Névmutató - A Biblia a magyar képzőművészetben

(a könyvben található művek alkotói)

Kulbert György

Szegvár, 1965

1985 óta foglalkozik fafaragással. 1999 óta vesz részt kiállításokon. Népművészeti, képző- és iparművészeti zsűrik előtt szerepelt sikeresen. Jelenleg családjával együtt Szegváron él és dolgozik.

A fafaragvány – melyet kötetünk legvégén közlünk – a mai emberiség válságát az emberi tudat megzavarodásából eredezteti. Nem keleti világ- és valóságmagyarázat ez, hanem maga az ábrázolás bírálja a keleti okkultizmus egyiptomi válfaját. Öntudatlanul bibliai igazságot fejez ki azzal, hogy Krisztus, a kígyó – Sátán – okozta bűnt és halált magára véve szenvedi el a végső büntetést, ám nevében az eltorzult kereszténység a világ irányítójává kezd válni. A valóság titka c. igen összetett jelentésű bibliai alkotása 2006-ban került az Oltalom Alapítvány tulajdonába.

Alkotásai a következő fejezetekben láthatóak:

Búcsúzásul

Kovács Mária <<< Fel >>> Kunffy Lajos