A Biblia a magyar képzőművészetbenJános keresztsége és fejvétele
Keresztelő János eredeti, görög elnevezése – Joannész Baptisztész – víz általi alámerítést, bemerítést jelent. Az ószövetségben testi beleszületés által lehetett valaki Izráel, a választott nép, Isten egyházának a tagja. Az Újszövetség mértéke más: felnőttkori, személyes döntést kér, kellő megismerés után, hogy valaki Isten közösségéhez, az eklézsiához csatlakozzék. A hitre jutásnak ezt a belső döntését pecsételi meg a mások előtti, külső keresztség. Jézus a keresztséget nem egyszerűen szertartásnak, hanem „igazság”-nak nevezte (Mt 3:15). Az élet egyik legnagyobb igazsága, hogy önző énünk uralma alól a hit által nyilvánvaló isteni uralom oltalma alá kell térnünk. Ezért meg kell halnunk az énnek, el kell hogy temessük a hullámsírba a régi életet, indulataival, kívánságaival együtt. Ezt fejezi ki szemléletesen a felnőtt keresztség. Az i. sz. IV. századtól, a hatalmi kereszténység fellépésétől fogva ez az „igazság” és szertartás is átformálódott, eltorzult. Csecsemőket kezdtek keresztelni. Mindenki, aki a Római Birodalomba beleszületett, kereszténynek számított, pár csepp vízzel a homlokán megjelölve. A keresztség erkölcsi értéke soha nem látott mélységekbe hullott alá. Pascal A mai keresztények összevetése a régiekkel című tanulmányában ebből a szempontból mutatott rá a középkori berendezkedés valóban sötét voltára.
Baptisztériumokat, keresztelőkápolnákat ugyan a VIII. századig, sőt nem egy helyen Európában a XIII. századig is emeltek, vagyis a kétféle gyakorlat egy ideig fej fej mellett haladt, mígnem a csecsemőkeresztség teljesen kiszorította a másikat, hogy azután csak az anabaptisták, baptisták, metodisták, adventisták gyakorlatában támadjon föl újra. A festészettörténetben is a fejre öntéses keresztség ábrázolása hódított, természetszerűleg. Egry József akvarelljén János lehajol, s akik előtte állnak, sziluettszerű másuk jelzi, hogy új emberré szeretnének válni. A badacsonyi mester így őrzött meg valamit egyszerű, mégis hatásos ábrázolásán a bibliai keresztségből. Ezt a Keresztelő Jánost végeztette ki Heródes Antipász, a betlehemi gyermekgyilkosságot megparancsoló „Nagy” Heródes fia. Márk evangélista följegyzi, hogy Heródes „félt Jánostól, igaz és szent embernek ismerve őt, és oltalmazta őt. Ráhallgatva sok dologban követte, és örömest hallgatta őt.” (Mk 6:20) Egy részegségig fajuló születésnap, Salomé érzéki tánca, Heródiásnak, az új, törvénytelen feleségnek áskálódása kellett hogy találkozzék János fővesztésére. A XX. század elejének beteges, perverzióra fogékony világában Gustave Moreau festményei, Richard Strauss zenéje, az irodalomban pedig Flaubert-től Oscar Wilde-ig, Sudermannig, nálunk Dutka Ákostól Babitsig többen dolgozták föl a jelenetet, melyet Gulácsy Lajos szecessziós-torz álomvilágot idéző festményén szemlélhetünk.
|
