpontját, de szükségét sem érezték, hogy Krisztus földrejövetelét ünnepeljék. Testtélételénél sokkal inkább halála és feltámadása foglalkoztatta az első gyülekezeteket.” A képmező jobb oldali felét két középpontba állított alak uralja. Az, hogy Jézus megáldja őket, még inkább hangsúlyossá teszi nem testi, hanem lelki rokonságukat. Nem egyszerűen Máriával, az édesanyával és Józseffel, a nevelőapával állunk szemben, ahogy ezt ábrázolások százai jobb híján képesek érzékeltetni. M. S. mester festménye nem a testi születésnek hódol, hanem mindenekfölött a lelki születés csodájának. Mária végtelenül finom lelket magában hordozó fiatalasszony, aki a kép bal oldali hátterében térdelő pásztorok szavait „megtartotta és forgatta a szívében” (Lk 2:19). Magatartása az egyszerű pásztorokéhoz hasonló odaszánás, azzal a kiegészítéssel, hogy az ő valódi küzdelme ezután következik majd. Máriának el kell fogadnia azt az akaratot, mely őt 33 évvel ezután a kereszt lábához vezeti. Mária tehát nem az a személytelen, sablonná merevült madonna, akit még az eszmei és technikai csúcspontra jutott itáliai mestereknél, még a legnagyobbaknál is, mint Leonardo, látunk, ékessége nem külső, cifrázat nincs ruháján, díszeket egyáltalán nem visel, a gyönyörű fehér főkötőn kívül. Filippo Lippi Madonnáját (1465) azért csodálták Firenzében, mert a festő szeretőjét ábrázolta, Fouquet Máriáját (1450) pedig azért magasztalták, mert az akkori francia király kedvesét, Agnès Sorelt örökítette meg fedetlen kebellel. Ezekről a festményekről elmondható, hogy „a kegyelem torkát szorongatta a természet” (Francis A. Schaeffer). Mindezekkel szemben M. S. mester Máriája nem a nő, nem is elsősorban az anya, hanem mindenekelőtt a hívő ember belső vonásait hordozza.
Mária alakja mögül, de mintegy azonos ütemű mozdulattal lép elő József. Ahogy az evangéliumokból is következtethetünk rá, jóval idősebb lehetett feleségénél; innen az ősz haj és szakáll, a gondok árkolta homlok és vénülő arc ábrázolása. Ámde lénye éppoly bensőségességet sugall, mint fiatalabb feleségéé. Itt is elég tekintélyes helyet kapott a kezében tartott lámpás szövétnek világosságához hasonlított igei jelképe a 119. zsoltárból (ahogy a Jézus születéséről szóló képeken az ökör és a szamár Ésaiás próféta könyve bevezetéséből kerül rendre a képmezőkre). A bibliai megfogalmazás szerint „József igaz ember volt” (Mt 1:19). Ha meggondoljuk, neki még mélyebb hittel kellett rendelkeznie Máriáénál, hiszen a férfi nélkül fogant gyermek esetét sem azelőtt, sem azután nem ismerte és ismeri a világ. Hogy Isten, a mennyei Atya a Szentlélek által végezte el azt a csodálatos művet, hogy Isten fia Emberfiává is lett, ennek elfogadása olyan hitet feltételezett, mely azóta is egyedülálló a világtörténelemben. Századok milliói nem képesek így szembesülni ezzel mind a mai napig. Az egész festményen végigömlő nagy békesség és meghittség a hívő emberek lényéből árad felénk. Jézus születésében tehát ott rejlik már küldetése, az a nehéz, vállalt szerep, hogy Isten őt „szenvedések által teszi tökéletessé” (Zsid 2:10). Azok a műalkotások, amelyek erről elfelejtkezve szólnak Jézus világrajöttéről, alaposan megcsonkítják a bibliai történet üzenetét. Ez az eltorzítás a constantinusi fordulat után hamar bekövetkezett. Az arianizmust felvevő gótok voltak azok, akik Jézus születését először emberi mázzal bevonva ábrázolták. Elég rátekintenünk a ravennai San Apollinaire Nuovo híres mozaikjára, mely először ábrázolja önállóan a három bölcset, Gáspár, Menyhért, Boldizsár névvel a fejük fölött. A későbbi középkori, s főleg az ellenreformáció korabeli negédesen félrevivő ábrázolások messze járnak már a Könyvek könyve tanításától.
|
