"A hagyományos írásmagyarázatnak, nevezetesen az allegorizálásnak (Az allegorizáló írásmagyarázatról mondottakat lésd az V.3. fejezet A Biblia az ókeresztény korban című alfejezetben.) az önkényességét és helytelenségét főként a reformáció, elsősorban Luther Márton ismerte fel…. »Az az első és fő tudományom - mondta egy alkalommal -, hogy az Írást a maga egyszerű értelmével adjam tovább; mert a szó szerinti értelem az igazi, ebben van erő, tanítás és tudomány.« A szó szerinti értelem válik most az írásmagyarázatban döntővé, mert hiszen éppen ez az értelem jön számításba akkor, amikor valamely egyházi tanítást a Szentíráshoz, mint minden helyes tanítás igazi mértékéhez mérünk hozzá. A reformátorok felismerték, hogy az Írás többszörös értelmének az elve, főként pedig az allegorikus értelmezés nyit utat az írásmagyarázatban az önkénynek és teszi lehetővé, hogy az írásmagyarázó a saját elképzeléseit magyarázza bele az Írásba, saját gondolatait pedig úgy tüntesse fel, mint az Írás tanítását. Mivel így végeredményben az Írás többszörös értelmét feltételező írásmagyarázati módszer a hamis tanítások becsempészésének egyik legveszedelmesebb forrása, azért hangsúlyozták a reformátorok olyan nyomatékkal a szó szerinti értelem jelentőségét. Nemcsak Luther, hanem Melanchton és Kálvin is (az utóbbi a ma is sokat használt, mélyen járó írásmagyarázataiban) ugyanezen az úton jártak. Melanchton hangsúlyozza: »Mindenütt az egyetlen, bizonyos és egyszerű értelmet kell keresni a grammatika, a logika (ahogyan ő nevezi: a dialektika) és retorika szabályai szerint«." (Karner Károly: i. m., 106. l.) |
"A bibliai hermeneutika a Szentírás magyarázatára alkalmazza azokat az elveket, szabályokat és szempontokat, amelyeket a hermeneutika írásművek értelmezésére vonatkozólag megállapít. Ilyen értelemben a bibliai hermeneutika a hermeneutikai szabályoknak a Szentírás értelmezésére való alkalmazása. Ebből a nézőpontból tekintve az írásmagyarázat eljárását, azt mondhatjuk, hogy a bibliai hermeneutika csak annyiban különbözik más írásművek hermeneutikájától, amennyiben tárgya a Szentírás… A kinyilatkoztatásnak, illetve a róla szóló bizonyságtételnek, a Szentírásnak sincs más »logikája«, mint az emberi szellem egyéb alkotásainak. Ha nem így volna, akkor nem is tudnánk megérteni Isten hozzánk szóló igéjét és minden megértési és értelmezési kísérlet hiábavaló volna. Éppen a Szentírásnak egyéb írásművekkel megegyező »logikája« teszi lehetővé, hogy a Szentírásra is alkalmazzuk az egyéb írásműveknél is alkalmazható hermeneutikai szabályokat. Melanchton Fülöp állította fel az alábbi szabályt: »Omnis bonus theologus et fidelis interpres doctrinae coelestis necessario esse debet primum grammaticus, deinde dialecticus, denique testis«. Vagyis az írásmagyarázónak kell értenie: 1. a szentírási nyelvekhez, 2. a Szentírás gondolkodásmódjához és logikájához, végül 3. tanúbizonyságot kell tennie arról, amit a Szentírás mond és azt az életében kell megvalósítania." (Karner Károly: i. m., 123-124. és 106-107. l.) |
"Két tévedés: 1. Ha mindent betű szerint értelmezünk. 2. Ha mindent a rejtett értelme szerint értelmezünk." (Gondolatok, 648. töredék) Ezt írja továbbá, utalva arra, hogy a Szentírásban "bizonyító erejű jelképek" vannak, míg az önkényesen gyártott, belemagyarázott vagy ráhúzott jelképek nem ilyen természetűek: "Vannak világos és bizonyító erejű jelképek, de vannak mások, olyanok is, amelyeket mintha hajuknál fogva ráncigáltak volna elő… Nem szabad egyformának tekinteni és egymással összekeverni e kétféle dolgot, csak azért, mert hasonlónak látszanak az egyik oldalról, holott a másikról nézve nagyon is különbözők… Olyan ez, mint mikor az emberek bizonyos homályos nyelvet használnak egymás között; aki nem értené ezt a nyelvet, csak valami ostobaságot hámozna ki belőle." (650. töredék) |
Egy példát részletesebben is ismertetünk: Jelenések könyve 22. fejezetének 16. versében maga Jézus szólal meg és önmagát "Dávid gyökerének és ágának" mondja. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt emlékezni kell arra, hogy Jelenések könyve legelső, az egész könyv tartalmára vonatkozó szavai így hangzanak: "Ez Jézus Krisztus kijelentése". Gondoljuk meg azt is, hogy a látomássorozat legelején maga Jézus jelent meg isteni dicsőségében János apostolnak Pátmosz szigetén, az apostol fogsága helyén, és úgy mutatkozott be neki, mint aki az összes további üzenetet és kijelentéseket adja. (Lásd Jel. 1:10-20-ban) Jelenések könyvében tehát végig maga Jézus Krisztus szól, ad magyarázatokat és új kinyilatkoztatásokat. Ez a könyv rendkívül gyakran idéz az Ószövetségből. Ezek és a hozzájuk fűzött megjegyzések mind úgy tekinthetőek, mint Jézus írásmagyarázatai, és igen sokat lehet tanulni belőlük. Az említett helyen például az Ésaiás próféta könyve 11. fejezetében található messiási próféciára hivatkozik Jézus. Megtanít észrevenni és összekapcsolni az itt található két fontos kifejezést: azt, hogy a Messiás, azaz Ő maga Dávid gyökere, és ága egyszersmind. Ez a megjelölés így együtt Jézus, a testté lett Isten Fia személyének titkára mutat. Ő, aki Dávidnak is teremtője, testtélételének csodálatos eseménye által Isai (Dávid apja), illetve Dávid fiává, leszármazottjává lett. Jézus a messiási prófécia elején és végén lévő két sajátos megjelölést összekapcsolta és a sorrendjüket is megfordította: Előbb volt Ő Dávid gyökere, és azután lett annak ágává.
Ugyanakkor az ószövetségi messiási prófécia eredeti sorrendjének is megvan az értelme. Izráel népe úgy találkozik a Messiással, mint az Isai vagy Dávid törzsökéből kinövő ággal, mert a Megváltó először testté lett emberfiaként, Dávid leszármazottjaként jelenik meg. Másodszor viszont úgy találkozik vele a világ, mint "Dávid gyökerével", mert Jézus teremtői, isteni dicsőségében fog megjelenni második eljövetelekor, az idők végén. Így tanítanak tehát Jézus kijelentései igazán megfigyelni és érteni az Írásokat. |
Példaként említhetjük meg, hogy Mt. 16:18-at például így adják vissza a magyar fordítások: "De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat." A magyarázatánál elhangzik, hogy a Petros görög név kősziklát jelent. Tehát így Jézus szava ezt jelentené: A te neved kőszikla (Jézus adta Péternek ezt a nevet, aki eredetileg Simon volt. Lásd Jn. 1:43-ban. A Petros név arám megfelelője a Kéfás.) és én ezen a kősziklán (azaz rajtad) építem fel az én anyaszentegyházamat". Feltűnő azonban, hogy a görög szövegben a kősziklának fordított szó helyén nem a petros szó áll, hanem a petra, ami kősziklát, sziklatömböt jelent. A petra szó 15-ször szerepel az Újszövetségben, többek között ez található Jézus Hegyibeszédének híres záróhasonlatában is, Mt. 7:24-ben, a kősziklára épített házról szólván. Az az általános vélemény, hogy a petros és a petra görög szavak jelentése között nincs semmi különbség, mindkettő kősziklát jelent. De akkor vajon miért nem hangsúlyozza az azonosságot Jézus azonos szavak választásával? Miért nem hangzik így ez az ige: Te »Petros« vagy és én ezen a »petroson« építem fel az én anyaszentegyházamat? Ha fenntartjuk azt, hogy az Írás Istentől ihletett, és alkalmazzuk azt az elvet, hogy minden kis részletet jól meg kell figyelni, akkor elgondolkoztató a két szó eltérése. Ezenkívül még a "de" szócska is ott van a görög szövegben, amely ellentétes dolgok egymás mellé állítására vagy összehasonlítására utal.
Mivel a petros szó egyedül csak ezen az egy helyen, illetve csak Péter neveként fordul elő a Bibliában, nincs mód a jelentése alaposabb vizsgálatára a Biblián belüli szóhasználat figyelembevételével. Ez esetben tanácsos utánajárni a petros szó Biblián kívüli használatának az ókori görög irodalomban. A Györkösy-Kapitánffy-Tegyey-féle Ógörög-Magyar nagyszótár (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990) pl. a következőképpen adja meg a petros szó jelentését: kődarab, kő. Hivatkozik arra, hogy Szophoklész a megfelelő igével összekapcsolva ezt a szót alkalmazza a megkövezés jelölésére. Az általa használt eredeti kifejezés pontos jelentése: elpusztulni kődaraboktól, kődarabok által. Továbbá Euripidészt idézi, hogy ő ezt a szót használta a "minden követ megmozgatni" mondatban. Homérosz, Pindarosz, a tragédaírók és Xénofón által használt petros kőszikláról levált kődarabot vagy kisméretű követ jelent." (Bruno Corsani: Péter primátusa és a péteri szolgálat az Újszövetségben, Budapest, 1980, 19. l.) Ez esetben tehát igen tanulságos következtetésre juthatunk el egy nehezen érthető igehely megvizsgálásánál, ha utánanézünk a petros jelentésének a klasszikus görög irodalomban. |
"Sokszor csak kis mértékben vagy egyáltalán nem jöhet számításba érdemlegesen, hogy mit jelentett egy szó az úgynevezett profán irodalomban. Ma különösen kell figyelni erre. Sok bizonytalankodástól szabadulna meg az írásmagyarázat, ha nagyobb erővel támaszkodna magára a Szentírásra, mint az egyébként nélkülözhetetlen és nagy jelentőségű profán irodalmi utalásokra." (Tőkés István: i. m., 89. l.) |
Néhány példa:
- "vadállat" = földi hatalom (lásd Dn. 7:17; 8:20-21) - "a sok víz vagy tenger" = népek, nemzetek (lásd Jel. 17:15) - "csillagok" = Isten angyalai, avagy isteni kijelentést hordozó földi, emberi követei (Jel. 1:20) |
"Nem szabad a Szentírásnak olyan értelmeket tulajdonítanunk, amilyeneket nem említett előttünk. Így például azt állítani, hogy Ésaiás zárt memje* hatszázat jelent, mert ezt az Írás nem mondja… Nincs tehát jogunkban ezt állítanunk, s még ennél is kevésbé azt, hogy megtaláltuk vele a bölcsek kövét." (Pascal: Gondolatok, 687. töredék) *A héber "m" hang, illetve betű neve: mem. Ennek a betűnek más az alakja, ha a szó végén szerepel, mint ha a szó belsejében van. A szóvégi mem a "zárt mem", mivel egy bezárt négyszöghöz hasonlít. |
"Aki Ésaiás prófétát meg akarja érteni, ne vesse meg az én következő tanácsomat… A könyv címét és kezdetét ne ugorja át… Címen azonban nemcsak annyit értek, hogy ezeket a szavakat: Uzziás, Jóthám, Akház és Ezékiás, olvassa és megértse, hanem azt, hogy vegye elő és olvassa a Királyok és a Krónikák utolsó [ti. második] könyvét, azokat jól tanulja meg, különösen pedig azokat a történeteket, beszédeket, eseményeket, amelyek a címben foglalt királyok alatt történtek." (Luther Mártont idézi Tőkés István: i. m., 90. l.) |
Két példa erre: Nem tudnánk igazán megérteni, hogy miért háborodtak fel a zsidók Jézus Jn. 8:58-ban foglalt kijelentésén annyira, hogy meg akarták őt kövezni (59. vers), ha nem ismerjük fel, hogy Jézus a II. Móz. 3:14-ben foglaltakra utalt ünnepélyes nyilatkozatával. Ha viszont meglátjuk a hivatkozást, akkor világos lesz előttünk, hogy milyen hallatlan dolgot jelentett ki Jézus, és az is, hogy miért támadtak ellene olyan nagy haraggal. Jézus azt vallotta, hogy Ő az az isteni személy, aki Mózesnek "Vagyok"-ként, azaz az örökké létező, és mindenütt jelenlevő Istenként mutatkozott be. A zsidók ezt istenkáromlásnak ítélték, amiért megkövezés járt. Jézus azt a roppant horderejű kijelentést is tette ezzel, hogy Ő Mózes és az ószövetségi próféták Istene, ugyanaz az isteni személy, aki velük is érintkezett. A másik példa: Bizonyos, hogy nem fogjuk megérteni Jézus Mt. 21:44-ben foglalt, rejtélyesnek tűnő kijelentését, ha fel nem fedezzük, hogy Jézus itt a Dániel könyve 2. fejezetében található monumentális prófétikus ábrázolásra utal, ahol egy "[emberi] kéz érintése nélkül" leszakadó kő üti le az emberi történelmet jelképező, különböző fémekből álló hatalmas, emberszobrot, és szétmorzsolja, porrá zúzza azt. (Lásd különösen a 34-35. és 44-45. verseket a 2. fejezetben.) Ennek az összefüggésnek a felismerése segít megérteni mind Jézusnak a kijelentését, mind pedig a kő jelképét Dániel könyve 2. fejezetében. Nem kisebb súlyú következtetéshez jutunk, minthogy Jézus dicsőséges második eljövetele lesz az az esemény, ami a jelen történelem folyamatának véget vet (tehát az valóban nem emberi kéz által lesz), és felállítja újra Isten országát e földön, újjáteremtve mindent. |
Az ilyen párhuzamok felfedezésében jó segítséget jelentenek a konkordanciák, ahol megtalálhatjuk ugyanannak a szónak vagy fogalomnak az egész Bibliában való előfordulási helyeit. Különösen előnyös, ha a Biblia eredeti szövegét feldolgozó héber és görög nyelvű konkordanciákat tudja használni valaki. A Biblia logikus, rendszeres, gondolkodással való olvasása azonban ebben a vonatkozásban is igen hatékonyan élesíti a Bibliát megérteni vágyók belső "hallását", és nagyon gyorsan tudnak "kapcsolni" a belső összefüggések keresésénél.
A teljes Biblia szövegösszefüggésébe állításnak a fontosságára különleges hangsúllyal mutatott rá Jézus élete egyik nevezetes eseményénél, a pusztai megkísértésnél. (Lásd a történetet Mt. 4:5-7-ben. Jézus egy örök alapelvet szögezett le ezzel a rövid kis megjegyzésével: "viszont meg van írva". Értsd: Ezzel szemben ez is meg van írva másutt, és e kijelentések együtt, egymással összhangban, egymást kiegészítve érvényesek. Sátán ez esetben a Bibliával próbálta megcsalni és legyőzni Jézust! Jó példa ez arra, hogy az összefüggésükből kiszakított bibliaversek hatásos eszközt jelentenek a Gonosz kezében céljai elérésére. A 91. zsoltár 11-12. versét idézte Sátán, de megcsonkított formában, hogy Jézust rávegye: vesse le magát a mélységbe. Kihagyta az idézett bibliaversből a "minden utadban" részletet, ami pedig lényeges, mert arra utal, hogy csak az Isten által kijelölt utakon, a hű és becsületes kötelességteljesítés útjain számíthatunk Isten őrző gondviselésére. Jézus nem szállt vitába Sátánnal, hanem az Igének egy másik kijelentésére hivatkozott: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet" (Mt. 4:7; v.ö. V. Móz. 6:16), s ezzel elnémította az ördögöt. E rövid mondatban összefoglalt magyarázati elvet Jézus többször is alkalmazta földi küldetése során, a vallási vezetők tévedéseivel szemben alkalmazott érveléseiben. Említsünk néhány ilyen esetet, mert ezek szemléletesen bizonyítják, hogy a Bibliával kapcsolatos "tévelygések" egyedüli oka az, amit Jézus az elsőnek említendő vitahelyzetben a szadduceusoknak mondott: "nem ismeritek sem az írásokat, sem Istennek hatalmát" (Mt. 22:29). A feltámadást tagadó szadduceusok a feltámadást nevetségessé tevő példának szánták az asszony esetét, akinek hét férje volt (Mt. 22:23-33; v.ö. Mk. 12:18-27; Lk. 20:27-40). A feltámadás valóságának képtelenségét akarták bebizonyítani. E vallási párt tagjai az egész Ószövetségből csak Mózes öt könyvét fogadták el. Jézus ez esetben sem szállt vitába a gúnyos értelmezésükkel. Rámutatott azonban arra, hogy "viszont mi van megírva", mégpedig éppen a Pentateuchosban (Mózes öt könyvében), amit ők is elfogadtak. II. Móz. 3:6-ra hivatkozott Jézus, rámutatva arra, hogy Isten az évszázadok óta elhunyt ősatyákról a legnagyobb természetességgel szólt Mózesnek, és vállalta, hogy Ő azoknak Istene. "Márpedig Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek az Istene - mondta Jézus. Azaz senki sem képzelheti, hogy bomló, pusztuló maradványokról mondta volna az Úr, hogy Ő azoknak az Istene. Azért beszélt ilyen természetesen az ősatyákról, hosszú idővel a haláluk után, mert "mindenek élnek őnéki". Élnek az Ő szeretetében és emlékezetében, és "feltámadnak az idők végén", mert "akiket Ő akar, azokat megeleveníti", amikor akarja: "Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar, megelevenít" (Jn. 5:21) Nyilvánvalóvá tette, hogy nem olvassák és nem veszik komolyan a saját maguk által szentnek tartott iratokat sem (Mt. 22:31-32; Lk. 20:37-38). A válasz annyira megdöbbentette a hallgatókat, hogy egyesek önkéntelenül felkiáltottak: "Mester, jól mondtad!", és "többé semmit sem mertek tőle kérdezni" (Lk. 20:39-40). Más alkalommal két ószövetségi igehelyet állított egymás mellé Jézus, amelyek közül az egyik a Messiást Dávid fiának mondta (Ésa. 11:1), a másik viszont Dávid urának nevezte őt (Zsolt. 110:1). "Ha tehát Dávid urának hívja őt, mi módon fia?" (Mt. 22:45) Állandó megütközést, sőt súlyos botránkozást váltott ki az, hogy Jézus isteni személynek, Isten Fiának vallotta magát. Ezúttal is rámutatott Jézus arra, hogy ha ismernék és értenék az Írásokat, személyének csodálatos kettőssége is világos lenne előttük. A gyakorlat megmutatta, hogy mennyire igaza volt Jézusnak, mikor - még jóval ezt megelőzően - kijelentette: "Isten parancsolatát szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg" (Mk. 7:9). A Bethesda-tavi gyógyítás után is ezt vetette Jézus a vallási vezetők szemére: "az Isten Igéje nincs maradandóan bennetek" (Jn. 5:38). Ezt is mondta nekik: "Mózes írásainak nem hisztek, mimódon hinnétek az én beszédeimnek?" (Jn. 5:46-47) Akik a Bibliát elvetik, Jézus személyével ugyanezt teszik. |
"A (vélt) gyarlóságok mind csak megerősítik az Írás hitelét. Példa: Szent Máté és Szent Lukács kétféle családfája. Van-e ennél világosabb bizonyíték rá, hogy ez nem közös megegyezés műve?… Végeredményben alaposabban megvizsgálva azt látjuk, hogy Jézus Krisztus származásfája nagyon világosan kirajzolódik Thámár történetéből, Ruth könyvéből stb." (Gondolatok, 571. töredék) "Nem lehet jó irodalmi arcképet rajzolni, ha nem hangoltunk össze minden ellentétes vonást. Nem elég egy sor egyező tulajdonságra figyelnünk, s közben megfeledkeznünk az ellenkezők összehangolásáról. Ahhoz, hogy megértsük egy szerző értelmét, összhangba kell hoznunk minden ellentmondó részletet. Így a Szentírás megértéséhez olyan értelmet kell találnunk, amelyben minden ellentmondó részlet összhangba kerül. Nem elégséges az olyan értelmezés, amely több egyező részletnek megfelel, hanem olyat kell találnunk, amely még az ellentmondókat is összhangba hozza velük. Minden műnek van egy olyan értelme, amelyben minden egymásnak ellentmondó rész összhangba kerül, vagy ha nem így van, akkor nincs is értelme. Ezt pedig nem állíthatjuk a Szentírásról… Tehát olyan értelmet kell keresnünk, amely egybehangol minden ellentmondást… Jézus Krisztusban minden ellentmondás egybehangolódik…" (Gondolatok, 684. töredék) |
"Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek, és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" (Jn. 5:39) |
"Jézus Krisztus felé tekint mind a két Szövetség: az Ószövetség a várakozása tárgyát, az Újszövetség mintaképét, a kettő együtt középpontját látja benne. Az egyes meghatározott eseményekre, valamint a Messiásra vonatkozó jövendölések keveredése egymással avégből, hogy a Megváltóról szólók ne nélkülözzék a bizonyítékokat, az egyes eseményekre vonatkozók pedig ne legyenek hasztalanok. …A Szentírás egyetlen tárgya a szeretet." (Gondolatok, 740., 712., 670. töredék) |
"Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok nektek…" (V. Móz. 4:2; vö.: Jel. 22:18) |
"Minden írástudó, aki az Isten országa felől megtaníttatott, hasonló az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő az Ő éléstárából" (Mt. 13:52) |
"Hogy Isten nyissa meg előttünk az Ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát,… hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell" (4:3-4) |
"Se el ne vegyetek (az Igéből)!" |
"A kiválasztottak számára minden jóra fordul, még a Írás homályos helyei is; mert ők az isteni igazságok miatt ezeket is megbecsülik. A többi számára viszont minden rosszra fordul, még a világos igazságok is; mert ők a meg nem értett homályos helyek miatt ezeket is ócsárolják." (Pascal: Gondolatok, 575. töredék) |
"A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a mi fiainké mindörökké…" (V. Móz. 29:29) |
"Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az ember lelke, amely őbenne van? Akképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanem csak az Isten Lelke" (I. Kor. 2:11) |
"Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre; igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz" (Péld. 2:2-5) |