Jézus Krisztus egyik leggyakoribb kifejezése volt, amit általában tanításai végén szokott ismételgetni: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" (Mt. 13:9, 43; Mk. 4:9, 23; 7:16; Lk. 8:8; 14:35 stb.) Ez a felszólítás fordul elő Jelenések könyve hét gyülekezeti levelének végén is, bizonyságul arra, hogy a Biblia utolsó irata valóban közvetlenül "Jézus Krisztus kijelentése" (Jel. 2:7, 11, 17, 29; 3:6, 13, 22). Vajon mit jelent ez a sokat hangoztatott kifejezés?

Ahogy a körülöttünk élők nyelvi jeladásait a fülünkkel fogjuk fel, Isten tanításainak megértéséhez is "fül", ámde "belső fül" szükséges. Ebben a hasonlatban több minden rejlik, s ezt a gazdag tanulságot legalább vázlatosan fel kell tárnunk.

Először is arra kell rámutatnunk, hogy a "belső fül", a "belső hallás" kialakulása - a testi fültől eltérően, amit készen kapunk - folyamat, mert senki nem nyeri el születésével. Ahogy szemünk, fülünk a legérzékenyebb szervünk, az Isten szavára érzékeny, azt befogadó lelkivilág is hallatlanul érzékeny "felfogókészülék". A következetesen biblikus nevelésnek van egy a fejlődést segítő, fölgyorsító szerepe, mint azt a Biblia Sámuel (I. Sám. 3. fejezet), vagy Timótheus életpéldáján szemlélteti (II. Tim. 1:5; 3:14-15). A "halló fül" kialakulásában azonban nem a körülmények játsszák a legfontosabb szerepet, hanem egy embernek a legmélyebb, legszemélyesebb belső gondolatai és döntései.

Ezt érzékeltette Jézus a magvetés négy esetéről szóló példázatában (Mt. 13. fejezet), az élet leghétköznapibb, legismertebb jelenségét véve szemléltető például. A példázatban a növekedésnek, az eredményes fejlődésnek több feltétele tűnik fel. Miként a mezőgazdaságban, a lelkek fejlődésvilágában is a legnagyobb rész a napfényé és az esőé (az Atyától származó világosság és a Szentlélek munkája), és a jó magé (az Ige, Isten beszéde, amit Jézus vet, illetve nyilatkoztat ki). Mindhárom isteni személy tökéletes munkát végez, teljes odaadással valamennyi emberért, jóllehet senkit sem kényszerítenek a jóra. Az egyedüli feltétel, melynek teljesedése az emberen múlik, a föld, a talaj állapota, ami a belső készséget jelképezi. Az ember felelősségéhez tartozik, hogy Istennek a lelkiismeretén és az Igén keresztül az ő lelkéhez szóló tanításaival szembesülve milyen magatartást vesz föl. Jézus példázata mellett Pál apostol érzékelteti, hogy élet és halál kérdése múlik e magatartás kialakításától. Mert a hit - ami egyedül vezet az üdvösséghez -, a hallott ige megértéséből, avagy a "jó mag" befogadásától függ:


Ha az ember enged a belső késztetésnek, meghallgatja az igét, akkor annak bármely szinten való megértése növelni fogja a "belső füle" érzékelőképességét. Az isteni tanításokat a maguk valóságában az fogja megérteni, aki "tudakozva" olvassa az Írásokat, aki gondos megfigyelés, mérlegelés nyomán alakítja ki meggyőződését egy-egy kérdésről. Mer kérdezni és gondolkodva kutatni.

Pál apostol észak-görögországi útja során Thesszalonikából Béreába érkezett. A zsinagógában prédikálva tanította honfitársait, de a görögöket is. A béreabeliek "bevették az igét teljes készséggel", olvassuk róluk, de még mást is tettek. Pál ottléte és távozása után is "naponként tudakozták az írásokat, hogy úgy vannak-é ezek" (Ap. csel. 17:11). Nem Pál tekintélye, nem is egyszerűen a Biblia tekintélye volt elsődleges előttük, hanem a Bibliában megnyilatkozó és személyesen ellenőrizhető isteni gondolatok igazsága előtt hajtották meg a fejüket.

Összegzésképpen azt mondhatjuk tehát, hogy üzenetének helyes megértését maga Isten munkálja az ember belsejében, a "belső hallás" kialakításával. Isten mindenkiben szeretné teljességre vinni ezt a folyamatot. Az Ő fáradozásának viszonzásaként azonban az ember részéről is a legteljesebb odaadás szükséges, hogy az ember értelme is megnyíljék és "bevehesse" az Igét "Szentlélek örömével" (I. Thessz. 1:6). Ez az odaadás a "tudakozó" igeolvasás által nyilatkozik meg

Jegyezzük meg legvégül, hogy a "halló fül" mellett egy másik jelkép is előfordul a Szentírásban ugyanazon dolognak szemléltetésére. Maga Jézus használta - egy másik érzékszervet megnevezve - a "belső szem", a "test lámpása" kifejezést (Mt. 6:22-23). Ilyen értelemben mondja a Biblia, hogy "megvilágosodásra" van az embernek szüksége, hiszen Sátán "megvakítja a hitetlenek elméit" (II. Kor. 4:4).

Ezek a kifejezések is tanítják, hogy a helyes magyarázás vagy tanítás legfőbb előfeltétele - a megértés. Aki felfogta, meglátta, meghallotta Isten igazságát, az tudja azt a maga és mások javára fordítani. A természetes, azaz az újjá nem született ember nem tudja felfogni és elfogadni az isteni Lélek dolgait (I. Kor. 2:14).

Jézus mindent elmagyarázott tanítványainak, ám homályban maradt kijelentéseinek értelme azok előtt, akik készakarva zárták be a fülüket és csukták be a szemüket, nehogy megmentse őket. Velük kapcsolatban tette Jézus az alábbi fájdalmas kijelentését, ami bizonyára az egyik legtragikusabb tartalmat hordozó ige az egész Szentíráson belül:


Ugyanaz a bibliai tanítás, az Írásnak egyazon lapja az egyik emberhez szólhat, a másiknak pedig nem mond semmit. Innen az az első látásra megdöbbentő buzdítás: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" (Lk. 14:35)