A Biblia Salamont úgy mutatja be, mint bölcs embert, nagy építészt, nemzetközi hírű kereskedőt. Jeruzsálem többszöri lerombolása, valamint a templom területének hozz férhetetlensége kizárja, hogy ásatások révén nyerjünk bizonyítékokat Salamon impozáns építkezéseiről.

Megiddóban ellenben felszínre került a Salamon korából származó réteg, hatalmas, 500 ló befogadására alkalmas istálló romjaival és a kormányzó, valamint a szekerek főparancsnoka hivatalos helyiségeivel. Megiddó azok közé az erősített városok közé tartozik, amelyeket a Biblia Salamon kiterjedt építkezéseivel kapcsolatban említ, és ahol a király szekerei állomásoztak (I.Kir. 9:15; 10:26; II.Krón. 1:14).

A Biblia arról is tudósít, hogy Salamon hajókat épített Esiongáberben, ahonnan Ofirba vitorláztak, hogy a Salamonnal élénk kereskedelmet folytató országból aranyat hozzanak (I.Kir. 9:26; II.Krón. 8:17). Arról is találunk feljegyzést a Bibliában, hogy az arany, ezüst, és a bronz nagyobb bőségben volt Salamon uralkodása alatt, mint valaha is előtte vagy utána (II.Krón. 9:13-14, 27; 4:17-18; I.Kir. 7:46-47). A II. világháború előtt Nelson Glueck Edomban végzett ásatásai feltárták Salamon rézbányáit és egy nagy rézfeldolgozó központot Esiongáberben, a Vörös-tenger északnyugati csücskében. A 20 város feltárásakor számos, mai modern berendezésekre emlékeztető, kürtőkkel felszerelt olvasztót fedeztek fel. Salamon vagyonának nagy részét feltehetően a rézeszközök, -szerszámok, -fegyverek eladásából, a szomszéd népekkel folytatott kereskedelme révén szerezte. Ezeket a réztárgyakat ebben a nagyipari központban, "Salamon Pittsburgjében" ahogy Nelson Glueck Esiongábert nevezte állították elő.

Nem sokkal Salamon halála után Egyiptom királya, Sisak szállta meg Palesztínát, és sokat elvitt Salamon Jeruzsálemben felhalmozott kincseiből (I.Kir. 14:25-26). Már évek óta jól ismerjük a Sisák által legyőzőttnek nyilvánított városok névsorát, melyet a karnaki templom falára vésetett. Néhány éve egy emlékoszlop darabját találták meg Megiddóban, melyet Sisák emeltetett a megszállt területen.

P. Montet professzor Tanisz ókori egyiptomi városban a II. világháború elején folytatott ásatásakor két olyan királysírra bukkant, melyek ahhoz a dinasztiához tartoznak, melynek maga Sisák is tagja volt. Az egyik sír II. Sisák királyé, aki Palesztina megszállójának unokája volt. A sírban talált aranytárgyak egy része, melyeket az elhunyt a feliratuk szerint nagyapjától, egyszer majd I. Sisáktól kapott, nagy valószínűséggel a Jeruzsálemből zsákmányolt aranyból készültek. Az egyiptológusok és a Bibliakutatók remélik, hogy I. Sisák sírját is megtalálják, ugyanis megvan annak a lehetősége, hogy az Jeruzsálemből elvitt tárgyakat tartalmaz, valamint a hadműveletekre vonatkozó adatokat, melyekről a Biblia csak igen szűkszavúan tudósít.

A Samáriában végzett amerikai ásatások nyomán felszínre kerültek Omri és Akház palotáinak, raktárainak és a város falainak romjai. Sokáig nem értették, hogyan építhetett magának Akháb elefántcsont házat (I.Kir. 22:39). Nem tartották elképzelhetőnek, hogy olyan nagy mennyiségben állt rendelkezésére ez a drága anyag, hogy elég lett volna egy palota építéséhez. Egyes magyarázók azt gondolták, hogy Akháb palotáját elefántcsontszerűre festették, és erről kapta a nevét - "elefántcsont palota". Mások szerint elefántcsont darabokkal díszítették a palotát. Ez utóbbi feltételezés bizonyult helyesnek. Nagyon sok elefántcsont lapot találtak Akháb palotájának romjai között. Ezek tanúsága szerint Akháb korában magas színvonalon állt a kézművesség. A palota bútorzat t és falait faragott és mint a megmaradt töredékek is mutatják élénk színűre festett elefántcsont lapokkal burkolták. A megtalált darabokat az asszírok hagyták hátra, miután i.e. 722-ben elfoglalták és kifosztották a várost. Az elefántcsont falburkolat leszedésekor eltört darabokat otthagyták a később felégetett épületekben. Az ókori palota törmelékei között megmaradt és napjainkban újra napfényre került elefántcsont darabok néma bizonyságai egy Bibliai igehely hitelességének.

Elefántcsont lapokat találtak az egyik asszír palotában, Nimrud közelében is, az ókori Kalahban, mely egyike volt az asszír királyi székhelyeknek. Ezek rajzolatai nagyon hasonlítanak a Samária városában találtakéhoz, így vagy ugyanonnan származnak, vagy a Samáriában látott minta nyomán készítették őket az asszírok.

Akháb tárházából majdnem száz feliratos cserépdarab került elő, melyek a királyi kincstár olajra és borra vonatkozó adófeljegyzéseit tartalmazzák. Ezek a jelentéktelennek tűnő feljegyzések nagyon is értékesek, ugyanis az i.e. IX. század héber nyelvének szókincsével, nyelvtanával, írásmódjával ismertetnek meg bennünket. A személynevek is jól mutatják az Akháb korát jellemző vallási keveredést, ugyanis majdnem ugyanannyi név kapcsolatos Baál nevével, mint amennyi Jehováéval. Olyan hólismert neveket találunk itt, mint Abi, Baál, Baálzamár, Baálazakar, Baálmeoni, MéribBaál, és Baála. A Jehova nevét tartalmazó elnevezések között szerepel pl. Jedája, Jéhójada, Semária és mások.

Ezek a személynevek árulkodnak az Akháb korában uralkodó vallási állapotokról, amelyek megreformálásáért Illés oly kitartóan küzdött; ugyanakkor alátámasztják a próféta megerősítésére elhangzott isteni kijelentést, miszerint sokan nem hajtottak térdet a Baálnak (I.Kir. 19:18), de erről neki korábban nem volt tudomása. A samáriai cserepek azonban azt mutatják, hogy ugyanannyi szülő adott gyermekének Jehovára utaló nevet, mint ahányan Baálhoz kapcsolódót.

A samáriai cserepeken szereplő nevek egyike, az "Egeliau" különösen érdekes jelentése miatt: "Jehova borjú". I. Jeroboám állított fel egy-egy aranyborjút Béthelben és Dánban, ahol aztán Jehovát úgy imádták, mint azt az Izráel körül élő pogány népek tették bálványaikkal. Ez aztán "Jeroboám bűne"-ként lett ismert (I.Kir. 12:18-30; 15:34 stb.), és ez a tett vált az északi országrész elveszésének egyik fő okává. Bár az aranyborjúk már rég eltűntek, egy Akháb korában élt szegénysorú polgár neve arról tanúskodik, hogy az emberek Jehovát abban az időben borjúnak képzelték a bétheli és Dáni szobrok hatására.

Már jó ideje ismerünk Samária elestéről szóló dokumentumokat. II. Szárgón király felirataiban azt állítja, hogy uralkodása elején elfoglalta Samária városát, ahonnan aztán az 50 hadiszekér mellett 27<|>920 foglyot hurcolt el. Sokáig azt hitték, hogy ő volt Samária legyőzője, Bár a Biblia szerint elődje, Salmanassár foglalta el az északi királyság fővárosát. A legutóbbi bizonyítékok arra vallanak, hogy Szárgón elődje érdemeit tulajdonította magának. Salmanassárról, Samária legyőzőjéről semmilyen nyom sem maradt fenn. A róla szóló feljegyzéseket valószínűleg szándékosan semmisítette meg az őt trónján követő Szárgón, aki uralkodása 8. évétől kezdve hirtelen mag t tünteti fel a város elfoglalójaként emlékirataiban.

A Biblia arról tudósít, hogy Samária eleste után az Izraelitákat az asszír birodalom különböző részeibe telepítették: a Gózán folyó melletti Halába és Háborba, valamint a médek városaiba (II.Kir. 17:6). Ez az utolsó hír róluk. Az Izraeliták fogságba hurcolásuk után eltűntek a történelem színpadáról. Néhányan talán később csatlakoztak a babiloni fogságba került zsidókhoz, és vagy visszatértek velük Palesztínába Círusz uralkodása idején, vagy Babilonban maradtak, ahol erős zsidó közösség jött létre. Az Izraeliták nagy többsége lévén bálványimádó, a többi pogány néphez hasonlóan valószínűleg elvesztette nemzettudatát és beolvadt a környező népek közé. Csak néhány olyan feljegyzést találtak Mezopotámiában, amely az Izraelita foglyokat megemlíti. Az egyik Tell-Halafból, a II.Kir. 17:6-ban említett ókori Gózánból származó szöveg, egy Dina nevű Izraelita rabszolgalány adás-vételéről tudósít. Ugyanez a feljegyzés két férfit is megnevez, egy bizonyos Ismaelt és egy rabszolgát, név szerint Hóseást. Az asszír királyi levelek egyike, melyet a fővárosban, Ninivében találtak, a gózáni ügyekkel foglalkozik. Két héber nyelvű tisztviselőt említ, és egy bizonyos "Samária városából származó Halbishut". Számos más, H búr a II.Kir. 17:6-ban H bor néven említett 20 város környékén talált szöveg Izraelita neveket sorol fel. Ezek az egyedüli emlékek, melyek a legyőzött északi országrész polgárairól fennmaradtak. Ezt követően eltűnnek a történészek szeme elől. A "tíz elveszett törzs" leszármazottait a brit népesség körében megtalálni vélő, ún. angol-izraelita mozgalom elméletei minden történelmi alapot nélkülöznek.

Az asszír birodalom utolsó éveit titokzatos homály fedi. Asszurbanipal (i.e. 668-639?) az utolsó uralkodó, akiről feljegyzéseink vannak. Sok történelemkönyv i.e. 606-ra teszi Ninive elestét. Csak 1923-ban találták meg azt az agyagtáblát a British Museum anyagában, melyből kiderült, hogy ez a dátum téves. A tábla, melyet C. J. Gadd hozott nyilvánosságra, a babiloni Nabopolasszár és a méd Küaxarész i. e. 616 és 609 között Asszíria ellen folytatott hadjáratáról tudósít. Ezekből a feljegyzésekből világosan kiderül, hogy Ninive i.e. 612-ben esett el, és ebben az évben osztotta fel egymás közt a két győztes hatalom az asszír birodalmat. Az Ószövetség szinte egyetlen más időszakát sem tudjuk rekonstruálni olyan bizonyossággal és pontossággal, mint Nabopolasszár, Nabukodonozor és zsidó kortársaik: Jósiástól Sedékiásig terjedő korát.

Az ékírásos táblák olyan egyértelműen adják meg Nabukodonozor uralkodásának éveit, hogy felhasználva a Biblia időrendi hivatkozásait, Dániel fogságának kezdetét (Dán. 1:1) teljes bizonyossággal jelölhetjük meg az i.e. 605-ös évben. Ugyanezen az alapon Jojákim fogságba vitelének időpontja i.e. 597-re, Jeruzsálem eleste pedig i.e. 586 júliusára tehető. Mivel ezek az időpontok csillagászati jelenségekhez köthetők, pontosságuk a legkevésbé sem vonható kétségbe, Bár sok tudós nem hajlandó feladni a korábban elfogadott nézetet, miszerint Jojákimot i.e. 598-ban hurcolták fogságba, Jeruzsálem pedig i.e. 587-ben esett el.