Zátony

Regina Baltica, 2005. szeptember 27-28.


4 órával indulásunk után a hajó hirtelen, erőteljes lassulásából tudtuk,
hogy valami rendkívüli esemény történt. A néhány másodperces áramszünet, a motor leállása
és a menekülési útvonalak jelzőfényeinek kigyulladása is megerősítette ezt.
A fedélzetre mentünk, ahol megláttuk a hajó előtt és mellett a sziklás partszakaszt.

Az ezt követő néhány órában más hajókat is bevonva felmérték a károkat és a lehetőségeket,
közben rendszeres időközönként több nyelven tájékoztattak bennünket.
Félelemre nem volt okunk: a hajó fényeiben látható volt, hogy van a közelünkben szárazföld,
másrészt a mellettünk elhaladó hajók sem szakították meg útjukat,
mint ahogyan azt számottevő veszély esetén megtették volna.

A hajó végülis saját erőből kiszabadult, és oldalirányban kissé megdőlve
egy néhány kilométerre lévő kikötőbe úszott,
ahonnan egy másik hajó vitt bennünket Tallinnba.

Végig szinte természetesnek gondoltuk, hogy nem lesz nagyobb probléma.
Amikor 11 évvel ezelőtt napra pontosan ezen az éjszakán
az ugyanezen az útvonalon közlekedő Estonia utoljára kihajózott,
minden bizonnyal ugyanezt gondolták utasai: nyilván nem lesz probléma.

A Biblia szerint életünk ideje Isten kezében van.
Nem tudhatjuk, mennyi időnk van megismernünk Őt.