A Biblia a magyar képzőművészetbenNoli me tangere!
A feltámadás reggelén az sietett ki elsőként a sírhoz, aki életében is elsőként mutatta ki Jézus iránti szeretetét. Míg a tanítványai becsülték és ragaszkodtak is hozzá – az egyetlen Júdás kivételével –, elfelejtették kimutatni iránta szeretetüket. Egyedül a legfiatalabb, János volt az, aki a szeretett tanítvány lehetett, s majdan a szeretet apostola is. De még őneki sem mondta Jézus, amit Mária tettéről a betániai vacsorán: „Valahol az egész világon hirdettetik az evangélium, amit ez énvelem cselekedett, az is hirdettetik az ő emlékezetére.” (Mt 26:13) A bűnös életéből kimentett asszony sohasem szűnt meg hálát adni Megváltójának. Vasárnap hajnaltájban is ő jelent meg először a sírnál, hogy Jézus testét bebalzsamozza, amire a pénteki gyors temetés után már nem volt lehetőség, hiszen a nyugalomnap, a szombat beköszönte után mindenki megpihent. (A szombat péntek estétől számított.) A művészettörténetben ez a húsvétvasárnap hajnali találkozás is külön címet kapott Jézus egyik félmondatának latin változatáról. Azóta beszélünk „Noli me tangere!” (Ne érints engem!) ábrázolásokról. De miért is mondta Jézus ezeket a szavakat? Egészen pontosan: „Ne illess engem, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz, hanem menj az én atyámfiaihoz, és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” (Jn 20:17) Mária Magdolna zavarában először kertésznek vélte Jézust, aki kora reggel a sírok között jár, hogy gondozza azokat. Azután úgy gondolta, ez az ismeretlen vitte el Jézus testét. Amikor egyetlen szóval – „Mária!” – Jézus felfedte előtte kilétét, Mária le akart borulni előtte, hogy megköszönje neki érte hozott áldozatát. Miért nem fogadta el ezt a hódolatot Jézus?
Azért, mert – mint olvastuk – még a mennyei Atyától nem vette át a messiási címét, közvetlenül Tőle nem nyerte még el áldozatának elfogadását. Az a tény, hogy Tamástól már elfogadja Jézus az „én Uram, én Istenem!” felkiáltást, arra utal, hogy e két esemény között vette át Jézus – a végső mennybemenetel előtti, e rövid mennybemenetele során – a messiási tisztséget és a vele járó további közbenjárás feladatát. Jézus mindenben az Atya akaratát követte, mintaimádságában, a Miatyánkban sem véletlenül buzdított arra, hogy követői is ezt tegyék.
A téma bibliai hátterét persze nem sokan ismerték, de a Megváltó előtt hódoló ifjú nő és Jézus párosa a festészettörténet elfogadott témájává vált, különösen a XV–XVII. század folyamán. Benczúr Gyula magánmegrendelésre festette meg élete vége felé, 1917-ben, az I. világháború szörnyűségei közepett, amikor bibliai témák felé fordult. E kép színvázlatát őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, ez az előtanulmány, amit közölni tudunk.
|
